Múltba visszanézőke… sokatmondó oximoronokban

(oximoronos leoninus)
Szembenézek az elmúlt évekkel, az elszalasztott lehetőségekkel…
Végig gondolom, mi mindent mulasztottam, az nem egyezett… mit akartam.
*
Az emlékek is sorban fakulnak, akarom vagy kicsit sem, életben igy tromfolnak.
Gondolom, mily’ elő emlékek maradnának… segítenének lelkem bánatának.
*
Emlékeimből jó, hogy vannak maradandók s ezek mily’ rondán lélekaggasztók,
Szembenézek múltbéli történésekkel s újból harcolok az idegességgel.
**
(Oximoronos senrjú)
Mint börtön éjjel…
Csendes, sötét, szép erdő.
Bagolyhuhogás.
*
Halottak napja,
Elmélyült csend ideje.
Harang boldog! Kong…
*
Bársonyos-hangú
Esővel támad, vihar!
Derűs jégeső!
**
(Bokorrímes)
Ő pár hónapja lett politikus, folyvást -hangoztatja: kormány majd bukik miatta…
Dicsekedve törtetett, mondta, nem veszi föl az EU képviselőséget… agyba…
Ötven évig voltam én bűnügyi nyomozótiszt… kialakult a szakvéleményem:
Ő akar miniszterelnök lenni... mása most fasiszta vezetőnek! Rettegésem!
(Közben képviselő lett, beszédjeiben-mesénkként támogatja... mind népességet,
De „nagy” elődje mozdulatai, mimikája, szóbeszédje: mutat ürességet!)
*
A Lordok háza úgy fog dönteni, hogy a nyolcvanöt éves korhatárt lejjebb viszik,
Ami ezentúl nyolcvan év lesz, hogy ez jó lesz-e, tudni… buta szavazók elhiszik?
*
Tegnapi diplomata ötlet, háborúban kezdjék tizenötnapos tűzszünetet!
Ez se különb elnöknél egy gané… hogy közben föl tudják fegyverezni hadsereget!
**
Kevés az olyan valós hatalombitorló diktátor,
Aki azt szeretetteli uralkodásra használó.
*
Szondi vásárláskor egy százdukátos aranytallérral fizetett,
Mire az eladó megkérdezte ezt tőle: "Jó uram, apród nincs?"
*
Ha egy nő meg akar tanulni vezetni, ne állj az útjába.
Ha mégis odaállsz és elüt, akkor Te leszel a hibása...

Vecsés, 2024. szeptember 27. -Kustra Ferenc József- íródott oximoronokban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

Hajtja vadul fellegeket
Kíméletlen csípős szél,
Jöhet farsang, tavaszváró;
Az úr itt még fagyos tél.

Torkos népség buja tánccal
Temetik már a telet,
Mindegyiknek kijár néhány
Mézes, mázos fánk szelet.

Világszerte népszokások
Csalogatják víg tavaszt,
Tábortűznél harsány kedvvel
Busók űzik a ravaszt.

Hamis az arc, megtévesztő
Maszk mögött a valóság,
De az évszak átlát rajta,
Hiába a turpisság.

Majd ha eljő az ideje,
Téltemető virága,
A jeges dér is felenged
Tavaszt hint a világra.

Oly békésen pihen a táj,
a hó alatt álomba ringatta magát.
Csend van mindenhol,
Éjszakába sötétjébe burkolózva alszik minden.
Néhány szív nem pihen mégse.
Szív mi megszakadt ,
Mi békében nem nyughat.
A mosoly mögött ezer könnybe fakadt.
Ha felnézünk az égre látnak vajon?
Látják a nem szűnő bánatot.
A mérhetetlen hiányukot.
Te ígéretet tettél, hogy élsz,
S kit szeretsz pihenni engedtél.
Én ordítva kértem maradjon, viselje tovább mi megtörte.
Az ő fájdalmával nem törődve.
S elment... egyszer talán magára gondolt .
S nekünk csak fájdalmat hagyott.
Bástyának lenni jó, mert más csak azt látja mennyit küzd, mennyi erő van benne.
De ki látja mi van mögötte?
Hisz a magány szívének bérlője.
Legyen hát erős mi most törött?
Lehet elengedni ki pihenni akar?
Biztosan tudod mi a válasz?
A szívben van elrejtve
A szeretteink emléke?
Elég ez egy lépésre előre?

Ó, a Télapó az a személy
Ki sok gyereknek biz’ az eszmény.
Ő az, ki ismeretlenül is
Hoz havat és ajándékot is.

Puttonya tele van mindennel,
Édességgel, játékkal, könyvvel.
Van azért, ki nagy virgácsot kap,
Ki rossz volt, ezzel hátára kap.

December hatodikán jő el
Télapó hóban, nem szekérrel.,
Hanem szép lovas szánon csúszva…
Hidegben deres a bajusza.

A puttonyában sok ajándék,
Szívében szeretet… ajándék.
Várják felnőttek és gyerekek,
A vágy beteljesüléseket.

Olyan is van, ki levelet ír,
Álmában Télapó örömhír.
Van, ki csak csendben imádkozik
Vágyát várja… Úgy ábrándozik…

Vecsés, 2010. november 23. - Kustra Ferenc József

Elmerülök rideg élet-óceánba.
Nézem, könnyben úszok én a valóságba…
Érzem, hogy pánikban a lelkem-testem,
De lehet, hogy késő… immár elvesztem?

Kiúsznék én partra, de mind visszalöknek,
Látják, hogy nem jövők, ők szedelőzködnek,
Mennek is legott, tán’ mert van nekik hova.
Én is mennék, de úgy kellene egy csoda…

Futok én a sors elébe,
Ezt teszem már sok-sok éve,
De a fránya kikosaraz,
Így múlik a sok-sok tavasz.

Elveszettség ellen van-e már orvosság?
Feltalált lett-e már a sok-sok okosság?
Mert az én sorsom, bármit kértem nem adta,
Amit és szívből akartam, megtagadta!

Én sokfelé jártam, reggel korán keltem,
„Aranyat” kerestem, szegénységet leltem.
Öregszem, már nem megyek én a sors elébe,
Tudom, előbb-utóbb eljön... élet vége.

Vecsés, 2014. november 25. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.