Vajon mi az utolsó dolog
Mit érzek míg szívem dobog?
Lehet egy végtelen zuhanás
Vagy egy hirtelen jött fulladás.

Nem tudom, hogy a halál
Lehet, hogy elér ma már
Egy csendes alvás közben
Míg az ég forog fölöttem.

Lehet eljön mint egy pillanat
Vagy meghalok a víz alatt
Miközben levegőért kapkodok
"Most meghalok" gondolom.

Talán egy hídról leugrom
És az életem elbukom
Lehet felvágom az eremet
Hogy kifolyjon az életem.

Mi egy múló kis dolog
Addig tart míg szívem dobog
Ajándékba kaptam, de nem kell
Vigyétek el innen messze.

Lepkeszárnyú vágyakozás,
A szerelmes várakozás.
Vajon jön-e? Tényleg eljő?
Nem állja útját egy felhő?
Vagy egy hegy, mely égig érő,
Kereszt út, mely megtévesztő?
Arany szőrű, csábos borjú,
Vagy hirtelen támadt bosszú,
Mely semmiből nő körötted,
Akadályaként jöttödnek?
Nőhet köréd kerek erdő,
Sűrű, sötét, elveszejtő.
Vén boszorka, meg egy seprő,
Acél-szívnek is ijesztő...
Annyi minden jut eszembe,
Ahogy várlak reménykedve -
De egyszer csak elém toppansz:
A csillagos égből pottyansz,
Egyenesen a karomba,
Csókos ajkad a csókomba!

Belülről mar engem,
kívülről nem látszik,
de elemészt teljesen,
vágyam utánad.

Mióta először láttalak,
kezem, lábam remeg,
a szívverésem mérni,
már nem is lehet.

Megfogott szépséged,
szemed, arcod bája,
csodás testednek,
izgató látványa.

Mert te vagy a Nő,
az anya, angyal,
oda vagyok érted,
fájó, üres aggyal.

Ha hívnál, mennék,
bármikor, bárhová,
feladnék érted mindent,
mennék, akár világgá.

Találkozni veled,
megfogni a kezed,
szemedbe nézni,
nékem vajon lehet?

Kérlek annyit mondj,
jöhetsz, várlak,
engem is emészt
a vágy, utánad.

Ez lenne az Új Év,
első jó híre,
indulnék is azonnal,
oda, Edelénybe.

És tudod Edelény,
mitől nevezetes?
Ott lakik a legszebb,
minden nő felett.

De hiába a vágy,
ha az egyoldalú,
azért vagyok Én,
folyton szomorú.

Leteszem a tollat,
most már elfeledlek,
tudom az Isten,
nem nékem teremtett.

Legyen az életed,
nélkülem is szép,
gondolj jó szívvel rám,
ha eszedbe jutnék.

Bimbózó virágok nyílnak a réten
Víg kis madárkák szavalnak szépen
Szivárvány játszik fenn az égen
Napsugárból szőtt gyönyörű fényben
Új szerelem szárnyal a sebes szélben
Bús bánatot hagyva a messzeségben
Kérlek engem, engem kerülj el
Ne kínozz, kerülj messzire el
Fájó szívem vak sötét völgyében
Dühöngve tomboló tél idejében
Itt nincs helye friss bimbózó virágnak
Itt nincs helye csalfa vidámságnak
Most magány szele szabja testem
Mivel szerelem bűnébe estem
Ezen tüzes szablyákkal forgó szelek
És a hosszú magányos rideg telek
Ronggyá tépték én lángoló szívem
Szerelmem miattad lett vétkem
Igen te miattad ifjú Tavasz
Újabb szerelmekkel tovább ne hamvassz
Bőven elég volt egy, a szörnyű véghez
Így kérlek, mint haldokló kegyelmez!
Ne ölelj szép szerelmes széllel!
Ne vakíts engem szikrázó fénnyel
Nem kérek illatos virágaidból
Kímélj meg kis madárkák víg zajától
Ízleltem már keserű szerelmed
Nekem elég volt add kegyelmed.

Kökény illat s pillanat

Tömény szavak s hajcsomó, mely kezemben marad

Szivem összeszorul, arcom beesik

Eljő az ősz, egy falevél leesik

Leszáll az est, csönd lesz rögvest

Temérdek hajad beborítja arcomat

S csak egy pillanat, nem is érzem, nem is fáj

Megszűnik minden mozzanat.