Idő 
Értékelés 
Értékelés Imádkozunk, reméljük a jövőt,
Majdcsak végre meglátjuk eljövőt?
Imádkozunk, reméljük a jövőt.
Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott,
Mi benne volt, az mára már a semmibe elkalandozott?
Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott.
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör,
A sok tíz év, már nem mond semmit, már az öregség, végesen gyötör?
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör.
Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni,
De jő jövő oly' ahogy ideér, kezd a jelen lenni?
Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni.
Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen,
Ezen el-filozofálva el is lehet mélyedni, de ez már jelen?
Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen.
Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni,
Feladat, hogy a jövőnek kell maradékát leélni?
Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni.
Vecsés, 2021. november 30. - Kustra Ferenc József ? íródott 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Majdcsak végre meglátjuk eljövőt?
Imádkozunk, reméljük a jövőt.
Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott,
Mi benne volt, az mára már a semmibe elkalandozott?
Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott.
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör,
A sok tíz év, már nem mond semmit, már az öregség, végesen gyötör?
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör.
Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni,
De jő jövő oly' ahogy ideér, kezd a jelen lenni?
Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni.
Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen,
Ezen el-filozofálva el is lehet mélyedni, de ez már jelen?
Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen.
Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni,
Feladat, hogy a jövőnek kell maradékát leélni?
Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni.
Vecsés, 2021. november 30. - Kustra Ferenc József ? íródott 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak,
Viharban is repülnek a madarak…
Siránkozó lőrések vágyják a harcot,
Én mikor vághatok csodálkozó arcot?
Sokan várjuk, eljön az idén is a tavasz,
Bár a zord tél, még hamiskás, sőt talán ravasz.
Gügye álmából, bízzunk, felébred a világ,
Lesz még itt jó lét, akarjuk… lesz még boldogság.
Vecsés, 2013. március 12. – Kustra Ferenc József
Viharban is repülnek a madarak…
Siránkozó lőrések vágyják a harcot,
Én mikor vághatok csodálkozó arcot?
Sokan várjuk, eljön az idén is a tavasz,
Bár a zord tél, még hamiskás, sőt talán ravasz.
Gügye álmából, bízzunk, felébred a világ,
Lesz még itt jó lét, akarjuk… lesz még boldogság.
Vecsés, 2013. március 12. – Kustra Ferenc József
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.
Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.
Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.
Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?
Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.
Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.
Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.
Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?
Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?
Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…
Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.
Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.
Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.
Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József
Sok a körülmény, mi legyen a döntés?
Tudok én dönteni jól és vagy rosszul,
Kérdés, hogy az élet mit ad válaszul.
Még áll a vár, de lassan lakatlan lesz.
A jövőmet várom, várom, hogy mi lesz?
Átcsap-e sorsrontó tragédiába
És mint senki, mehetek vakvilágba.
Ötven éves vagyok és újra kezdtem,
Próbálom sikeressé tenni éltem.
Az életben én csak rosszakat látok,
Rossz úgy behálóz mindent, mint a pókok.
Zeusz és a többiek! Haragusztok?
Tán mondanátok, miért haragszotok.
Mondjátok, én tán el vagyok átkozva?
Ki lehet oka, talán egy boszorka?
Kérlek, hogy vegyétek le már a rontást
És sújtsa inkább a rosszat, bárkit, mást.
Tudok sokat, ki ezt bőven érdemli,
Már legyen más, ki ezt tényleg érdemli.
Feladjam, nem adjam, ez itt a kérdés?
Bontsam le én a saját váram, no és?
Ötven évesen önként így dönteni,
Az magamat már örökre leírni.
Már küzdöttem eleget, tettem érte,
Hadd érjen be már a munkám gyümölcse.
Már lejárt a hét szűk esztendő plusz egy…
Engedjétek, mi jó, mi előre megy.
Már csak nem veszitek a lelketekre,
Egyel még több lesz a szegény, embere.
Mi ebben az élvezet, mi jó ebbe?
Ott ebből nincs mindenkinek elege?
Döntöttem, most még kérlek benneteket…
Megtagadtok? Tagadom léteteket.
Elég ebből! Mért vagyok senkiházi?
Tán ti tagadjátok azt, mi világi?
Ne csak csillantsátok felém a reményt,
Tegyetek végre, igazi engedményt.
