A szürke homályban
szemerkél az őszi eső.
Az alkony sötétséget hoz e tájra,
a bús bánat a síró tájat átjárja.

A sápadt hold adja fényét a kis szobámnak,
elmerengek sivár múltam nomád életén.
Mily keserves errefelé az emberi élet,
oly könnyedén adja lelkét a földnek.

Haldokló, nyugdíjas főnixéletem elég!
S a hamvaiból újra életre kel.
Lángvörös arcomról letörli a könnyet,
újjáéledt a nyomor itt szépen.

Száz krajcárt érő szívverésem
odaadom szép asszonyomnak lágy ölébe.
S az esőzések utáni föld illatára
bűnök és bocsánatok ülnek a nyomorgó tájra.

Fekete asszonyok
énekelnek násztáncban.
Kóbor varjak gyűlnek rút fejük felett,
apró kis kunyhóinkban meg kuksol a nyomor.

Zúg és tajtékzik a Tarna folyó,
eltűnt a nap is az égről,
s a szürke homályban
szemerkél az őszi, ónos eső.

Ki látott már égig érő szerelmet,
hol sírva eszi kenyerét a szeretet.
Elmennék én tehozzád, de az élet visszatart!
Szívemnek bús dobbanása elapaszt.

Láttatok már égig érő szerelmet?
Boldogságban menetelt a szekerem.
Szivárványos ég alatt ma könnyezem,
nem találom már a párom sehol sem.

Eltemettem, a sírodon zokogok,
elfeledni lényed soha nem fogom.
Árva szívem most lett igazán szomorú,
a sírodon friss még a koszorú.

Láttatok már égig érő szerelmet?
Megöl engemet a végtelen szeretet.
Marcangolja szívem, lelkem a bánat,
meg kell halnom erőtlenül utánad.

Üres lett már az életem nélküled,
nincs helyem a világon nélküled.
Ki látott már ily szomorú szerelmet,
átok veri a lelkemet, kegyetlen.

Tarnazsadány, Heves megye, 2018. szeptember 21.

Szívemre raktad
Szerelmünk halálvirágát!
Lángcsókod éget belém félelmet.
Boszorkányok tánca lebeg az éjben felettem,
És követ engem végig a cigánytelepeken át.

S te tudod, hogy elmémbe
Rút férgeket raktál!
Mennyei áldást suttog rám az ég.
Ballagok békén a Tarna partján,
A fagyos szél arcomba vág!
Holt dalokat zeng ajkam,
Dallama a sötét éjben messze száll.

Szívverésem dallamára
A halálvirág kinyílik,
Mézédes nektárja pokoli kín!
Fetrengek... rontás szállt rám!
Cigány asszony átka bánt,
S csendesen koporsóba zár.

Tarnazsadány, Honvéd út, 2018. június 26.

Felsóhajt a szív,
Szerelmünk az égre száll.
Trónusán a fellegeknek
megpihen a végtelen idők nyomán.
Szívverésem meg nem áll!
Kómás hangszerén játszik a szív.
Felcsendül egy régi dal,
Ámor nyila eltalált!
Nem múl el a pillanat soha már!
Megpendül a vén gitárom,
Játssza a dalt végtelen időkön át.
Átölel a csend homálya,
Őszülő fejemre bánat száll.
Hol van már a régi nyár?
Hol van az a régi lány.
Átölel a csend homálya,
Felsóhajt a szív varázsa,
Elárvult világ, bezárult világ.

Heves megye, Tarnazsadány, 2018. január 10.

Madárrá vált a nagymamám,
könnyű szárnyán messze szállt.
Átrepült rónát, erdőt, hegyet
az én nagymamám.

Csicsergő hangját hallom ma is,
ülj az ölembe, kis unokám.
Boltból hozta a cukrot, csokit
az én nagymamám.

Madárrá vált a nagymamám,
elrepült tőlünk egy délután.
Azóta sírok szüntelen,
nélküle üres az életem.

Emlékszem, akkor tavasz volt,
1976 márciusa, nem ma volt.
Emléke mostanában visszajár,
madárrá vált a nagymamám.

A nagymamám 1896-ban született és 80 évesen elment örökre. - Cigány népmonda, mese.