Árpád és Kurszán vezetésével,
Eddig nomád és vad törzsekkel,
Hazátlan és vágtázó Magyarok,
Immár a hont foglalt Magyarok!

Voltak már téli- nyári szállásaik,
Lovaiknak, állatoknak istállóik.
Itt talált gyér lakóssággal keveredve,
Lassan egyesültek egy nemzetbe.

Letelepedtek, de még kalandoztak,
Évszázadokon át, hadjáratoztak.
Atlanti óceánt is meglátták,
Ki szembe szegült, azt lenyilazták.

Svájcot, Bajorországot feldúlták,
Észak Itáliát kifosztották.
Ezek úgymond rabló hadjáratok,
De igazán csak kalandozások.

Szolgálták szomszéd felderítését,
Megismerését, megfélemlítését.
Kialakult a jó viszony hamar,
Rövid időkre a bajorokkal.

Arnoulf a bajorok hercege,
Évekig fejedelmünk vendége.
Országhatár, Bécsen túl húzódott,
Bécs falu, az országhoz tartozott.

Magyarország keleti fejedelme,
Kapcsolatot Bizánccal felvette.
Kereszténységi kapcsolat Bizánchoz,
Idejött püspökük, Hierotheosz.

Kilencszázötvenötben a fordulat,
Sajna, tönkreverték a magyarokat.
Legyőzői Róma keresztényei,
Ottó, a német császár, seregei.

Vesztes csata helye, Augsburg,
A bosszú helye, Regensburg.
Bulcsú vezért és a társakat,
Hurkos kötéllel fellógattak.

Túléltük ezt a katasztrófát,
Nézzük ennek a jó oldalát.
Elindított új külpolitikát,
Újszerű, békésebb irányzatát.

A kereszténység felvétele,
Jórészt Géza cselekedete.
Ebben is társa és segítette,
Gyula lánya Sarolt, a felesége.

Kemény, kegyetlen volt övéivel,
Könyörületes idegenekkel.
Hozták Krisztust, a világosságot,
A sötétség megvilágosodott.

Kereszténységet felvettek,
Államot alapítottak, letelepültek.
Alakult új feudális ország,
Megalakult Magyarország.

Budapest, 1997. március 18. – Kustra Ferenc József

Vegyes formákban…

(3 soros vers)
Ha csökken életkedvem, a közöny elmém marja,
Nagy cselszövő, egész lényem, uralni akarja.
Ma még van erőm, hitem, hogy őt elmarasztalja.

(HIAQ)
Beszorult érzések,
Gyötrik létem, ez nagy teher.
Hol van most a remény?

(10 szavas)
Összeszedem erőm, nem lehetek közöny áldozata,
Sem lelkemnek a kárhozata.

(3 soros-zárttükrös)
A közöny karmaiból kiszabadultam,
A menekülés útját jól megtanultam,
A közöny karmaiból kiszabadultam.

(TANQ)
A közöny lesben áll,
Esélyt vár, hogy támadhasson.
Bíz’ résen kell lennem!
Hol tévedtem, mit vétettem?
Sokszor magam megégettem...

(Apeva)
Az
Idő
Múlása
Sokszorozza
Megjelenését.

(Vers)
Tudom, tőle teljesen szabadulni nem tudok,
Míg erőm lesz elég, ellene harcolni fogok.
Változtatni szeretnék az életmenetemen,
Ám lehet, közöny fog úrrá lenni életemen.

(Renga láncvers)
Közöny bennem él,
Leszek-e áldozata?
Talán megkímél...
Közönnyel élni,
Nem lehet élet célja,
Közöny, életmű?
A közönyérzés,
Mint a többi, bensőmben,
Ám nem uralhat!
Idő közönnyel
Birkózok állandóan.
Közöny, életmű?
Közöny, kihívás,
Néha jó... hagyom magam.
Játék a tűzzel!
Közönyt elhagynám…
Idő, közönyben az úr!
Közöny… életmű.

