Idő 
Értékelés 
Értékelés A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt.
Mely lélek gigászi fájdalmakból állt újra fel,
Mert új barátoknál szeretetre lelt,
S boldog volt.
Az élet így volt szép és teljes,
Érzelmei hevesek, újra szerelmes,
De ennek vége.
Hirtelen életébe tör a kínlódás,
A sors ő alá hatalmas gödröt ás,
S ő ebben elsüllyed.
Ez egy zárt verem, falát sár borítja,
Próbál kijutni erre kapaszkodva,
De nem lehet.
Ekkor valami zajt hall a magasból,
Valaki kötelet nyújt, és szól,
Másszon fel, segít.
Hogy ki volt ez? Az igaz barátok,
S kinek nincsenek, az az átok,
Mert cserben nem hagynak soha.
A kötélen lassan halad felfele,
Már pislákolni kezd a remény fénye,
Már érzi, hogy van kiút.
Sokszor megcsúszik, de fel nem adja,
Kúszva, mászva felfele haladva
Jut előre.
Már nincsen messze a teteje,
S egyre csak nő az ereje,
És ott a fény.
A fény, mely számára stabilitást jelent,
Halkan, de reménnyel telve rebeg:
'Köszönöm Istenem!'
De ekkor hirtelen hatalmas orkán kerekedik,
A földet vaskos faágak verik,
S a vihar mindent pusztít.
Az eső úgy folyik, mint a Duna,
A gödröt még mélyebbre mossa,
A lélek alázuhan a magasból.
A földre puffanva a sebek felszakadnak,
Melyek régiek, s újak nyílnak,
A sarat vér festi vörösre.
Bekövetkezett, amitől oly rég félt,
S egy seb, amit feledni vélt,
Végül az ölte meg.
A lélek meghalt, de mégis él,
Mert a test nélküle mit sem ér,
Ám régi fényében többet nem ragyog már.
De mit tud a test ilyenkor tenni?
Csupán sírni, kínlódni, vergődni,
Mert nem maradt más.
Ezt a kínt átérezni senki sem tudja,
Megérteni, meggyógyítani őt senki sem fogja soha,
A gödör idővel feltöltődik homokkal.
A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt,
Nem zeng többé dalt.
S még valaki suttog halk hangon:
'Mondd el mi bánt, barátom!
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt.
Mely lélek gigászi fájdalmakból állt újra fel,
Mert új barátoknál szeretetre lelt,
S boldog volt.
Az élet így volt szép és teljes,
Érzelmei hevesek, újra szerelmes,
De ennek vége.
Hirtelen életébe tör a kínlódás,
A sors ő alá hatalmas gödröt ás,
S ő ebben elsüllyed.
Ez egy zárt verem, falát sár borítja,
Próbál kijutni erre kapaszkodva,
De nem lehet.
Ekkor valami zajt hall a magasból,
Valaki kötelet nyújt, és szól,
Másszon fel, segít.
Hogy ki volt ez? Az igaz barátok,
S kinek nincsenek, az az átok,
Mert cserben nem hagynak soha.
A kötélen lassan halad felfele,
Már pislákolni kezd a remény fénye,
Már érzi, hogy van kiút.
Sokszor megcsúszik, de fel nem adja,
Kúszva, mászva felfele haladva
Jut előre.
Már nincsen messze a teteje,
S egyre csak nő az ereje,
És ott a fény.
A fény, mely számára stabilitást jelent,
Halkan, de reménnyel telve rebeg:
'Köszönöm Istenem!'
De ekkor hirtelen hatalmas orkán kerekedik,
A földet vaskos faágak verik,
S a vihar mindent pusztít.
Az eső úgy folyik, mint a Duna,
A gödröt még mélyebbre mossa,
A lélek alázuhan a magasból.
A földre puffanva a sebek felszakadnak,
Melyek régiek, s újak nyílnak,
A sarat vér festi vörösre.
Bekövetkezett, amitől oly rég félt,
S egy seb, amit feledni vélt,
Végül az ölte meg.
A lélek meghalt, de mégis él,
Mert a test nélküle mit sem ér,
Ám régi fényében többet nem ragyog már.
De mit tud a test ilyenkor tenni?
Csupán sírni, kínlódni, vergődni,
Mert nem maradt más.
Ezt a kínt átérezni senki sem tudja,
Megérteni, meggyógyítani őt senki sem fogja soha,
A gödör idővel feltöltődik homokkal.
A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt,
Nem zeng többé dalt.
S még valaki suttog halk hangon:
'Mondd el mi bánt, barátom!
