Idő 
Értékelés 
Értékelés Jelentése: Sürgős! Azonnal! Sietni!
Bizony állandó a halálmadár, kitartóan lebeg fölöttem,
Még azt is sugallja, hogy itt mi forduljon meg… biza' a fejemben.
El is gondolkoztam, megmaradok? Vagy véget ér rövid életem?
Átölelem én a pillanatot és remegve kérem, hogy engem
Ölelésben élni hagyjon, dideregve túléljem szürkületem!
Erre az oximoron eredetiségre vágyok… ez életem!
Megjöttem az ideérkezett élet-szerelvényem fékcsikorgó zajával,
És rögtön szembesültem a helyszín jégbe-hóba fagyott, elemi bújával…
Időtlenül markolom a pillanatot, ne változzon, az idő múltával…
Láttam a halált, a végső búcsú utáni csendjét,
Láttam az elmúlást, a szenvedés, utolsó percét.
Láttam a hómezők esti fénytáncának meglétét.
Láttam itt a poklot, a frontot, ezt az őrült őrjöngőt,
Láttam itt már napsugaras deleket, mind a tündöklőt.
Láttam én azt is, hogy mily’ a robbanás… nagyon üvöltőt.
Már tudom, hogy itt ez a fronti lét, maga a posvány, a métely,
Már tudom, hogy befészkelte magát agyunkba a konok kétely.
Már tudom, hogy nagy kétség, életben maradunk-e... van ki, némely.
Napon észlelem, nem szállnak fel a boldog dalok,
A fájdalomból kiszakadnak, a csend-sóhajok,
Ha, csak elcsúszol a jégen, halál a kezét nyújtja,
Kit itt baj ér és lefekszik, hódomb az új vánkosa!
Fiatal katonának otthon van a mátkája, a szülei,
Harchelyzetben rájuk gondolni sem lehet, meg postát küldeni…
Ha már a levelet megírtad, tedd a zsebedbe a szíved fölé
De tudd, ha átlőtték, akkor azt a posta már ki, nem kézbesíté…
Katona hamar úgy jár, hogy ölelgeti az idegen földet,
De még jó, ha önszántából és félelmében nagyon remegett.
Itt hamar úgy jár a katona, hogy parancsra idesiet,
De még jó, ha önszántából megvédheti saját életet.
*
(10 szavas)
Itt a vágy fölemelkedik tökélyre,
De megvan-e katona lelki kielégülése?
*
(Haiku)
Halál pillanat
Hómagány-élet vége.
Üzenet haza…
*
(HIAQ)
Behívó érvényben.
Orosszal harc folyamatban.
Fiatal életek…
*
Ki tudja, hogy innen mikor szabadulunk el
Elásnak egy gödörbe, vagy megyünk… élettel.
Itt bizony, erre-arra állandóan vágtat a halál.
Én hazamennék! Jó lenne, ha erre, felém nem kaszál…
Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József – történelmi emlékezés az ott veszett katonáinkra…
Bizony állandó a halálmadár, kitartóan lebeg fölöttem,
Még azt is sugallja, hogy itt mi forduljon meg… biza' a fejemben.
El is gondolkoztam, megmaradok? Vagy véget ér rövid életem?
Átölelem én a pillanatot és remegve kérem, hogy engem
Ölelésben élni hagyjon, dideregve túléljem szürkületem!
Erre az oximoron eredetiségre vágyok… ez életem!
Megjöttem az ideérkezett élet-szerelvényem fékcsikorgó zajával,
És rögtön szembesültem a helyszín jégbe-hóba fagyott, elemi bújával…
Időtlenül markolom a pillanatot, ne változzon, az idő múltával…
Láttam a halált, a végső búcsú utáni csendjét,
Láttam az elmúlást, a szenvedés, utolsó percét.
Láttam a hómezők esti fénytáncának meglétét.
Láttam itt a poklot, a frontot, ezt az őrült őrjöngőt,
Láttam itt már napsugaras deleket, mind a tündöklőt.
Láttam én azt is, hogy mily’ a robbanás… nagyon üvöltőt.
Már tudom, hogy itt ez a fronti lét, maga a posvány, a métely,
Már tudom, hogy befészkelte magát agyunkba a konok kétely.
Már tudom, hogy nagy kétség, életben maradunk-e... van ki, némely.
Napon észlelem, nem szállnak fel a boldog dalok,
A fájdalomból kiszakadnak, a csend-sóhajok,
Ha, csak elcsúszol a jégen, halál a kezét nyújtja,
Kit itt baj ér és lefekszik, hódomb az új vánkosa!
