(3 soros-zárttükrös)
Az öregséggel, bizony megérkezik a hamvadás
És tudjuk a tábortűzből sem lett így már, semmi más…
Az öregséggel, bizony megérkezik a hamvadás.
(Septolet)
Betegség,
Tehetetlenség,
Hozza öregség.
Az élet véges,
Nincs győztes.
Elhamvad létlángja,
Zúg-búg, elmúlás vészharangja.
*
Ki lehet, aki tudja, ilyenkor hány „uncia” még az élet,
Mert a tábor tüzet is végig ültük és hamvadásból mi lett!
A lángcsóva is úgy járt, hogy a fonata végül semmivé lett.
Lét
A tét,
Élni kellene még!
Mennyi maradt még?
Közeleg a vég…
Lankadás, hervadás,
Hamvadás,
Közeleg… exitálás.
*
Az élet lehetett bár, éteri lángcsóva
Mi hullócsillag volt. Néztük gyors-mutatóba,
De már hamvadás beköltözött a fa-lóba,
Az öreg harcosoknak, nincs más út, valóba…
Sohasem gondoltad?
Élethidad
Egyszer lesuvad.
Megszakad utad,
Nem múlik rajtad.
Nélküled halad
Minden… felfogtad?
*
Minden egyszer véget ér,
Gyertyaláng leég.
Életút is végéhez ér.
Lankadás,
Hervadás,
Hamvadás,
Elfogadás…
Vecsés, 2019. augusztus 24. – Szabadka, 2019. szeptember 9. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a septoleteket, szerző-, és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A címük: Nem múlik rajtad

Látunk egy közeli háborút, Közel-Keleten egy másikat, -majdnem- világháborús világhelyzetet?
(leoninus trió)
Istenem! Adj még nekem hitet az útra? A szomszédban háborúznak újra.
Még van nekem hitem, ahogy megyek, de ki tudja? meddig leszek?
Öregségemre, ej, ilyet megérni? de most már a békéhez kéne hozzáférni!
Esetlen a sors és igy érzem, már több évtizede, mára kihalt a harcos szelleme.
Úristen, pedig most kéne erő és sokaknak nem nevetve várni, mikor halál jő!
Nagyon régen a test a testel harcban állt, sőt volt, hogy becsület parancsolt álljt!
Ma már a háború is csak egy kocsi derék pénzt jelent, gazdagok? mind eszement.
Régen még föl sem találták a kazettás bombát, mára meg betiltották használatát.
Mindig jő, előjő valami mocskos dolog, sorozatvetők hangja meg égen dohog.
Pedig gazdagoknak is vannak gyerekei? frontra Ukrajnába, van hely bőven neki?
Vajon háromszázezer halottat, hol temetik? Sírjukon a kecskéket legeltetik?
Ember! Irányítók! Parancsosztók! Ti hisztek magatoknak, hogy nem vagytok önpusztítók?
*
(senrjon)
Ki lesz majd itt segítség?
Ki lesz majd itt segítség, ki segít egyedüli árván?
Halálokozó?
*
(bapeva)
Hitem,
Életem
Tartós legyen,
Kérlek Istenem,
Adj erőt holnapra,
Segíts jó útra érni.
A testek közötti harcban,
Majd épségben vissza is jutni,
Változzon sorsom szépre, csodásra,
Áradjon kegyelmed az életemre.
Vecsés, 2023. júl. 17. ? Arad, 2023. aug. 16. ? Kustra Ferenc József - a világ, az emberiség jelen -katasztrofális- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban. Az alapot én írtam. A bapevát, Ghica Izabella Iasmina szerző társam

