A Teremtő ereje tette az embert emberré,
A teremtő szeretet erejével lett emberré.
Összetartozás malterja a teremtő szeretet,
Ez kell, hogy vezérelje, ebben hívő embereket.

Légy hívő, és higgy a szeretetben
És így a teremtő emberekben.
Embertársaddal együtt, Ti vagytok... Te is vagy a Teremtő,
Add át a szereteted, mielőtt lakhelyed lesz… temető.

Magasztos Tőled, ha átadod a dúló szereteted,
Ha összetartozva, szeretetben éled életedet.
Higgy, óh, magadban és a szeretetben,
Így lelsz önmagadra az emberekben.

Ember az, ki hisz az emberségben!
Ember, ki hisz a szeretettségben!
A szeretet hatalma adja a hitet,
A szeretet, mit ember magával vihet.

Szeretetben élni, a teljesség és boldogság.
Szeretettelenül, az ördög műve… gonoszság.
Szeretetben élni; kiteljesedsz…
Szeretettelenül; elveszejtetsz…

Kell nekünk emberek, a jóság, szelídség, békében
Sütkérezzünk karácsony és család szeretetében
És bízzunk, hogy a rossz elleni küzdelem már megáll,
Mert karácsonyeste boldogság madara, fölénk száll…

Vecsés, 2012. október 25. - Kustra Ferenc József – karácsonyi ima…

vicceljünk már…

HÉTFŐ
A nagy kezdő,
Munkanap, mint első.

KEDD
Itt ne feledd,
Hogy a főnök megfed.

SZERDA
Itt nótázva
Kell, haladjon munka.

CSÜTÖRTÖK
Zsörtölődők,
Unom, pihenhetnők.

PÉNTEK
Jönnek végek,
Sőt, utolsó tettek.

SZOMBAT
A dolgokat
Tenni, kell akarat.

VASÁRNAP
Pihenőnap,
Prédikálta a pap.

Vecsés, 1998. december 26. – Kustra Ferenc József

A tájra, fekete felhőréteg borult,
Ettől még a Nap sugara is lekonyult.

Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket,
Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget.
Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele,
De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele.
Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk
És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk.

Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom,
Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon.
Az egyik ágon, két varjú lebzsel.
Mag van a csőrükben, kora reggel.

Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar
Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar.

A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára,
Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva
És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára.

Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste,
Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este.
Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le.

Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt,
Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt.
Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt.

Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű,
De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű.
Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek,
Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek…

Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár,
Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál.

Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József

Tűz fénye pislákol a prérin
mellette ül két indián.
-Hogy éljem életem? szól ifjú.
Kérlek mond el nekem apám.

Utunk csak egy, ne járj mögöttem,
sem előttem nem követlek,
járj mellettem, hogy egyek legyünk
csak szavaimmal vezetlek.

Két kutya lakik benned fiam
az egyik gonosz a másik jó,
folyton egymás ellen harcolnak,
mint két fekete kiscsikó.

Te döntöd el mit teszel fiam,
hogy melyik kutyát eteted,
az győz melyik többet kap enni,
így éljed le az életed.

Végtelen tereken
Tereken a csend,
A lámpa fénysugara,
Néma alak a padon.
Lehet, már ott sincs!

Csak a nyugalom...
A tereken megvillannak
Egy percre az arcok,
Átsuhannak az alakok.

Otthagynak némi érzést,
Felejtést, szerelmi tűnődést.
Padra vésett nevek, üzenetek,
Idézetek...
Mindez a városi vándor érzéseit
Erősíti meg.

Kopott köveken a felejtés
Arca jelenik meg...
A nap ezeréves csendjeibe
Veszik el a múlt.

Végtelen tereken a hajnal is
Már csak vándor.
Harmatcseppjei könnyeket vázol,
Hogy eljön a holnap...

És a ma gyenge színterek
Előadásában jelenik meg!
Jelein, mint a keselyűmadár,
Tort ül a múlt!