Fiatal katonának otthon van a mátkája, a szülei,
Harchelyzetben rájuk gondolni sem lehet, meg postát küldeni…
Ha már a levelet megírtad, tedd a zsebedbe a szíved fölé
De tudd, ha átlőtték, akkor azt a posta már ki, nem kézbesíté…
Katona hamar úgy jár, hogy ölelgeti az idegen földet,
De még jó, ha önszántából és félelmében nagyon remegett.
Itt hamar úgy jár a katona, hogy parancsra idesiet,
De még jó, ha önszántából megvédheti saját életet.
*
(10 szavas)
Itt a vágy fölemelkedik tökélyre,
De megvan-e katona lelki kielégülése?
*
(Haiku)
Halál pillanat
Hómagány-élet vége.
Üzenet haza…
*
(HIAQ)
Behívó érvényben.
Orosszal harc folyamatban.
Fiatal életek…
*
Ki tudja, hogy innen mikor szabadulunk el
Elásnak egy gödörbe, vagy megyünk… élettel.
Itt bizony, erre-arra állandóan vágtat a halál.
Én hazamennék! Jó lenne, ha erre, felém nem kaszál…
Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József – történelmi emlékezés az ott veszett katonáinkra…
De vágyom, társaságod Ivett!
Ezzel, elmondtam a lényeget.
Persze kén’ ölelni,
Veszetten csókolni.
Ruhádat lerángatni lehet?
Legott magam alá gyűrnélek
Kihunynának bennem a fékek.
Tennék a kedvedre,
Csókolnék kebledre.
Élvezném… izzadt ölelések.
Veled lenni, olyan jó lenne,
Meglásd, válik ez majd kedvedre.
Jó összeforrásban,
Sok-sok orgazmusban.
Ivett, Te vagy vágyunk kényszere!
Vecsés, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – erotikus LIMERIK csokor.
Ezzel, elmondtam a lényeget.
Persze kén’ ölelni,
Veszetten csókolni.
Ruhádat lerángatni lehet?
Legott magam alá gyűrnélek
Kihunynának bennem a fékek.
Tennék a kedvedre,
Csókolnék kebledre.
Élvezném… izzadt ölelések.
Veled lenni, olyan jó lenne,
Meglásd, válik ez majd kedvedre.
Jó összeforrásban,
Sok-sok orgazmusban.
Ivett, Te vagy vágyunk kényszere!
Vecsés, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – erotikus LIMERIK csokor.
Fáradtan ballagok völgyemen át,
Vállamon hordom világom baját.
Senki nem tart vissza, ha elveszek…
Ki lesz? Lesz, ki örül, ha nem leszek?
Ha megszököm visszatart-e
Te, Bárki?
Hiányozni fogok-e, mond
Akárki.
Pénz nem szeret,
Boldogság nincs,
Életem, nekem olyan, mint
Kalóznak, elátkozott kincs.
Völgyben járok
Szép időre várok,
Lelkem szárnyal,
A fagyi visszanyal.
Hullik rám az eső,
Ez könny a szememből,
Így nem látom a szép időt
Csak a mást, az elmúlt időt.
Nem vagy Te sehol, főleg nem velem
Pedig nekem adna... lételemem.
De ne sírj, töröld ki szemedből könnyet,
Én sem ejtek már nagy, oroszlán könnyet.
Vittelek volna magammal,
De nem jöttél, tévelyegtél.
Sorsunk két vonatra rakott
Sorsunk két irányba hatott.
Könnytől nem látom, én…
Nem te sírsz, hanem én
Ez így nem fenomén.
Ne sajnáld ha elmúlik
A nekem mocskos élet,
Majd a vége után, porhüvelyünk
Elporlik. Ettől ember nem félhet.
Minden dalnak eljő... vége van,
Ez úgyis csak sirató nóta.
Nekem csak annyi volt a kvóta!
Vonatom a pusztában egyedüli,
Csak megvadult hóförgeteg kíséri,
Végállomást előbb-utóbb eléri.
Mi a sorsodtól nem véd, ne sajnáld,
Engem nem vár senki sem, ez sajnáld.
Majd a végállomáson…
Majd én tán' uralkodón...
A sorsszerű magányon.
Raknám én a kazánt, hogy legyen gőz,
De nem támogat engem a dizőz.
Vonaton hátul, csak ücsörgök,
Nincs kedvem, magamon röhögök...
Mozdonyra, nekem nem adatott... szállni,
Biz’ a madaraknak adatott… szállni.
Szemem nagyon fátyolosan látja múltamat,
Tán’ siratom az életemet… mély kutamat...
Jó és rossz biz' keveredik,
Jó élet, nem sikeredik.
Életem pedig annyira jól indult
Megszülettem, így a jó is megindult.
De utólag tudom, minden rosszba bele fulladt...
Tanultam, tettem, tudtam, közben minden kifulladt…
Két vonat is van.
A másik régen
Csak távolodik,
Én meg nézem és
Szemem párásodik.
