Himnusz

Hatalmas ősfák dzsungelében
Ősi szellemek sötét szemei bámulnak felénk a feketeségben.
A halottak völgyén sírón zeng az ének,
A nép nélküli földön ránk ébrednek a szellemképek.

Dicső népünk jeltelen sírban fekszenek szótlan,
Búsan kísért a végtelen karavánútban.
Jól tudom, apánk fiai szétszóródtunk a múltban.

Átkozott teremtények vagyunk elátkozva,
Hosszú, végtelen utakon meneteltünk leigázva.
A mi földünkön nem lehet hazánk!
Mély fájdalomtól szenved az ősanyánk,
A holt törzsem jelét viseljük szívünkben.

A világunk minden, csak nem becsületes,
Tudom, a népünk koholmány történelmén rettenetes.
Örökké él népünk, bár nem lesz béke a halálunk,
Átvezet a túlvilágra, a sírunk ki van ásva.

Hatalmas ősfák dzsungelében
Lelkünk ott lebeg békétlenségben,
Könnyeink áradó sors végzetében.

Tarnazsadány, Hidegvég. Roma nap alkalmára.

Szabadon lépkedők

Lelke van a szeretetnek, jóságnak
A magyar földre született órákban.
Az Isten szabad életet adott a lét útján,
A tó tükrén vonuló vad felhőkön át.

Nékünk nem adott mást e kincsen,
De megnyugvásunk mégse nincsen.
Dicső múltunk szeretete hiányán
Nevelt fel hazánk kitagadva, mostohán.

Jószívű emberek végül mellénk álltak,
Szirtekre szálltak a boldogságú vágyak.
Lehetsz zsidó, cigány, ki szereti e hazát,
Mégis vádolva tör dühöngve ránk és újszülöttekre a halál.

Testvérem az ég csillagai alatt minden magyar,
Ne legyen köztünk soha bástyafal, harag.
S a haldokló világunk árnyékában
Sorsunk ne legyen rettegés, éljünk szabadságban.

Óvd meg minden magyart, Krisztus Urunk!
Régen zengett már fel az ómagyar himnuszunk.
Lobogjon a fellegekre a piros, fehér, zöld zászlónk,
Legyen örök béke szerte a világon.

Tarnazsadány -Hidegvég, 2020. szeptember 20.

Kutatom az igaz utat,
De eltünt, mint a múló pillanat.
Bebörtönözte csendesen az álmaimat,
Behunyta szemét a virradat.

Őseim fiai!
Békére int minden szavam.
Még az árnyékunk is
Legyen végre átoktalan.

Emlékeink legyen a béke földje,
Mert a szeretetünk Istentől való!
Munkálkodással élni az életet,
Lelkünk ezen szenvedését ne vigye el rút hajó!

Folyton keresem az igaz utat,
Lángoló házakban ne éljünk tovább!
Ébredjünk fel már végre!
Ne éljünk ostobán, gyűlölettől övezve, félve.

Május van, eső szitál,
Széltépett, rozoga kunyhók,
Átokverte, mocskos világ.
Sárba tiport emberi sorsok,
Generációkra épített csonthalmazok.

Szívek dobbanásán
Fogatlan vének kacagnak,
Lábunk nyomát őrzi a sár!
Zengi a dal dübörgő szavát.
Huszonegyedik század nyomasztó dallamát.

Lecsúszott, ingoványokba süllyedő
Emberi sorsok.
Éhhalállal zeng az ének,
Fejünk felett felhők gyűlnek,
Hej, dádé! De kormos a vakaró.

Csóróságunk mocskába`
Átkok kísérnek. Táltos paripáink
Tüskés bokrokon át menekülnek a nyomorba!
Zord villámok cikáznak szerteszét.
Itt emberek élnek - e küzdő világban,
Csáhelja lelkünk hegedűk haragján.

Adrika gitárján zeng az ének,
Amira énekel a színpadon szépen.
Az óvó néni tapsol, mert szép a dal
A gyermeknapi ünnepség alatt.

Anyukák sírnak meghatottan,
Májusi szellők simogatnak.
Nevet a nap ott fenn, az égen,
Minden gyermek a földön boldogan éljen