Szabadka, - Vecsés, 2018. március 14. – A 2.-4.-6.- versszakot Kustra Ferenc írta és az 1. résznek ő a főszerzője. Jurisin Szőke Margit írta a vegyes formákat és a Renga-láncversben az 1.-3.-5 versszakot

Jött a török, csak zúdult… áradat,
Fehér habra hajszolták lovakat.
Szpáhik, akindzsik, a janicsárok,
Kezükben pajzsok meg jatagánok.

Országot foglalni mi hagyhatjuk?
Sereggel hadba szállt: király urunk.
Lovakat nyergelték és itatták,
Egész nemességet hadba hívták.

A véres kard eredménye meg lett…
Mohácsnál véres, vesztett csata lett.
Széthúzott magyarság… nem ment oda,
Sereg másik része, sehova…

Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény
Lenne... de azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény.
Elit széthúzása megmaradt, ezen Dózsa sem változtatott,
Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott.

Főurak, az elit acsarkodott,
Hatalomért meg csak viaskodott.
Egy része tűrte, többi ölését,
Nem akarta barát ölelését.

Odaveszett jó királyunk, meghalt!
Ország ezek után szinte meghalt…
Patakba fulladt, mondták királyra,
Ám orvul meggyilkolták csatában?!

Elit csak dőzsölt, ország szétesett,
Senki nem figyelte magyar szívet.
Úr, ránk is mérte a büntetését!
In tolerálta uraink kedvét.

Ország tönkrement, úgy van az óta?
Ország sors tán’ változott… mióta?
Vesztes ország lettünk, főurak tették,
Magyar identitást rég elvesztették.

Ötszáz éve honunkat elvesztettük,
Akkor főuraink alá rendeltük.
Nem török a hibás, élet ilyen,
Tudni kéne, a rossz sorsunk ilyen?!

Itt a mi dolgaink, tán’ sohse mentek úgy, ahogy kellett volna,
Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?!
Elvesztett csatákból, van történelmünkben jó bőven.
Mi csak ezekre emlékszünk, ebben élünk? Veszően?

Ma már nem lehet felmutatni, mint akkor rég' a véres kardot!
Átalakult a világ, szemből, csak az arcodba kaphatsz karcot…
Ebben a szép új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot!

Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában,
Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban.
Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak,
Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne higgyék, nem tudtanak…
A háznépnek dobold, legott, hírdösd ki!
A famíliának, rögvest kürtöld ki!

Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc József – történelmi kitekintésünk.

A vár sereglete
fut, rohan rettegve
félve a közelgő tüzet.
Vár ura mentené
egyetlen szerelmes
lányát a szép ifjú szüzet.

Ám ő is rabja lett
az ősi várának
karcsú tornya tetején.
Csak egy vitéz van ki
bajjal szembe nézve
áll a várbástya peremén.

Egy óriás sárkány
száll a vitéz felé
perzselő tüzet okádva.
A fél birodalmat
árnyékba borítja
olyan hatalmas a szárnya.

Acélos tekintet
büszke hősies szív
vértezi fel a vitéz legényt.
Tornya ablakából
őt nézi a király
aki elhozta a reményt.

Hatalmas küzdelem
vette hát kezdetét
a vitéz és a sárkány között.
állt ott szilárdan míg
a ronda bestia
a feje fölött körözött.

Lángokat okádva
bukva a magasból
rontott rá a hős vitézre.
Ám ő nem rettent meg
egy gyors mozdulattal
döfte kardját a szemébe.

Kilehelve lelkét
a gonosz bestia
port verve hullott a mélybe.
Bástyáról leszállva
a győztes hős vitézt
ünnepli a király népe.

Fut le a király is
tornyából sietve
dicsőíteni a legényt.
Hatalmas az öröm
csókolják ölelik,
szinte agyonnyomják szegényt.

Elmúlt hát a veszély
boldog volt a legény,
mert nem maradt el a hála.
Fele birodalom,
és még ráadásképp
övé lett a király lánya.

Arcodat látom reggel-este,
látása felrepít a mennybe
lepkeszárnyon.

Éjjel-nappal csak rád gondolok,
megfestik neved angyalok
napsugáron.

Most halkan suttogom rekedten,
soha el nem múló szerelmem
rád találjon.

Ébren élő szerelmes álmok,
mint illatozó szép virágok
rózsaágon.