Hegedűm húrjain fájdalom könnyei hullnak,
Halálos szerelmi bánatom dalain megújulnak.
Kunyhóm közé ástad sírvermemet,
Szívem temetője őrzi hűséggel a szerelmünket.

Virágzó rétek, lenyűgöző népek,
Könnyeimmel áztatott emlékképek.
Csalfa reménnyel hitegetted a szívem.
S te itt hagytál, azóta vérben fürdik a reményem.

Mennyi kincset megadnék én érte,
Hogyha hozzám visszatérne.
Búsan hordozom a bánatom bélyegét,
Hegedűm húrja játssza örök gyászos énekét.

Tarnazsadány, 2021. február 27.

Te vagy a nap s égeted a testem.
Te vagy a tét, amiért feladom mindenem.
Te vagy az eső, mi lehűt csendesen.
Te vagy a föld s porodtól létezem.
Te vagy a szín mely kápráztatja a szemem.
Te vagy a fal, amitől kétkedem.
Te vagy a fény, ha más nem világít.
Te vagy a hang, ami fejemben irányít
Te vagy a végtelen, melyhez fogható nincsen.
Te vagy a lét, ami nélkül semmi sincsen.

Égre törőn utolsót sóhajt a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál a holdsugár az égen,
Hideg szobámból a hópihéket nézem.

Mit keres egy költő e siralmas vidéken?
Elmémben örömöt és bánatot idézek.
Bűn, nyomor, kín ez a falu, reménytelen,
Hol szegénység az úr, ott az élet esélytelen.

Szívemben hordom e lelki világot,
Nézem a felhők vonulását, s felkiáltok!
Miért taszít nyomorba az élet ennyi életet,
Miért lettünk, Istenünk! - szabadlábon védekező végzetek.

És amikor megteremtette Istenünk,
A fekete és barna népet.
Nem adott hozzá nyugalmat és békességet,
És a csillagok fénylő során védettséget.

Égre törőn sóhajt még a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál holdsugár az éjben,
S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.

Úgy vetted el ezer évnek dicsőségét,
Mint pusztító szél felhőt tép szét.
A bosszú angyala vezette szívedet
De megosztani nemzetet csak papíron lehet.

A földünk teste még mindíg vérzik
De feltámad majd újra Főnix
Vér a vérből.Egyek vagyunk!
Felragyog újra Magyar napunk!

(3 soros-zárttükrös)
Rögvest itt van már a gyermeknap,
Óvodás unokámnak váltás-nap…
Rögvest itt van már a gyermeknap.

Három unokám, aki elhagyta az óvodát,
És mindegyik örömmel belakta iskolát…
Három unokám, aki elhagyta az óvodát.
*
A negyedik, a Szandra, aki készül már az iskolába,
Az első négy foghiánnyal vicces, amikor mondja,
Hogy ősszel ő már nem lesz óvodás… de az iskola!
Emlegeti, kérdezősködik, hogy miben más az iskola?

Mindennap megy is rendesen, délután meg mesél nekem
A barátairól, akikkel majd kapcsolatát hiányolja, lelkem.
Mint ovisnak, én még mondtam neki mondókákat,
De az iskolában, majd másképp éli meg a mákat.

Oviban, még pár napig, csak játék van nekik,
De a szeptember vészes gyorsan közeledik.
Ott ő már nem csak gyerek lesz, de iskolás gyerek!
Szandra, ott több lesz a tanulás, kevés játék nektek…

(10 szavas)
Nagyjából ez, utolsó felhőtlen gyereknapod,
Jó, ha váltást őszintén akarod…

Vecsés, 2021. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott: gyermeknapra!