Idő 
Értékelés 
Értékelés Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
Hétköznapi pszichológia…
A jobbítás, éppen azokat nem érdekli, akit tenni tudnának.
Mi homokszemek, mit számítunk egy homokbányába?
Nehogy már azt várják, hogy csak mi teszünk! Hatalmasok megtisztulnának?
De
Mindig azt akarják, hogy mi pusztuljunk megbánásba...
Romló világ ellen, akik elrontották, tudnának… ha akarnának!
Vecsés, 2017. június 24. – Kustra Ferenc
A jobbítás, éppen azokat nem érdekli, akit tenni tudnának.
Mi homokszemek, mit számítunk egy homokbányába?
Nehogy már azt várják, hogy csak mi teszünk! Hatalmasok megtisztulnának?
De
Mindig azt akarják, hogy mi pusztuljunk megbánásba...
Romló világ ellen, akik elrontották, tudnának… ha akarnának!
Vecsés, 2017. június 24. – Kustra Ferenc
Egyensúly
Sose az alapján bíráld magad,
Hogy ki mit gondol, vagy mond Rólad.
Te egy fény vagy, de sok ember szemében
Akármit is teszel, csak egy árnyék maradsz.
Ajtók becsukódnak, újak kinyílnak,
Ami elmúlik mindig okkal van!
Aki megbántott, rá szánalommal nevess,
Hisz végén úgyis Lelkét szétmarja a gyűlölet,
Szeretetre nem lesz képes,
Rajta már nincs ki segítsen,
Már az is kín neki, ha látja nevetsz.
Rossz embereknél jusson eszedbe, milyen jó a Te Lelked, ezt ők nehezen viselik el,
Ezért kárt tesznek benned.
Ne hibáztasd magad, a sugárzó fényed
Megvakítja sötét beteg lelküket, ezért jön létre bennük gyűlölet.
Ki bánt, ő maga boldogtalan,
A jóindulat szikráját is elfújta,
Láncban tartja Lelkét a borús kétség,
Bízni nem tud, hinni fél, élete az irigység.
Ok nélkül ostoroz,
De egy idő után megveti őt a sors.
Így lesz az élete pokol,
S legkönnyebb neki ha másokat okol.
Jó-Rossz nincs egymás nélkül,
Ezért van, hogy életedbe 1-nél több csalódas ér.
Így van egyensúly amíg élünk.
A harag mérgét tovább ne igyad,
Helyette szippants be kedves szavakat.
Emlékezz, higyj remélj, s a gonosztól, ki az ördög szolgája, távol tartsd magad, tanuld meg olyan sose légy, ne hagyd magad, jó ellen a rossz nem győzhet soha!
Jutalmad lesz az út végén, ezt mindig reméld,
Ha itt e Földön nem is,
Hidd el, van 1 hely ahol valaki szemében Te vagy az örök ragyogó Kincs, ki mindenből a legjobbat érdemli.
Sose az alapján bíráld magad,
Hogy ki mit gondol, vagy mond Rólad.
Te egy fény vagy, de sok ember szemében
Akármit is teszel, csak egy árnyék maradsz.
Ajtók becsukódnak, újak kinyílnak,
Ami elmúlik mindig okkal van!
Aki megbántott, rá szánalommal nevess,
Hisz végén úgyis Lelkét szétmarja a gyűlölet,
Szeretetre nem lesz képes,
Rajta már nincs ki segítsen,
Már az is kín neki, ha látja nevetsz.
Rossz embereknél jusson eszedbe, milyen jó a Te Lelked, ezt ők nehezen viselik el,
Ezért kárt tesznek benned.
Ne hibáztasd magad, a sugárzó fényed
Megvakítja sötét beteg lelküket, ezért jön létre bennük gyűlölet.
Ki bánt, ő maga boldogtalan,
A jóindulat szikráját is elfújta,
Láncban tartja Lelkét a borús kétség,
Bízni nem tud, hinni fél, élete az irigység.
Ok nélkül ostoroz,
De egy idő után megveti őt a sors.
Így lesz az élete pokol,
S legkönnyebb neki ha másokat okol.
Jó-Rossz nincs egymás nélkül,
Ezért van, hogy életedbe 1-nél több csalódas ér.
Így van egyensúly amíg élünk.
A harag mérgét tovább ne igyad,
Helyette szippants be kedves szavakat.
Emlékezz, higyj remélj, s a gonosztól, ki az ördög szolgája, távol tartsd magad, tanuld meg olyan sose légy, ne hagyd magad, jó ellen a rossz nem győzhet soha!
Jutalmad lesz az út végén, ezt mindig reméld,
Ha itt e Földön nem is,
Hidd el, van 1 hely ahol valaki szemében Te vagy az örök ragyogó Kincs, ki mindenből a legjobbat érdemli.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
A hideg már mezők fölött… jó magasan trappol a varjú sereg,
A föld felett inkognitóban, nem láthatón suhan az ős sereg…
A hideg már mezők fölött… jó magasan trappol a varjú sereg
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Látni sajnos rendesen nem megy, mert ablakom üvegén, jég-tüllfátyol feszeng,
Látást nem akarja engedni, sőt a felhőtlen nap is így kordában… kereng…
Látni sajnos rendesen nem megy, mert ablakom üvegén, jég-tüllfátyol feszeng.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Ó! A lombok se bokrokon, sem mint fakoronák immár nincsenek,
Ó! Kopasz erdőben, nylon sátorban vajh’ hogy élnek a nincstelenek?
