Ezennel adasson a világ tudtára:
A vakmerőségnek túl magas az ára.
Újra saját magam áldozata lettem.
Újra egy merénylet saját magam ellen.

Éhesen evésre és a cselekvésre,
Feláldozom magam újra a főzésre.
Kezdem az elején: Délelőtti óra,
Mikor kedvem támad harapnivalóra.

Bevásárlóközpont hússal rakott standja,
Ínycsiklandón csábít az összes darabja.
Hozzáértő szemem pásztáz gondterhelten.
Jó lenne ma végre konyhahősnek lennem.

Főzzek egy pörköltet? Frissensültet egyek?
Minden gondolatot frissiben elvetek.
Hisz bármelyik kifog amatőrségemen.
Valami mégis kell. Sajnos nincs kegyelem.

Aztán megoldódni látszik minden gondom:
Véres, májas hurkát látok meg egy polcon.
Nem vagyok kannibál, naná hogy a májast.
A pénztárnál legombolok néhány százast.

Kellően elszántan felvillanyozódva
Futólépés haza, úti cél a konyha.
Majd most megmutatom milyen szakács vagyok.
Tanulhatnak tőlem alkotni a nagyok.

Hurkát a tepsibe, tepsit a sütőbe.
Ezt nem ronthatom el?- Aggódok tűnődve.
Teríteni kezdek, megadom a módját.
Most először talán nyerek- az áldóját.

Hatalmas durranás rázta meg a csendet.
A csillár vészjóslón himbálózni kezdett.
Felrobbant talán a ház összes lakása?
Mutatna vagy nyolcast a földrengés-skála.

Lehajtom a felhevült sütőfedelet,
Meglátom művem, a csatajelenetet,
Keresztet vetek és csendben leroskadok,
Lemondón nyugtázom, milyen ökör vagyok.

Nehezményezte a hőséget a hurka.
Addig fickándozott, hogy szétrobbant burka.
Újra csődöt mondott hírhedt szakértelmem.
Mások ebédelnek, nekem nincs mit ennem.

Azért talán mégis. Kenyérrel kezemben,
Keleties pózban a sütővel szemben,
A szétsült hurkából jókat tunkolgatok.
Lesz ez ugye így sem? Kérem drukkoljatok.

Testünk minden sejtje sötét szakaszba ér,
A búcsúzás fájdalmátol mindenki fél,
Kivéve az egysejtü élőlény.

Ez a két év gyorsan elszelelt,
És TZ ötös sose kellt.
Ferike ellenöröét mindif kivitte,
És tanárnö a szaktanárit beirta izibe.

Lassan vége a hajnalnak,
És tovább kéll a Hanjalka,
Jo volt bioszon magyart tanulni,
És szép álmokat aludni.

Végezetül mit is mondhatnék,
Ez egy boldog emlék.Remélem.
Toth-Tari Hajnalkának,
A biológia attyának

Fenn a magasban szárnyalva
Kőröz a magasból szégyenkezve nézi
Odalent van e még számára fészek?
Csak menhely vagy menybemenetel!
Lent talán már az sincs
Harcba nem a Hazáért menne
Lejjebb már nem is süllyedhetne

Emeld fel a fejedet és nézz
Nézz körül tenni mit lehetne
Ajkunkról a szó,hogy Haza
Már nem lesz ki meri,és kimondhatja
Csonka kis országból mind kilép
Odakint rabszolgának áll,itt nincs lét
Csak volt valamikor a magyar merész

Elfogytunk nincs ki a Hazáért
Tenne és tenni merni kész
Inkább megalkuszunk a szolgasággal
Mint itthon azonosuljunk a gazsággal
Lehet már lassan sírni sem merünk
Elhagyjuk a Hazát, inkább menekülünk
Adnánk utolsó csepp vérünk ha tudnánk
Préda a Haza, érte könnyeket hullatánk

Szegény Magyarország,rég szárnya szegett
Kormányunknak kinek ellene tenni kéne
Tesznek inkább érte, legyen elesett
Fent a Nagy Házban vannak nagy lázban
Mesterkednek azon, az országból semmi
Még csak híre se maradjon a Hazából
Megélnének ők jól még kevesebből
Nem vérezne a Haza, számtalan sebből

Nem a vérük, mert nekik már nincsen
Kilopták mi volt, Hazánknak kincse
Degeszre tömnék zsebüket ha lehetne
Marakodnak azon mi a miénk volt
Maguk között felosztanák ha még lenne
Mit tesznek ők a Magyar honért?
Számunkra oly nemes otthonért
Miért ontották vérüket apáink régen
Szabadságért,hazáért, hogy életünk jobb légyen

Majd lettünk a világon a legnagyobb szégyen
Volt és vagyunk kik vérünket adnánk cseppig
Az ő vérükben már nem magyar rejlik
Unokákat ha ültetnek az ölükbe
Hogy mertnek majd nézni a szemükbe?
Elmondani, hogy merik majd nekik
Jutott az ország , koldusbotra miattuk
Szégyen nélkül, hogy mondja el nékik
Szivárvány miattuk, nem Magyar az égen

Mikor megismertelek csak egy volt
Gondoltam én, de túl gyorsan jött
Megérintettél megremegett testem
Mint mikor zenét hallgatsz és átjárja tested
Puha szád , csókkal összeforrt enyémmel
Remegő szívem szólt
Ő lesz a nagy szerelmem

