Ölelj át engem, kérlek: fázom.
Már hűvösek az éjszakák,
sűrű köd lepi a tájat,
szél fúj, és zúzmarát szitál.
Melegíts. Ölelj magadhoz.
Simulj rám, mint egy nagykabát,
mely finoman, hozzám simulva
takar be, s meleget ád.
Nem kell a szó, ne mondj most semmit,
csak csönd kell,ne tétovázz.
Bújj hozzám kérlek, had érezzem
orromban bőröd illatát.
Nem kell a fény. Jó a sötétben,
Hiszen a szemed világít reám
a homályban, akár egy csillag,
mely az égboltról néz reánk.
Ölelj át. Ahogyan én is.
Nem kell most hidd el semmi más,
csak melegség, mely belőled árad,
mely úgy fűt fel, akár a láng.
Olyan jó. Maradj még: kérlek.
Ma éjjel vigyázz reám,
hisz tudod, annyira félek,
oly sötétek az éjszakák.
Szeress úgy, ahogyan én is.
Szelíden, türelmesen
Szeress, és törd át a gátat,
amely még köztünk lehet.
Hidd el, hogy szeretlek én is,
mint a legtisztább levegőt,
mely felfrissít engem, és éltet,
testembe adva új erőt.
Szeress, hisz ki tudja, holnap
mivé válik az életünk,
most szeress, ki tudja holnap
mi vár ránk, mire ébredünk.

Széltől rezdülő suttogó nyárfák,
mért nem mondjátok meg nekem,
mit suttognak a rezzenő ágak?
Merre menjek, hogy jobb legyen?

Menjek kavicsos folyóparton?
Véresre szúrja talpamat!
Vagy csak sodródjak messze az árral,
mint egy tétova gondolat?

Menjek lenyúló ágatok közt,
melyet a vihar hajtogat?
A hajló ágak, mik sírva nyögnek,
megkarcolják az arcomat.

Magasra nyúló, suttogó nyárfák,
ti már sok mindent láttatok!
Merre van fény, mely rám világít,
keresztültörve az ágakon?

Merre van tűz, mely melegít engem?
Hisz nektek érzi az ágatok!
De én itt vagyok nyirkos hidegben,
s ha nem segítetek, megfagyok.

Széltől rezdülő suttogó nyárfák!
Mondjátok meg, hogy mit tegyek!
Ne hagyjatok itt ázva-, fázva,
hol már nem maradt semmi sem.

Vigyetek el a zúgó széllel,
amely tépi az ágatok,
olyan gyorsan, hogy ne tudjon fájni
semmi, amit most itt hagyok!

Mit bánom én azt, hogy kik voltak ősei,
És hogy milyen nyelven beszélnek szülei.

Lépjen szembe velem mosolygó arcával,
Fogadjon el engem erénnyel, hibával.

Süllyedő világban együtt botladozzunk,
bármily nehézségben mi együtt maradjunk.

Csak legyen mellettem, kinek szép erénye,
csillogjon szemében megértésnek fénye.

Legyenek alkalmak, mikor szépet mondunk,
melytől tiszta szívből elcsuklik a hangunk.

Életünk teljen el egymás mellett állva,
végzet által legyen bármelyikünk árva.

Sírig megmaradjunk egymásnak támasza,
közös boldogságunk igaz varázslata.

Ha nem védesz

Ha nem védesz, kibe kapaszkodjak,
ki fogja meg majd a két kezem?
Ha lábam gyönge, és erőm már elhagy
ki az, aki támaszom lehet?
Ha nem féltesz,és nem aggódsz értem,
ki kíséri a lépteimet?
Ki lesz az, aki vállam átkarolva
kézen fog majd, és haza vezet?
Ha nem szeretsz, miért is várjak?
Nekem sincs másik életem!
Csak most van, messze a holnap,
s ki tudja, jut e még nekem
friss levegő, mely arcom átjárva
felüdíti a fáradt testemet,
mint a harmat, frissítő varázsa
mely lelkembe új erőt lehel.
Jut e még nekem szeretet, béke,
hisz nem holnap, most kell énnekem
minden szép, mit elém tár az élet,
még mielőtt messze elmegyek.
Most akard, és most engedj szeretni,
hisz úgy múlik el az életünk,
mint a perc, mit álmainkban élünk,
s olyan sokszor észre sem veszünk.
Ha nem védesz, mit reméljek tőled?
S ha nyugalmat nálad nem lelek,
elmegyek, hol biztonságra lelve
átölelik reszkető kezem.

Arcodon égő tűzvirágok,
úgy csillog most a két szemed,
kezed is forró. Lázasnak érzem:
miért nem szóltál énnekem?

Jöttem volna a viharos széllel,
hogyha kell, veled legyek,
lázas homlokod megsimítva
ott legyek, s fogjam a kezed.

Jöttem volna az esti széllel,
hogy megsimítsam az arcodat,
veled lennék, ha kell majd egy támasz,
s átöleljem a válladat.

Úgy mennék hozzád. Valami mégis
annyira fáj, és visszatart,
vajon szükséged van e még énrám?
Hiszen lélekben messze vagy.

Valami megtört már a légben,
s magába zárja a hangokat,
Ködfátylat terít szerteszéjjel,
eltakarva az arcokat.

S mégis. Valami visszahúz hozzád,
mint egy féktelen gondolat,
nem kell más, csak perceket kérek,
hogy tudjam, jól vagy, és lássalak

Mosolyogni, és szemedbe nézve
lássam, hogy örömtől ragyog,
akkor talán megnyugszom én is,
hisz aggódom érted, jól tudod.