Megígérem, még keményebben fogok
Dolgozni, mint ahogy én rászorulok.
Feladjam, ne adjam? Ez itt a kérdés?
Most már végleg kezetekben a döntés.
Élhetem tovább, mihaszna életem?
Előkerül, túloldali végletem…
Én meg fogom markolni a szerencsét,
Adjatok belőle, egy kis üvegcsét.
Kezdjétek el legalább csepegtetni,
A sok-sok csepp majd, elkezd megáradni.
Korpa közt hadd legyek én a búzaszem,
Mely cseppektől csírázik, szárba szökken.
Ebből lesz az aranysárga búzaföld,
Szakmám, az életet adó termőföld.
Nem csak rólam van szó, már másokról is,
Kérdezik, hogy boldogulunk? Mikor is?
Ennyiünket már mégse büntessetek,
Ez tán’ nem a legjobb élvezetetek.
Győzzön végre szakértelem és tudás,
Ez legyen a világ sora és nem más.
Fontoljátok végre, eljött a döntés:
Feladjam, ne adjam? Ez itt biz’ kérdés…
Budapest, 1998. július 4. – Kustra Ferenc József
Leállítottad-e a világot,
s feladtad-e bajait?
Érezted-e szíved tüzét,
s arany árnyalatait?
Hátrahagytad szeszélyeid,
s kidobtad a törmeléket?
Szembenéztél a világgal,
de nem szenvedtél veszteséget?
Tükrözted-e a világot
mely tisztán visszaverődik,
é érezted-e teljességét
hol minden egybefűződik?
s feladtad-e bajait?
Érezted-e szíved tüzét,
s arany árnyalatait?
Hátrahagytad szeszélyeid,
s kidobtad a törmeléket?
Szembenéztél a világgal,
de nem szenvedtél veszteséget?
Tükrözted-e a világot
mely tisztán visszaverődik,
é érezted-e teljességét
hol minden egybefűződik?
Feketül az ég, vihar jő, körben, sok száz kutya ugat,
Nekem ők ezzel mutatják meg… követendő utamat?
Sötétben nem látó, vaksi szemre nem jön álom?
Álmatlanul és idegesen fekszem az ágyon…
Felkelek, kinézek az ablakon, nap utolsó sugarai
Belevesznek földig lógó esőfelhőkbe… lét sugarai?
A kutyák ugatása átcsap, veszett falkavonyításba,
Ez a lelkemben lecsapódik… fény utáni visításba.
Mi legyen, menjek ki egy kutyaólba, nem leszek egyedül?
Most, akkor induljak? Mi lesz, ha a kutya is szembeszegül?
Ablakon be... vakító villámfény, lelkem megállt... visítani,
És lám, csak fény kellett, mert a kutyák is megszűntek vonyítani…
Takarják felhők napot, miért takar néha mindent sötétség?
Csillagtalan és holdfénytelen égbolton reménysugár se ég?
A csillagos ég sem teljesíti folyton a kívánságokat?
Van, hogy egyáltalán nem lehet valóra váltani álmokat...
Vecsés, 2015. március 10. – Kustra Ferenc József
Nekem ők ezzel mutatják meg… követendő utamat?
Sötétben nem látó, vaksi szemre nem jön álom?
Álmatlanul és idegesen fekszem az ágyon…
Felkelek, kinézek az ablakon, nap utolsó sugarai
Belevesznek földig lógó esőfelhőkbe… lét sugarai?
A kutyák ugatása átcsap, veszett falkavonyításba,
Ez a lelkemben lecsapódik… fény utáni visításba.
Mi legyen, menjek ki egy kutyaólba, nem leszek egyedül?
Most, akkor induljak? Mi lesz, ha a kutya is szembeszegül?
Ablakon be... vakító villámfény, lelkem megállt... visítani,
És lám, csak fény kellett, mert a kutyák is megszűntek vonyítani…
Takarják felhők napot, miért takar néha mindent sötétség?
Csillagtalan és holdfénytelen égbolton reménysugár se ég?
A csillagos ég sem teljesíti folyton a kívánságokat?
Van, hogy egyáltalán nem lehet valóra váltani álmokat...
Vecsés, 2015. március 10. – Kustra Ferenc József
