Szófelhő » Egyszer » 38. oldal
Idő    Értékelés
A tájra, fekete felhőréteg borult,
Ettől még a Nap sugara is lekonyult.

Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket,
Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget.
Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele,
De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele.
Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk
És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk.

Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom,
Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon.
Az egyik ágon, két varjú lebzsel.
Mag van a csőrükben, kora reggel.

Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar
Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar.

A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára,
Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva
És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára.

Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste,
Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este.
Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le.

Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt,
Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt.
Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt.

Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű,
De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű.
Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek,
Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek…

Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár,
Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál.

Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 296
Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.

Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…

Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.

A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.

A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.

Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.

Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.

Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!

A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.

Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…

Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…

Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.

Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1048
Nem tudom, hová is lett az én vonatom,
A sínekem mellett magamat baktatom?
Azt látom, hogy a sínekemen, a távolban egy üres vonat jön,
És ha, arra felszállhatnék, boldogan el is múlna a lét-közöny?

Vonszolom magányosan
Sáros sorsom, mocskosan,
Ha kapnék még egy esélyt
Nem élnék magánosan.
*

Látom a vasúti pálya szélén, sok a kopasz ágú fa,
Közben elmélázok, miért, mitől lenne ez nap más, pont ma?
Hová lett az én élt létem,
Hol van a sok fa-levelem?

Elfújta az őszi szél,
Eltűnt a sok rőt levél.
Mint a csupasz fák, árva
Lelkem egyedül zenél.
*

Mondják, ki egyszer elvetemült lesz, az is marad,
Mosakodhat bármennyit, a lelke tán' úgy marad?
Én nem lettem elvetemült, így lelkem jó marad?

A sors, létem hiába
Vonta fekete gyászba,
Lelkem hófehér maradt,
Testtel harmóniába.
*

Hová lett a régi szép életem, mi nekem, nem is volt,
Hová lettek a vágyaim, ami nem volt magam koholt.
Hová lett a szeretet... mi kisfiúként begyakorolt?

Vecsés, 2017. november 17. ? Szabadka, 2018. február 17. - Kustra Ferenc ? A verset én írtam, a háromszor hét szótagos ?Zhuzchici? = ?bambuszliget? formát [Rímképlet a, a, x, a. (x = végtelen?)] szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers címe: ?Egyedül árván?
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 441
Mán’ én öregszek, megettem a kenyerem javát,
De öregségemben még jobban szeretem hazát.
Írok is én érte, mindent, amit csak tudok,
Én már nem megyek el, el sehova sem futok.

Tollam is van nekem, golyós és töltőtoll is,
Fiatalon az dukált, volt még tollszáram is.

Ha én a tollam, marokba fogom és csak írok,
Akkor ott papír nem marad üresen és bírok
A tintával, hogy pacanyomot ne hagyjon… írok.

Tollnok vagyok én, poéta mind a létem,
Hogy egyszer nem írok többet, azt úgy félem…
Úgy reménykedek… soká lesz, hogy megélem.

Vecsés, 2016. január 8. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1455
II. Világháború: krétai invázió.

Az első vitorlázó gépek megjelenése jelentette az inváziót.
Az elit rohamezred, hétszázötven embere jelentette már a kommandót.
Utána már, jöttek a JU-52 –s szállító repülőgépek,
Ejtőernyős-vadászokkal gyomrukban, ha ideértek.

Az Új-Zélandi vezénylő tábornok, Freyberg volt és csak nézte…
Az ellenséges hadművelet látványa totál lenyűgözte.
Százával érkeztek a repülők, egymás után,
Ettől az égbolt elsötétült, szinte már bután.
*

(Senrjú –k)
Motorok zúgtak,
Csak vijjogtak a Stukák.
Bombák, bevágtak.
*
Német vadászok,
Föntről lőttek mindenre.
Védők, fedezék!
*
Távbeszélő nincs.
Parancsnoklás, már megszűnt.
Freyberg tudatlan.
*
Operáció
Tervszerűen megindult.
Elszánt emberek.
*
Ejtőernyős-vadászokban Student tábornok igen bízott.
Remekül sikerült a kiképzés, majd, bizonyítják legott.
Vannak nekik, igen komoly harci tapasztalataik,
És már bizonyították, megvannak a képességeik.
Fegyvereik, géppisztoly, kézigránát, rohamkés,
Nehéz fegyverek konténerben jönnek… nem kevés.