Még nézek és látom
Ablak dérre rajzolnak kis kezek,
Várom, de azok sem integetnek.
Vonatom halad, csak
Monoton zakatol,
Kalauznő itt sincs
Ki nekem udvarol.
Hóvihar vesz körül
Gonosz biztos örül…
Ablakom befagyott,
Ki azon, nem látok,
Nincsen kiflim és kakaóm,
Pedig finom... belemártom.
Ha én kiszállhatnék
Kincset találhatnék,
De az élet hullámvasút
És enyém mindig völgyvasút.
Mozdonyomnak, folyton csak a vágányt javítottam,
Hogy haladjon, sínpárt, utat fölszabadítottam.
Körben mindenhol partizánok voltak,
És rongálták a sínt, hogy ne haladjak.
Mozdonyomat megállítja valami... A bak!
Kocsim indóháznak dől… Kitörik az ablak!
Nem lesz itt függöny
Mint a színházban,
De előadásnak vége lesz
Az örök, végső elmúlásban.
Itt már nem lesz gond az életre, a tervekre
Így járok én majd sok mindennek a végére.
Vonatom is másé lesz, csak föl ne szálljatok,
Mert szerencsét nem hoz, látjátok... meglátjátok?
Sivatag kiszárad…
Erdő is elszárad…
Faág is letörik…
Élet összetörik…
Előbb utóbb megérkezek
A végső végállomásra…
Addig meg csak –de minek-
Emlékezek a múltra...
Mi nem olyan jó…
De már mi másra?
Vecsés, 2010. október 23. – Kustra Ferenc József
Vállamon hordom világom baját.
Senki nem tart vissza, ha elveszek…
Ki lesz? Lesz, ki örül, ha nem leszek?
Ha megszököm visszatart-e
Te, Bárki?
Hiányozni fogok-e, mond
Akárki.
Pénz nem szeret,
Boldogság nincs,
Életem, nekem olyan, mint
Kalóznak, elátkozott kincs.
Völgyben járok
Szép időre várok,
Lelkem szárnyal,
A fagyi visszanyal.
Hullik rám az eső,
Ez könny a szememből,
Így nem látom a szép időt
Csak a mást, az elmúlt időt.
Nem vagy Te sehol, főleg nem velem
Pedig nekem adna... lételemem.
De ne sírj, töröld ki szemedből könnyet,
Én sem ejtek már nagy, oroszlán könnyet.
Vittelek volna magammal,
De nem jöttél, tévelyegtél.
Sorsunk két vonatra rakott
Sorsunk két irányba hatott.
Könnytől nem látom, én…
Nem te sírsz, hanem én
Ez így nem fenomén.
Ne sajnáld ha elmúlik
A nekem mocskos élet,
Majd a vége után, porhüvelyünk
Elporlik. Ettől ember nem félhet.
Minden dalnak eljő... vége van,
Ez úgyis csak sirató nóta.
Nekem csak annyi volt a kvóta!
Vonatom a pusztában egyedüli,
Csak megvadult hóförgeteg kíséri,
Végállomást előbb-utóbb eléri.
Mi a sorsodtól nem véd, ne sajnáld,
Engem nem vár senki sem, ez sajnáld.
Majd a végállomáson…
Majd én tán' uralkodón...
A sorsszerű magányon.
Raknám én a kazánt, hogy legyen gőz,
De nem támogat engem a dizőz.
Vonaton hátul, csak ücsörgök,
Nincs kedvem, magamon röhögök...
Mozdonyra, nekem nem adatott... szállni,
Biz’ a madaraknak adatott… szállni.
Szemem nagyon fátyolosan látja múltamat,
Tán’ siratom az életemet… mély kutamat...
Jó és rossz biz' keveredik,
Jó élet, nem sikeredik.
Életem pedig annyira jól indult
Megszülettem, így a jó is megindult.
De utólag tudom, minden rosszba bele fulladt...
Tanultam, tettem, tudtam, közben minden kifulladt…
Két vonat is van.
A másik régen
Csak távolodik,
Én meg nézem és
Szemem párásodik.
Még nézek és látom
Ablak dérre rajzolnak kis kezek,
Várom, de azok sem integetnek.
Vonatom halad, csak
Monoton zakatol,
Kalauznő itt sincs
Ki nekem udvarol.
Hóvihar vesz körül
Gonosz biztos örül…
Ablakom befagyott,
Ki azon, nem látok,
Nincsen kiflim és kakaóm,
Pedig finom... belemártom.
Ha én kiszállhatnék
Kincset találhatnék,
De az élet hullámvasút
És enyém mindig völgyvasút.
Mozdonyomnak, folyton csak a vágányt javítottam,
Hogy haladjon, sínpárt, utat fölszabadítottam.
