Annyiszor voltam elhagyatva,
mint egy ház, amely oly romos,
s dohos falai hiába sírnak,
nem hallja senki, hogy zokog.

Repedt falai égre néznek,
s lyukas tetején átcsorog
az eső, amely csak egyre mossa
könnyeit, amely úgy csorog.

Mintha kérlelné: valaki végre
nyissa már ki az ajtaját,
s lyukas tetejét megjavítva
lelje meg benne otthonát.

Hadd várja ő is meleg szobával
azt, ki fáradtan hazatér,
s ablakszemeit szélesre tárva
áraszthasson rá égi fényt.

Annyiszor voltam én is úgy, és
mindig vártam, hogy hazatérj,
nélküled üres volt az otthon,
s nem várt rám meghitt menedék.

Annyiszor voltam elhagyatva,
de már nem számít semmi sem!
Nem várlak vissza soha többé,
nem érdekel már senki sem.

Csak az álom, mit úgy szeretnék:
az jöjjön egyszer végre el,
s lehunyt szememre csókot adva
súgja: eztán csak jobb jöhet.

Akár
Egy lámpa használatának
Konzekvenció-levonata
Külsőségekből következtetett
Mely lehet
Remek kézműves alkotás
Csillogó gicsses darab
Modern extravagancia
Divatos dísz-elem
Vagy egyedi régiség
Pedig az csak felületes
Látszat-ismeret
A küldetés-lényege
Fényében rejlik
A megfoghatatlan tiszta fényében
Tündököl értékminősége

Hasonlatos
Mint testben a lélek
Ott belül mi rejtve maradt
A lényeg
Világossága
Nem a küllem szorul
Állandó ápolásra
A hangulatban rejlik
Sok apró hétköznapi öröm
Egyszerű szerény pillantás
Meleg köszönöm

Elégedettség békéje
A szívben dobog
Ott a világ közepe
Érzésingerekben lüktet
A lét lényeg-telje
Láthatatlan a mérlegen
Egyedi tömegértéke
A szeretet mélye
Nincs kincs s gazdagság
Mely súlyosabb lehetne
Mint a hétköznapi boldogság

Egy réten él az éticsiga
Úgy hívták hogy csiga csaba
Nem járt sose óvodába
De reggel megy már iskolába

Elég korán szól a vekker
Ébresztgeti-keljél már fel
Eljött végre az a nagy nap
Mikor a kis gyerek okosodhat

Siet gyorsan csiga Csaba
El ne késsen az iskolába
Egy levél alatt Csilla várja
Ő is csiga mint barátja

Egyűtt csúsznak jó kedvűen
A friss illatú zöld mezőben
Majd minden reggel erre járnak
És suli után sokat játsznak

A legjobb mikor csendben esik
Csak úgy lassan cseperészik
Kedveli ezt minden csiga
De főleg a kis kópé Csaba

Mikor vizes a fű jobban csúszik
Szánkó nélkül csuszkorázik
Csaba Csilla és még sokan
Ilyenkor biz jó móka van

Hancúroznak vígan estig
Kipirulnak egytől egyig
Ám indulni kell most már haza
Otthon vár a drága mama

Holnap is lesz sok-sok csoda
Ábrándozik csiga Csaba
Majd elalszik gyorsan csendben
S ott terem egy szép mesében

Csupa varázs ez a nap ma
Álom zöld rét virul rajta
Színben pompáz ezer virág
Milyen csodás ez a világ

Úgy gondolj rám, mint álomképre,
amely a múltban létezett
titokban, néha felvillanva
s aztán hirtelen elveszett.

Akire vágytál álmaidban
s mégis elűzted messzire
durva szóval, és büszke gőggel,
s nem maradt belőle semmi sem.

Kutatnád néma pillantással
s mások szemében úgy lesed,
azt a felcsapó, tiszta lángot,
mely a légtérben ott rekedt.

Hiába hazudsz minden éjjel
forró szerelmet bárkinek,
azt a nyugtató, tiszta érzést
nem leled többé senkiben.

Hiába dúskálsz földi jóban,
s ezernyi ízét élvezed
százezer forró ölelésnek,
mégsem pótolja semmi sem.

Az a vágy, amely benned szunnyad,
sosem aludt ki teljesen,
s bárhogy keresed más karjában,
nem csillapítja senki sem.

Ma még tagadod. De majd holnap
kínzó álmodban ott leszek,
s átkozni fogol minden percet,
amely hasztalan elveszett.

Neked csak játék. Kaland volna,
de nekem forró szerelem,
téged egy percre elvarázsol,
s aztán tovatűnsz hirtelen.

Csak egy szunnyadó, izzó szikra,
amely lángra gyújt hirtelen,
tüzével mindent összeéget,
s aztán kialszik teljesen.

Neked csak kaland lenne úgyis.
Csak egy a számtalan közül.
Nem érdekel, hogy összetörsz e,
s szememben bánat könnye ül.

Hiába hullna ezüstös cseppje
gyöngyözve végig arcomon,
észre sem vennéd, bárhogy fájna.
Szívedben nincsen irgalom.

Hagyj engem végre megcsitulni.
Menj el! Nem kell a szánalom!
Jön majd más, aki tiszta szívből
szeret, ahogyan akarom.