Ejtőernyősök, alig száz méterről ugrottak le
És zuhantak, szőlőbe, kertbe, olajfa ligetbe.
Sokan meghaltak, már a földet érés perceibe.
*
Védők lelőtték
A leereszkedőket.
Lebegő holtak.
*
Nagy-nagy zűrzavar.
Front, alakult, ahogy jött.
Harc, könyörtelen.
*

(10 szavas)
Kegyelmet, egyik fél sem kért,
Nem is adott, nem félt.
*
Meindl tábornoknak, ejtőernyős-vadász zászlóalja,
Ötszáz katonája földet ért, Malame szomszédjába…
A zászlóalj ezernyolcszáz-hatvan katonája
Is megjött a Junkers szállítókból kiugorva.
*
A vitorlázó gépek szétszóródtak,
Volt, mik fáklyává változtak,
Földön siklottak.
*
Azonban egy kis részük, szerencsésen landolt,
Hadianyagot ontotta… védő nem kapcsolt.
*
A rohamezred, legott el is végezte a feladatát.
De Koch őrnagy rohamcsapata, a kijelölt magaslatát
Nem tudta elfoglalni, így nem végezte el feladatát.

Maga az őrnagy igen súlyos sebesüléseket szerzett.
Rövid idő alatt a legtöbb egységparancsnok elesett
És Meindl tábornok is, veszélyesen súlyos sebesült lett.

Később, mélyrepülésben, ismét jöttek a szállítógépek
És kirakták ejtőernyősöket, akik, akkor még épek…
De, vesztükre, jól, pontosan dolgoztak az angol tüzérek.

Ejtőernyősök, szétszóródva értek földet, várta őket őslakosság,
Férfiak, gyerekek, asszonyok, kutyák nekik támadtak… ilyen lakosság...
Bárdokkal, ásókkal, botokkal végeztek… ez a hazafias lakosság!

Délutánra a német támadás, összefüggő arcvonala megszűnt.
Sok ejtőernyős katona, menedéket keresve, gyorsan el is tűnt.

Egy másik csoport első hulláma, Akrotivi félszigeten ért földet,
A hétszázhetven rohamejtőernyős, semlegesített egy kis üteget.
Más ejtőernyős csoport, Galatasz falu mellé ereszkedett,
De Sussmann vezérőrnagy és törzse, mindannyi hősi halott lett!

A német támadást az angolok, több helyen is elreteszelték,
Így e támadó magasabb egységeket, szinte felszeletelték.
Heidrich ezredes vette át a parancsnokságot,
Ő vezette galataszi magaslatra, rohamot.

Három zászlóaljából, egy megsemmisíttetett,
Egy, végzetesen súlyos veszteséget szenvedett.
A harmadik, teljesen szétszóródva kesergett.

A Heraklion fölé érkezett ejtőernyős csoportosítás,
Kétezer-háromszáz fő sorsa, maga lett a végleges kínlódás.
A szállítógépeket erősen tizedelte a légvédelmi tűz,
A kiugró katonákat meg hatékony, szövetséges, géppuskatűz.

Legtöbbjüket csak, úgy egyszerűen leszedték az ausztrál lövészek,
A repülőtér mellett leugrók közül, öten voltak, kik még éltek.

Vecsés, 2016. szeptember 30. – Kustra Ferenc József - Versben, senrjú -ban és 10 szavasokban.
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1617