Körben mindenhol partizánok voltak,
És rongálták a sínt, hogy ne haladjak.
Mozdonyomat megállítja valami... A bak!
Kocsim indóháznak dől… Kitörik az ablak!
Nem lesz itt függöny
Mint a színházban,
De előadásnak vége lesz
Az örök, végső elmúlásban.
Itt már nem lesz gond az életre, a tervekre
Így járok én majd sok mindennek a végére.
Vonatom is másé lesz, csak föl ne szálljatok,
Mert szerencsét nem hoz, látjátok... meglátjátok?
Sivatag kiszárad…
Erdő is elszárad…
Faág is letörik…
Élet összetörik…
Előbb utóbb megérkezek
A végső végállomásra…
Addig meg csak –de minek-
Emlékezek a múltra...
Mi nem olyan jó…
De már mi másra?
Vecsés, 2010. október 23. – Kustra Ferenc József
(Senrjon trió)
Van bánatmentes, víg nap
Minden év végén: szilveszterkor!
Nagy mulatozás…
Ki nem iszik eleget,
Még józanul is siránkozik.
Buli akadály…
Vágy megfogalmazása,
Bevirslizés csípős mustárral.
Jövőre mi lesz?
*
Jövőre tán’ másképpen látod a világod,
Rá is lelsz mindenre, talán eléred álmod…
Tán’ látod még a kedvesed csillogó, vágyteli szemét,
A már nem létező nagy szerelmed régen eltűnt tükrét…
Éji holdfény alatti sötétben, a sínszálak is összefutnak,
De sajna’ nem jelenti azt, hogy a jók mindig összetalálkoznak…
Ki szilveszter éjjel [ívott, mint a gödény] a kezét felelőtlenül letaposta…
Jogban: {minek ivott szórakozásból annyit a marha!} az a kárát maga látja…
Azokból, jókból, ó, ha tudnám, hogy mi lesz, vagy mi lehet,
Amiket idén átéltünk, megéltünk, mert ezt lehetett?
*
(Senrjú)
Letűnt ezen év,
Még percek vannak hátra…
Koccintás… újhoz!
Vecsés, 2021. december 31. – Kustra Ferenc József – íródott az évváltó szilveszter jegyében…
Van bánatmentes, víg nap
Minden év végén: szilveszterkor!
Nagy mulatozás…
Ki nem iszik eleget,
Még józanul is siránkozik.
Buli akadály…
Vágy megfogalmazása,
Bevirslizés csípős mustárral.
Jövőre mi lesz?
*
Jövőre tán’ másképpen látod a világod,
Rá is lelsz mindenre, talán eléred álmod…
Tán’ látod még a kedvesed csillogó, vágyteli szemét,
A már nem létező nagy szerelmed régen eltűnt tükrét…
Éji holdfény alatti sötétben, a sínszálak is összefutnak,
De sajna’ nem jelenti azt, hogy a jók mindig összetalálkoznak…
Ki szilveszter éjjel [ívott, mint a gödény] a kezét felelőtlenül letaposta…
Jogban: {minek ivott szórakozásból annyit a marha!} az a kárát maga látja…
Azokból, jókból, ó, ha tudnám, hogy mi lesz, vagy mi lehet,
Amiket idén átéltünk, megéltünk, mert ezt lehetett?
*
(Senrjú)
Letűnt ezen év,
Még percek vannak hátra…
Koccintás… újhoz!
Vecsés, 2021. december 31. – Kustra Ferenc József – íródott az évváltó szilveszter jegyében…
Sóhajomban fürkészem...
...létem lényegét,
s elmélkedem.
Mit is írhatnék?
Huszonkettő évet megértem én,
s mennyi minden vár reám még...
...míg húzom a toll hegyét.
Sóhajomban fürkészem...
...létem lényegét,
s elmélkedem.
Érzéseim táplálják mindazt,
mi én vagyok,
s mennyi minden vár reám még...
...míg írok és itt vagyok.
Sóhajomban fürkészve
szívem ritmusára hallgatok...
...s tollhegybe kúszó gondolataimmal,
érzéseimmel, emlékfoszlányaimmal
egy-egy pillanatot én itt hagyok!
...létem lényegét,
s elmélkedem.
Mit is írhatnék?
Huszonkettő évet megértem én,
s mennyi minden vár reám még...
...míg húzom a toll hegyét.
Sóhajomban fürkészem...
...létem lényegét,
s elmélkedem.
Érzéseim táplálják mindazt,
mi én vagyok,
s mennyi minden vár reám még...
...míg írok és itt vagyok.
Sóhajomban fürkészve
szívem ritmusára hallgatok...
...s tollhegybe kúszó gondolataimmal,
érzéseimmel, emlékfoszlányaimmal
egy-egy pillanatot én itt hagyok!