Egy téli este virágot ültetett télanyó,
ablakomon burjánzik, hajtásaiból születik,
mesés káprázatos hold fénye, meg meg csillanó,
terjed az ablakon, mint mosolyom fülemig.
bámulok a sötétbe, sárgán ásít kandeláber,
körülötte halvány fénybe, fehér apró csillagok.
lágy kecses táncuk s az utca ujj báli ruhát elnyer,
s mindent belepnek ezek apró kis hullócsillagok.
mint milliónyi tűzijáték, csak úgy szikrázik,
rajtuk a szebbnél szebben díszített házak fénye,
megérint kis Jézus születése nemes lénye.
ma van Szenteste, a kémény csendben pipázik.
hát eljött az ideje, csomagot fa alá teszem,
nyugovóra térek most, többet nem mesélek,
reggel gyerekeim szemébe, mindent ujjra megélek,
karácsony ünnepén imígy lett könnyes két szemem.
ablakomon burjánzik, hajtásaiból születik,
mesés káprázatos hold fénye, meg meg csillanó,
terjed az ablakon, mint mosolyom fülemig.
bámulok a sötétbe, sárgán ásít kandeláber,
körülötte halvány fénybe, fehér apró csillagok.
lágy kecses táncuk s az utca ujj báli ruhát elnyer,
s mindent belepnek ezek apró kis hullócsillagok.
mint milliónyi tűzijáték, csak úgy szikrázik,
rajtuk a szebbnél szebben díszített házak fénye,
megérint kis Jézus születése nemes lénye.
ma van Szenteste, a kémény csendben pipázik.
hát eljött az ideje, csomagot fa alá teszem,
nyugovóra térek most, többet nem mesélek,
reggel gyerekeim szemébe, mindent ujjra megélek,
karácsony ünnepén imígy lett könnyes két szemem.
Miért kell a veszek, ha boldogan is lehet élni?! Nincs mit tenni, ezt az ember magának kéri.
Nem latja meg, hogy hol hibázott, csak keresi a rosszat, hogy mást megalázzon.
Csodálkozik rajta, hogy a másik fél, savanyú arccal tekint rája. De a türelem véges, s mindenbe belefáradsz. megelégelve mondod, holnap már nem látlak.
Könny nélküli búcsút veszel, mert a pohár teljesen be telt . Kérhetted te szépen, kérhetted te csúnyán, fogalma sem volt, hogy meddig tart a határ.
Beláttad hogy nincs mit tenni, nem ér semmit jót cselekedni.Végszóként csak annyit mondasz, jobb lesz nélküled a holnap.
Nem latja meg, hogy hol hibázott, csak keresi a rosszat, hogy mást megalázzon.
Csodálkozik rajta, hogy a másik fél, savanyú arccal tekint rája. De a türelem véges, s mindenbe belefáradsz. megelégelve mondod, holnap már nem látlak.
Könny nélküli búcsút veszel, mert a pohár teljesen be telt . Kérhetted te szépen, kérhetted te csúnyán, fogalma sem volt, hogy meddig tart a határ.
Beláttad hogy nincs mit tenni, nem ér semmit jót cselekedni.Végszóként csak annyit mondasz, jobb lesz nélküled a holnap.
Part2
Nem kell már a szó, mi elmondja milyen, ha rad nézek tudom, mi vagy te nekem. Szemedben látom az egész életem, s ha tükörbe nézek, nem kell többet félnem. Melletted barmi álmom valóra válhat. Ha veled vagyok, semmi meg nem állíthat. A szerelem szót, elmagyarázni nem lehet. Ha rád nézek tudom, meg találtam mit jelent. Ez egy olyan dolog, mi szemmel nem látható, de kitártam szívem, s mar minden világos. Mar csak azért vagyok hogy neked éljek, s tudom ha elhagynál, számomra eljönne a végzet.
Nem kell már a szó, mi elmondja milyen, ha rad nézek tudom, mi vagy te nekem. Szemedben látom az egész életem, s ha tükörbe nézek, nem kell többet félnem. Melletted barmi álmom valóra válhat. Ha veled vagyok, semmi meg nem állíthat. A szerelem szót, elmagyarázni nem lehet. Ha rád nézek tudom, meg találtam mit jelent. Ez egy olyan dolog, mi szemmel nem látható, de kitártam szívem, s mar minden világos. Mar csak azért vagyok hogy neked éljek, s tudom ha elhagynál, számomra eljönne a végzet.
Drágám
egyetlen menedékem
még-csak csillag sem sejlik
az égen
ebben az éjben
nincs semmi biztatás
semmi álom
úgy van hogy minden
összejött !
szoríts magadhoz
hogy ne fájjon !
Drágám
egyetlen menedékem
ebben a lázas,
didergő éjben
nincs semmi játék
megnyílna a föld
hogyha járnék
nincs semmi vágy és
semmi szégyen
nincs hatalom,
aki védjen
Drágám
Egyetlen menedékem
Ebben a csillagtalan
didergő éjben félek
szoríts magadhoz
hogy ne féljek !
egyetlen menedékem
még-csak csillag sem sejlik
az égen
ebben az éjben
nincs semmi biztatás
semmi álom
úgy van hogy minden
összejött !
szoríts magadhoz
hogy ne fájjon !
Drágám
egyetlen menedékem
ebben a lázas,
didergő éjben
nincs semmi játék
megnyílna a föld
hogyha járnék
nincs semmi vágy és
semmi szégyen
nincs hatalom,
aki védjen
Drágám
Egyetlen menedékem
Ebben a csillagtalan
didergő éjben félek
szoríts magadhoz
hogy ne féljek !
