(leoninus csokor)
A tollamnak örök a harca a papírral… mint szuronynak sok hasfallal!
Bemártom a tollam és rettegek… a tinta le csöppenhet, pacát ne ejtegetek.
Udvari diófánk alatt hosszan elücsörgők… jó gondolatsoromon tépelődők.

Senki ne bántson poétát, ó, mennyi dolga van… egy kis magány hol van?
Senki ne bántson poétát, lehet, hogy épp ideges… gondolatában sem kedves.
Senki ne bántson poétát, mert lehet, rossz verset ír… vagy szerelmet kiír.

Ne zaklasd poétát, látszik gondolatába merül… kínlódik is esztelenül.
Ne üldözd poétát. meg még elmenekül… Ronda lenne, hogy futva menekül…
Ne űzd el a poétát, ha ő a legjobb szomszédod, A másikról mi derül ki, ha megkapod?

Képzeld: a poéta is lehet szerelmes, így lehet tanúja, hogy mily’ heves…
Képzeld: a poéta is lehet szeretetteljes, így más szívének nagyon kedves…
Képzeld: a poéta is emberből van, de lehet, hogy szívében ’hasadóanyag’ van…

Vecsés, 2023. augusztus 29. – Kustra Ferenc József

A csend csak szitál, mint az őszi eső,
Csak van, de nem-igen fergeteges ő…
A legszebb pillanatban is dühöngenek virágtörő viharok,
Olyat, csak szemedbe ne lássak soha… amit kibírni nem bírok…

(apeva)
Dúl
Vihar
Fenn s bennem,
Szememben könny;
Tudod… fáj nagyon.

(Kínai versforma: 7-7-7-7 szótag, „Zhuzchici” = Rímképlet a, a, x, a
Éppen megtörik a csönd,
Háború van, odafönt,
Ölelj át, harag helyett,
Míg lelkem könnye elönt.
*

(Halmazrímes)
Sokoldalú még a lelkem, de már a vibrálása csökkenőbe,
Kóstolgat nyomoronc élet, szenvedek, mint tetű zsírosbödönbe.
Minden perc olyan, mintha nagy-dühöngőn, virágtörő lenne,
Ha odaérne a nővő gaz, volna, amit leverhetne.

Fény
Nélkül,
Rögös út
Az életem.
Elvész reményem.

Vigasztalj, hogy ne fájjon,
Elérjen régi álmom,
És boldog legyek még ma,
Tudom már, meg nem bánom.
*

(3 soros-zárttükrös)
Egy újabb krónika van köznapin kialakulóba,
Nekem folyvást, havas-esőlé folyik be a nyakamba…
Egy újabb krónika van köznapin kialakulóba.

Nem
Vigasz
A szó, ha
Annál több nincs.
Kiút nem dereng…

Annyi rossz történt velem,
Segíts, hogy ez jó legyen.
Írj szépet verseskönyvbe,
Ugye, nálad van helyem?
*

Érzem, hiányzik a lelkemről, szeretve-simító kéz melege,
A meztelen hátamon lehetne a kontakt, mesés egyvelege…
Istenem, ha már megszabadulhatnék a gonosztól…
Megszabadulnék a bús életmúlttól, a mocsoktól?

Kéz
Kézben,
Arcunkon
Mosoly, már csak
Ennyit szeretnék…

Tegyük zsebre a múltat,
Kezembe fognám ujjad,
El sem engedném többé,
Míg bennünk a tűz gyúlhat.
*

Hetvenegynél érzem, már kevéssé tüzes bennem a vágy,
Még nem tudom, de bizony meglehet, hogy vár már a bonc-ágy…
Vívódok elmerengve... fölfelé kerülök, vagy netán lefele,
Bár lehet, hogy sehová és akkor fölmerülhet… ejha; nofene…

Vecsés, 2019. április 1. – Mórahalom, 2019. július 30. – Szabadka, 2019. szeptember 6. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a kínai versformákat Farkas Tekla. Az apevák; Jurisin (Szőke) Margit munkája. A címük: Kiút nem dereng…

Az összetartozásban
A szeretet Minősége
Mi átitatja s kitölti
Lelkünk minden zeg-zugát
Az igaz-lényeg.

Töményebb lehet
Évszázadok idejénél
A beteljesedett
Napok óráiba sűrűsödött
Egyszerű boldogság csodája.

Az évekből gyúrt kötődés
Hatalmas vas-kapocs.
Mértékének nagysága
Csupán hiányával
S a társult fájdalommal
Minősíthető.

A lét spirál-láncán
Kicsike két szem vagyunk.
Szétválaszthatatlanul
Összetartozunk
Az örökkévalóság skáláján.

Több próféta és a messiás
Volt már itt egyszer
Talán még eljönnek
Valamikor reggel

Megláthatnák akkor
Mit ér annyi vallás
Valahol az eszme
Talán mégis hibás

A sok bölcsességből
Nem okul az ember
A hite bár erős
De pusztító fegyver.

Nem vágysz egyébre
Csak vegyelek észre
Apró kis kedvességgel
Lehess figyelmem része.

Mosolyra szomjazva
Cseppnyi jókedv az álmod
Mindenkor maradjak
Őszinte párod.

Csillagok fénye
Utunk szegélyezi
Fogadalmunk súlya
Ma is a régi.

Élni a Csodát
Mindenki álma
Óhajunk vágya
A lélek harmóniája
Szívünk a vezérünk
Csillagokban fénylünk
Úgy teljes a létünk
Amíg Egymásban élünk.