Ma este nem kérek semmit,
csak ölelj át, s vigyél haza,
hisz olyan sötét most minden,
s olyan felhős az éjszaka.
Nem kérek csillogó gyöngyöt,
csak azt, hogy fogd a kezem,
Ne szólj, csak ölelj át némán,
és szeress türelmesen.
Engedd, hogy had bújjak hozzád,
érezve tested melegét,
csak ölelj magadhoz lágyan,
ma este ennyi is elég.
Szeress! És ne kérdezz semmit,
ne legyen más, csak te meg én,
boldogan, egymásba forrva,
Nekem most az is elég.
Ma este feledtesd vélem
ami a lelkem tépi szét,
tudod, hogy olyan vagy nékem
akár egy biztos menedék.

Lázban égve, és hideg verítéktől
izzadva küzdök ellened,
homlokomról már verejték csöppen,
s testem is rázza a hideg.

Hull az eső, és hideg cseppekkel
fagyosra áztatja testemet,
annyira vágyom egy kis melegségre,
s mégis úgy küzdök ellened.

Annyira félek. Gyötör a kétség,
szeretsz? Vagy csak játszol velem?
Nem akarom, hogy lelkem kitárva
sebet ejthess a szívemen.

Nem akarom, hogy büszke gőgöd
összetiporja lelkemet,
Hiszen önző vagy. Durva, gőgös,
mégis te vagy a mindenem.

Úgy szeretlek! S valahogy mégis
úgy taszít ez a büszkeség,
mégis hiányzol. Annyira várlak,
s kínoz. Kínoz a messzeség.

Ne bánts meg engem kemény szavakkal,
hiszen a szívem úgy remeg,
törékeny lelkem nem bírná ki,
bántották éppen elegen.

Ne bánts meg kérlek. Szeress engem
Úgy, ahogy én is szeretek,
önzetlenül, és szenvedéllyel,
átadva egész lelkemet.

Szeress szerelmes szelíd szavakkal
ahogyan én is azt teszem,
nem kérek tőled semmi mást, csak
szeress, s legyek a mindened!

Olyan furcsa, és forró a tested,
verejték gyöngyözik arcodon,
szemedben bágyadt csillagot látok,
beteg vagy, mégis titkolod.

Miért tagadod? Úgyis megérzem!
Olyan forró vagy, akár a tűz!
Arcodon vörös lázrózsák égnek,
mégis elmennél. Valami űz.

Valami furcsa, féktelen érzés,
amely teljesen elborít,
izzó parázzsal korbácsolva
háborgó tested, s egyre hív.

Magához láncol oly erősen,
mint az árvíz, mely elsodor,
hiába foglak erős kézzel,
tartanálak, de nem bírok

erős maradni, pedig érzem,
nem űz most más, csak a láz,
ne hidd, hogy égő szenvedély az
mely a testedet járja át.

Ne légy annyira nyughatatlan!
Feküdj le. Vetve az ágy.
én majd itt leszek, s mire felébredsz,
jobb lesz, és semmise fáj.

Nincs nálam boldogabb a földön,
mióta itt vagy énvelem,
nincs, aki így szeretne téged,
ahogyan én csak, kedvesem.

Szeretlek. Tudom, hogy érzed,
nekem te vagy a mindenem,
elég egy szó, egy sóhaj,
csak hívj, és veled megyek.

Ha kell, a csillagos égig
s ott írom fel nevedet,
apró, piciny kis fénnyel,
mely mindig világít neked.

Ne félj. Én boldogan várok,
nem ingathat meg semmi sem,
hogy jöjj és magadhoz láncolj,
örökre szerelmesen.

Szeretném azt, hogy érezd,
minden szép veled jön el,
tehozzád száll minden álmom,
szeress, és maradj velem.

Ölelj át engem, kérlek: fázom.
Már hűvösek az éjszakák,
sűrű köd lepi a tájat,
szél fúj, és zúzmarát szitál.
Melegíts. Ölelj magadhoz.
Simulj rám, mint egy nagykabát,
mely finoman, hozzám simulva
takar be, s meleget ád.
Nem kell a szó, ne mondj most semmit,
csak csönd kell,ne tétovázz.
Bújj hozzám kérlek, had érezzem
orromban bőröd illatát.
Nem kell a fény. Jó a sötétben,
Hiszen a szemed világít reám
a homályban, akár egy csillag,
mely az égboltról néz reánk.
Ölelj át. Ahogyan én is.
Nem kell most hidd el semmi más,
csak melegség, mely belőled árad,
mely úgy fűt fel, akár a láng.
Olyan jó. Maradj még: kérlek.
Ma éjjel vigyázz reám,
hisz tudod, annyira félek,
oly sötétek az éjszakák.
Szeress úgy, ahogyan én is.
Szelíden, türelmesen
Szeress, és törd át a gátat,
amely még köztünk lehet.
Hidd el, hogy szeretlek én is,
mint a legtisztább levegőt,
mely felfrissít engem, és éltet,
testembe adva új erőt.
Szeress, hisz ki tudja, holnap
mivé válik az életünk,
most szeress, ki tudja holnap
mi vár ránk, mire ébredünk.