Trópusi éghajlatok vonzották.
Bágyadt, napsütött, sötét-bőrű fajok közé keveredett,
melyek harcosaival vadászni járt,
és némbereivel halt, kik csodálták
fehér-bőrű, sötét-hajú férfiasságát.
Durva cserépedényekből evett velük
idegen és egzotikus ételeket.
Ismerte a Nílust hol vizei még patakok voltak,
és a Hold Hegyei lábánál sátorban táborozott.

Sűrűbben lakott vidékeken
idegen városok utcáit járta
sáros-barna, és agyagból épített palotáival
és vakító-fehér falaival.
Érzéke volt idegen nyelvekre,
és beszélt tudósokkal és költőkkel
kiknek nyelvét megtanulta olvasni és beszélni,
és cifrán és diszesen írt könyveikből
merítette tudását e különös kultúrák
történelméről és tudásukról -
furcsa értekezettekben böngészett melyekből
megtudta hogy hogyan éltek és gondolkoztak.

Vakmerő, katona, felfedező és író,
ki ismerte Ázsiát, Afrikát, és Észak és Dél Amerikát
oly módon mint csak egy kíváncsi ember tud ismerni.
Végül is elvonult otthonába, és tollal és papírral
a dolgozó szobájában, érett éveit
fordítással és írással töltötte.
Egzotikus, erotikus és fantasztikus
elbeszélései könnyen folytak tollából:
Az Arab Éjszakák, az Illatosított Kert, és
a Káma Szútra sok sikert nyert
liberális és különc izlésű olvasói között.

De sajnos! Mikor Burton meghalt
Hetvennél egy évvel korábban,
felesége, Isabel, kinek szűk viktoriánus
erkölcse közbelépett, írásai javát
a tűzbe dobta. És mégis, férje
tiszteletére, együtt vannak eltemetve
egy beduin sátor-alakú sírban
melyet Isabel szeretettel maga tervezett -
egy illő pihenő hely oly embernek ki látta a világot,
és ki szabadon és korlátlanul rendelkezett.

Láttad nagy királyok rút bukását.
Szende szüzek erényének romlását.
Hallottál csatatéren halálsikolyt.
Hullámzó hangzavarban csendes tébolyt.

Nagy, büszke bérced méltósággal áll itt.
Világnak búja, derűje nem csábít.
Csak vihar tépázza meg a hegytetőt,
mely csókod lehelte éggel egybenőtt.

Látni fogod még jövő szenvedését.
Még szunnyadó, új hitek ébredését.
Sírásra fakaszt majd búnak emléke,
mely hegyoldalról patakként árad le.

Látni fogsz te még szépet, felemelőt.
Vidám aratókkal teli búzamezőt.
Szerelmes dalt éneklő deli legényt.
Magas, büszke bércekről írt költeményt.

Mikor a háború kitört
senki nem lett felmentve.
Egyenruhába öltöztünk,
az élet ezt így rendelte.

Egy bajtárs felfelé mutatott,
ki szeretett verselni.
Azt mondta hogy eltűnt a nap,
és az eget is kell keresni.

Rengeteg halott hátra maradt
nyitott szemel, földön fekve;
kinek lába, karja lerobbant,
az kúszott ha más fel nem vette.

Aztán elhalkult az ágyú szó,
és nem volt szükség kiabálni.
A világ annyira néma lett hogy
a csendet nehéz volt kiállni.

Poéta éjszakája…

Vihar, tán' elítélhetően, szövetkezett egy nagy jégesővel,
Az avarban halódó leveleket szétsöpörtették a széllel...
Reggel én magam az udvaron összeszedtem, kukában nem fért el.

Minden lehullt falevél, maga az elmúlt, már örök pillanat,
De, hogy itt önök kerttel így bánjanak… kivívták haragomat.

Tomboló viharban, éjjel csak úgy kopogott a tető,
Teljes dühvel megmutatta, nála van a jeges erő.
Remegve féltem őt, láttam, hogy nála van a tér-erő.

Szerencsére megérkezett a pirkadat,
Meghozta az oly’ nyugodt pillanatokat,
Írni akartam, kézbe vettem... tollamat!

Vecsés, 2011. július 1. – Kustra Ferenc József

Itt van a hőség,
Ez nem újféleség,
Vele küzd létezőség.
Meleg tűrés vakmerőség?
Izzadó higanyban görcsösség...
Hőmérő rosszallása hülyeség!
Melegben megbolondulni veszettség.
Hinni, hogy eljött a vég, tehetetlenség,
De ekkora hőség... lehet reménytelenség.
Melegben eljött a nyári idő, most van bőség,
Felhők elmenekültek, nem küzdenek... hőség-bőség?
Ezt a hőt nehezen bírjuk... győz az elviselhetőség?

Vecsés, 2018. július 31. – Kustra Ferenc - A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! Rímképlet: "A".