Az ember az csodás
Hatalmas elme
Hiú és gőgös
Jónak lenni gyenge
Épít és rombol
Ez az eleme
Mintha a génekbe
Ez lenne jegyezve
Pszeudo az eszme
S a tévhit ügetve
Masíroz mintha-csak
Felvonuláson díszelegne
Közben lóhalálában
Köpönyegét forgatva
Sok-k politika
Rohan a vesztébe
Sok helyen a hős-ég
Erdőtüzek pusztítanak
Torzul a személy-is-ég
És az Ember-is-ég
Fogynak a nemzettek
Sorban állnak nemzetek
Hogy a múltba vesszenek.
Szomorú fűzfák
A látószögemben
Száz éves fa alatt
Godomat letettem
Hosszú a sóhaj
Szorít a bánat
Mi lesz a gyermekkel
Ha a Világ már fárad.
Hatalmas elme
Hiú és gőgös
Jónak lenni gyenge
Épít és rombol
Ez az eleme
Mintha a génekbe
Ez lenne jegyezve
Pszeudo az eszme
S a tévhit ügetve
Masíroz mintha-csak
Felvonuláson díszelegne
Közben lóhalálában
Köpönyegét forgatva
Sok-k politika
Rohan a vesztébe
Sok helyen a hős-ég
Erdőtüzek pusztítanak
Torzul a személy-is-ég
És az Ember-is-ég
Fogynak a nemzettek
Sorban állnak nemzetek
Hogy a múltba vesszenek.
Szomorú fűzfák
A látószögemben
Száz éves fa alatt
Godomat letettem
Hosszú a sóhaj
Szorít a bánat
Mi lesz a gyermekkel
Ha a Világ már fárad.
Elszállt a nyár, elfutottál,
Elmentél és jól elhagytál.
Éppen fölém hajol az ősz,
Széllel… süvít, nyarat lefőz.
Én csak vágytam… süssön rám a nap.
De fénye, min jött… tükördarab.
Árnyékom is becsapott,
Mindig csak mögöttem volt.
Fáj nekem, nagyon fáj, végzetem,
Hogy nyáron hideget éreztem…
Majdnem mind a hatvanháromszor?
Életemben, bizony jó párszor.
Vágytam pedig élet melegségére…
Arra, hogy jól süssön rám a nap, végre,
Legyen boldog… úgy minden másnap,
De csak hamisan sütött rám… nap. .
A karmámban nincs ilyen.
Mi benne van, semmilyen!
Napsütötte élet… vágyálmom,
A ború alatt csak kínlódom.
Elszállt a nyár, elfutottál,
Elmentél és jól elhagytál,
Magad mögött borút hagytál,
Úgy tűnik, hogy nem is voltál…
Vecsés, 2011. szeptember 12. – Kustra Ferenc József

Nyirkos kő-izmok feszülnek
Szavak súlyos tömegének
Hiábavalóan.
A talaj ingoványos és
Lassan süpped a légszomjas est
Keszon tünetekkel.
A Nyilvánvaló elkerülhetetlen.
Verejték csillan a homlokon
Izzó fényben
Hevülten pezseg edényében
A megfáradt vér
Oxigén szegényen
És a periódus végén
A hullámvölgy mélyén
Hervadó szavak tömörülnek
Távolian idegenül értelmetlenek.
Semmit nem jelentenek.
Már
Elfagytak
Mielőtt virágba borultak
Volna.
Letaglózó
Sikoly a néma képen
Üvöltve végig szalad a háton
Fájdalmas hangon.
Aztán
Hallani a csend
Lüktető dobbanását
Halánték-artériákban
És a döbbenet fogságában
Tágra nyílt pupillák
Tükrözik a reszkető félelmet.
Szavak súlyos tömegének
Hiábavalóan.
A talaj ingoványos és
Lassan süpped a légszomjas est
Keszon tünetekkel.
A Nyilvánvaló elkerülhetetlen.
Verejték csillan a homlokon
Izzó fényben
Hevülten pezseg edényében
A megfáradt vér
Oxigén szegényen
És a periódus végén
A hullámvölgy mélyén
Hervadó szavak tömörülnek
Távolian idegenül értelmetlenek.
Semmit nem jelentenek.
Már
Elfagytak
Mielőtt virágba borultak
Volna.
Letaglózó
Sikoly a néma képen
Üvöltve végig szalad a háton
Fájdalmas hangon.
Aztán
Hallani a csend
Lüktető dobbanását
Halánték-artériákban
És a döbbenet fogságában
Tágra nyílt pupillák
Tükrözik a reszkető félelmet.

Értékelés 