Fogni a kezed
s érezni tested melegét.
Mindez olyan jó volna.
De vajon mennyit ér?

Mennyit ér a csók
ha más valaki kapja?
S mennyit ér a szó,
ha más valaki hallja?

Van egy szó: örökre.
Emlékszel? Ezt ígérted Nekem.
De most mégsem vagy
itt, mellettem.

Egyszer még visszajössz
de akkor már késő lesz.
Mert az 'örökké' akkor
már nem csak egy szó lesz.

El kell engedjelek ó, te féltő gondolat,
Meg kell váltsa szívemet, a szüntelen hódolat!
Hogy erőt vegyek magamon végre,
És felalhassak egy üres székre!
Hogy kiálthassak onnan egy nagyot,
Mely által felnéznek rám a nagyok,
És elhiggyék, hogy létezem, hogy vagyok,
De az egómmal együtt hízok, dagadok!
És ott fenn a széken felnövök!
A fellegek közé lövök!
Hangom, mint a harsona!
Féljen apám rokona!
Mert, hogy az is én vagyok,
és ha majd egyszer meghalok,
Lássátok ki voltam én
egy meg nem szűnő sárga fény...

Némán mentem az árban
Esett az eső,
Még azt sem tudtam mi van, vagy mennyi az idő.

SZívemet a horror és a fájdalom tiporta,
Elevenen újraélni csak a balga sorsa.
Rád gondolni újra, s újra fedetlen átok,
Emlékeid meggyötörnek, szíveim szilánkok.
Testünk egyszer egy volt, idő múltán kettő,
Lelkem tiéd rabja lett, a válasz nem kellő.
Eszem már rég elveszett, mélyt a szerelemben,
Keresni sem tudnám, mert nálad hagytam esztelen.

Menekülni nem tudok, a vágy elás, betemet,
Álmaimba menekülni se könnyebb, se nehezebb.
Ringó karodba emelj még, még, újra kérlek, hogy az álom álom legyen, az életem meg élet.

Hiányzol Anya! Le sem tudom írni
mennyire hiányzik becéző szavad,
mennyire hiányzik gyöngéd érintésed
szíved melegsége, arcod mosolya.

Megadnék mindent egy gyöngéd érintésért
hogy megsimíthassam őszülő fejed,
olyan boldog lennék, ha legalább egyszer
arcom simítaná vénülő kezed.

Hiányzol Anya! Hisz te voltál nékem
borongós időkben minden támaszom,
amikor fejemet válladra hajthattam
egyszerre megszűnt minden bánatom.

Most is rád gondolok könnyező szemekkel
s lélekben próbállak megérinteni,
Te vagy a legdrágább ezen a világon!
Sohasem foglak elfelejteni!

Szeretnék egyszer még boldogan élni
messze hol csönd és béke van,
temetni mindent mi nem hagyott élni
s hinni hogy lesz még virágzó tavasz.

Szeretnék olyan messzire futni
hogy utol ne érhessen senki sem,
új álmokat és új reményt keresni
s ne zavarjon meg semmi sem.

Szeretnék végre megnyugodni
hogy ne sírjam többé át az éjszakát,
feltörő könnyemből szivárványt fakasztva
újra megtalálni százezer csodát.

Szeretnék hinni a kimondott szóban
hol nemes léleknek nyílik a virág,
zúgó viharként söpörve a rosszat,
hogy megtisztuljon e megromlott világ.