De már vége, nincs tovább?
Próbáltam harcba szállni szívemmel
Nem, nem kell a nagy szerelem
Nem akarom ,hogy hatalmába kerítsen
Minden találkozás, minden nap
Órának percei fonták körém
Szerelemnek hálóját
Mikor megismertelek csak egy volt
Gondoltam én, de túl gyorsan jött
Megérintettél megremegett testem
Mint mikor zenét hallgatsz és átjárja tested
Puha szád , csókkal összeforrt enyémmel
Remegő szívem szólt
Ő lesz a nagy szerelmem

De már vége, nincs tovább?
Próbáltam harcba szállni szívemmel
Nem, nem kell a nagy szerelem
Nem akarom ,hogy hatalmába kerítsen
Minden találkozás, minden nap
Órának percei fonták körém
Szerelemnek hálóját


De már vége, nincs tovább
Ki póknak hálójába téved, elveszett
De nekem mégis itt van Ö
És én reménnyel teli
Legeltetem rajta szemem és várom
Mint gyermek, ki két markába zárva
Fogta meg a lepkét
De nem tarthatja fogja

De ár vége, nincs tovább..
Tombol bennem a vágy , szerelem
A gondolat mely azt súgja
legyen Ö boldog
Enyém volt még volt
Be töltötte szívemet
Engedd el ha szereted
Nekem végtelen nagy szerelem
Miért is volt jó nekem!

De már vége, nincs tovább?.
Mert még mindig szeretem, végtelen
Valahol jó nekem a maradandó érzelem
Agyam, szívem harcban áll egymással
Álmaim asszonya, szerelmem tündére

De már vége, nincs tovább?
Ki Földre szálltál és megérintettél
Ujjaiddal táncot jártál testemen
Közben mély barázdákat szántva benne
Majd abba elhintve szerelem magját rendre
A beérett termést elvetve újra és újra

De már vége, nincs tovább?.
Szerelemtől szemem nem lát
Csak Téged kíván
Hozzád simulva még érzem
Őrjítő illatod, de szavaid
Mint a rózsának tüskéi
Fájdalmasan belém hatolnak
Már érzem nem szeretsz






De mindez csak volt, nincs tovább?
Én még mindig reménnyel teli
Ölellek és várom, hogy csókod
Mint felragyogó Napsugár
Tiszta és igaz szerelmet hoz
Ellentétben Veled
Csak játszom a gondolattal
Szerelmem, jó lenne még Neked?

De már vége, nincs tovább?
Olykor hiszem még szeretsz!
Mindig Irántad érző szívem, vérző
Reménnyel szerelemmel teli
Ki tudom csatát vesztett már késő
Mivé lett, hová tűnt a nagy szerelem?

De már vége, nincs tovább?
Hová lett a gyakori szó
Mely ajkadat elhagyta?
Fülembe zúg, cseng, Szeretlek!!!
Talán csak szó volt és nem szerelem!
Mint gyermek ki féltve őrzött madarát
Elengedi, szabadságot ad neki

De már vége, nincs tovább?.
A madár ki szabadon repül tudja
Nem volt rab, nem tartották fogva
Aki vigyázott rá édesgette, szeretgette
Életének, szívének egy darabját képezte
Most elengedte mert szerette

Legyél boldog, nincs tovább?
Szívemben mint örök
Marad a szerelem
Mit Irántad őszintén éreztem
Tudom a szív melyet gondoltam,
Hogy enyém, már nem nekem zenél
Vége tudom , már nincs tovább

Tekintgetünk a múltba?Minek?
Magyar abból sem okulna
Nem szabad mélyre ásni
Abból nem tudunk kimászni
Kár azzal foglalkozni, régen
Hogyan kellett volna hadakozni
Százötven évig úr lett a török
Abból is lett majdnem örök
Akkor sem fogott össze a magyar
Egymás ellen ment az acsar

Ha? Szapolyai akkor kitart
Török nem győzi le a magyart
Ütőképes volt a sereg
Töröknek itt nem volt helye
Kár lenne sorolni, jött a Habsburg
Magyar nem volt összetartó
Hosszan lett ő a helytartó
Kevés volt ki Kossuth hangját itta
Elesett a Haza, osztrák
A vérünket tovább szívta

Porba hullt sok magyar feje
Elveszett az ország több mint fele
Alig maradt hazánk fia
Azt sem tudjuk már,hogy ki az
Csapolják a határt, folyik
Elárulják egyre bomlik
Ne azon sírj, mi lett volna ,.ha?
Birodalom voltunk összeomlott
Magyar menekült hanyatt-homlok
Nekiestek az országnak, mint tortának
Magyar meg egymás torkának
Benyalták mint tortáról a habot
Népünk belőle alig kapott

Pecsét került sorsunkra
Béklyó meg a lábunkra
Kisem hevertük a szenvedést
Jött az orosz sínylődés, iga
Mi lettünk a málenkiak
Lett olyan ki ezért vigad
Nem feledjük a harcok nyomát
Felosztják a magyar honát
Ölik egymás vérét szívják
A népet össze uszítják
Gyerekekre nincsen áldás
Csak a múltat sírják
Így ássák meg a Magyar sírját.