Ó! A lombok se bokrokon, sem mint fakoronák immár nincsenek.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A varjúsereg éhezik, a levegőben bogarak rég' kifagytak,
A földön meg a hótakaró ellenségeskedik… csak nem megfagynak…
A varjúsereg éhezik, a levegőben bogarak rég' kifagytak.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A fák kopaszon fázva drukkolnak, hogy bár' élnék túl ezt a kemény telet,
Hótakaró állítólag melegít, drukkolnak, hogy látnak-e felleget…
A fák kopaszon fázva drukkolnak, hogy bár' élnék túl ezt a kemény telet.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A varjúsereg immár a hideg-magasban elfáradt és leszállt,
A kopasz gallyakon károgva szidják hideget, hogy már rájuk szállt…
A varjúsereg immár a hideg-magasban elfáradt és leszállt.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes, önrímes)
Most már behálózón a hideg trappol, látni, hogy a varjakat bosszantja,
Most már eljött az ő ideje csúcsa, élvezettel, varjakat bosszantja…
Most már behálózón a hideg trappol, látni, hogy a varjakat bosszantja.
Vecsés, 2019. november 9. – Kustra Ferenc - Készült: 3 soros-zárttükrös -ben.
Olvasni, először az 1-es és a 2-s sorokat kell egyben, utána, a 2. és 3. sort egyben. Eztán lehet a konklúziót levonni. Rímképlet = AAA
A hideg már mezők fölött… jó magasan trappol a varjú sereg,
A föld felett inkognitóban, nem láthatón suhan az ős sereg…
A hideg már mezők fölött… jó magasan trappol a varjú sereg
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Látni sajnos rendesen nem megy, mert ablakom üvegén, jég-tüllfátyol feszeng,
Látást nem akarja engedni, sőt a felhőtlen nap is így kordában… kereng…
Látni sajnos rendesen nem megy, mert ablakom üvegén, jég-tüllfátyol feszeng.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Ó! A lombok se bokrokon, sem mint fakoronák immár nincsenek,
Ó! Kopasz erdőben, nylon sátorban vajh’ hogy élnek a nincstelenek?
Ó! A lombok se bokrokon, sem mint fakoronák immár nincsenek.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A varjúsereg éhezik, a levegőben bogarak rég' kifagytak,
A földön meg a hótakaró ellenségeskedik… csak nem megfagynak…
A varjúsereg éhezik, a levegőben bogarak rég' kifagytak.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A fák kopaszon fázva drukkolnak, hogy bár' élnék túl ezt a kemény telet,
Hótakaró állítólag melegít, drukkolnak, hogy látnak-e felleget…
A fák kopaszon fázva drukkolnak, hogy bár' élnék túl ezt a kemény telet.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A varjúsereg immár a hideg-magasban elfáradt és leszállt,
A kopasz gallyakon károgva szidják hideget, hogy már rájuk szállt…
A varjúsereg immár a hideg-magasban elfáradt és leszállt.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes, önrímes)
Most már behálózón a hideg trappol, látni, hogy a varjakat bosszantja,
Most már eljött az ő ideje csúcsa, élvezettel, varjakat bosszantja…
Most már behálózón a hideg trappol, látni, hogy a varjakat bosszantja.
Vecsés, 2019. november 9. – Kustra Ferenc - Készült: 3 soros-zárttükrös -ben.
Olvasni, először az 1-es és a 2-s sorokat kell egyben, utána, a 2. és 3. sort egyben. Eztán lehet a konklúziót levonni. Rímképlet = AAA
Vágyakozás; versben, apevában, haikuban…
Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
*
Csak
Messzi
Távolból
Vagy Te velem!
De, szívem Tied!
*
Itt
Van még
Illatod,
Rám ölelted!
Vágylak, de nagyon!
*
Juj, de szeretnélek szeretni,
Könnyes szemeidet csókolni!
Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…
Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
Nem számít, hogy otthon vár a babánk!
Itt az élet, roppantul kemény,
Itt nem ismerik, mi az erény!
Itt nincsen más, csak pokol-fény…
Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
De telik a képzeletbeli vér-edényed…
Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…
Hiányom van a szépséges mosolyodban,
Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…
Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?
Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….
Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
Imához, folyton csak leesni térdre?
Keresnék én valami mosolyt,
De, nincs! Legalább egy félmosolyt!
Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.
Félek a megfagyástól,
Félek egy robbanástól,
Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
*
Emlékszem, még rád,
Illatod, még orromban.
Lőporfüst szaga.
*
Mosolyod, veszett
Emlék, Felidézni, hogy?
Sebesült arcok.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt.
*
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod;
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben tarolt
És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem,
Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás van!
Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. április 12. Kustra Ferenc - a Don-kanyarban 1943. január 12.-n indult meg a végzetes -orosz- ellentámadás.
Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
*
Csak
Messzi
Távolból
Vagy Te velem!
De, szívem Tied!
*
Itt
Van még
Illatod,
Rám ölelted!
Vágylak, de nagyon!
*
Juj, de szeretnélek szeretni,
Könnyes szemeidet csókolni!
Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…
Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
Nem számít, hogy otthon vár a babánk!
Itt az élet, roppantul kemény,
Itt nem ismerik, mi az erény!
Itt nincsen más, csak pokol-fény…
Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
De telik a képzeletbeli vér-edényed…
Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…
Hiányom van a szépséges mosolyodban,
Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…
Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?
Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….
Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
Imához, folyton csak leesni térdre?
Keresnék én valami mosolyt,
De, nincs! Legalább egy félmosolyt!
Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.
Félek a megfagyástól,
Félek egy robbanástól,
Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
*
Emlékszem, még rád,
Illatod, még orromban.
Lőporfüst szaga.
*
Mosolyod, veszett
Emlék, Felidézni, hogy?
Sebesült arcok.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt.
*
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod;
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben tarolt
És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem,
Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás van!
Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. április 12. Kustra Ferenc - a Don-kanyarban 1943. január 12.-n indult meg a végzetes -orosz- ellentámadás.
