Idő 
Értékelés 
Értékelés Versben és senjúban…
Gránitból van, nagyon kemény a fekhelyetek.
Magamban idézem a szép emlékképeket.
Utamon néztem, hogy a sok, holt levél pereg,
Az árok partján a sok fa meg már didereg…
*
Kuporgás padon.
Düh és kétségbeesés…
Nincs hogyan tovább.
*
Monoton élet,
Lélek, meg csak sorvadó!
Gyötrő, vak remény.
*
Hervadó mosoly
Lelki mélyülés árka,
Elmúlás fátyol.
*
Hogy itt találkozunk ez ünnep, de enyém a bánat,
Közös múltunkon merengek… ébrednek, csitult vágyak.
Ma itt sokan, halottainkra emlékezünk.
Márvány sírjaiknál ülünk, és csak révedünk.
Én is meditálok, hogy milyen magányos is a jövendő,
Nem tudhatjuk, sorban ki lesz az elmenő, a következő,
Ki tudja, mit hoz még a hét szűk esztendő.... az eljövendő!
Tovább vivő erő nincs.
Testet vonszolni is kincs…
*
Sír gyertyafényben,
Vendégségben, sok rokon.
Ők hazamennek.
*
Sír gyertyafényben,
Vendégségben, sok rokon.
Ők hazamennek.
*
Sorsok sorsokba
Fonódva, élnek, halnak.
Temetés, eljő…
*
Koszorúk virágába beleheltem szeretetem,
Ide a sírodra neked, a krizantémot teszem.
Itt hagyom, hogy világítson a szeretet-mécsesem…
Lassacskán ballagok hazafelé, szél fújja már lépteim nyomát,
Érzem sikerült magamra teríteni emlékezés bársonyát...
Vecsés, 2014. október 12. - Kustra Ferenc József
Gránitból van, nagyon kemény a fekhelyetek.
Magamban idézem a szép emlékképeket.
Utamon néztem, hogy a sok, holt levél pereg,
Az árok partján a sok fa meg már didereg…
*
Kuporgás padon.
Düh és kétségbeesés…
Nincs hogyan tovább.
*
Monoton élet,
Lélek, meg csak sorvadó!
Gyötrő, vak remény.
*
Hervadó mosoly
Lelki mélyülés árka,
Elmúlás fátyol.
*
Hogy itt találkozunk ez ünnep, de enyém a bánat,
Közös múltunkon merengek… ébrednek, csitult vágyak.
Ma itt sokan, halottainkra emlékezünk.
Márvány sírjaiknál ülünk, és csak révedünk.
Én is meditálok, hogy milyen magányos is a jövendő,
Nem tudhatjuk, sorban ki lesz az elmenő, a következő,
Ki tudja, mit hoz még a hét szűk esztendő.... az eljövendő!
Tovább vivő erő nincs.
Testet vonszolni is kincs…
*
Sír gyertyafényben,
Vendégségben, sok rokon.
Ők hazamennek.
*
Sír gyertyafényben,
Vendégségben, sok rokon.
Ők hazamennek.
*
Sorsok sorsokba
Fonódva, élnek, halnak.
Temetés, eljő…
*
Koszorúk virágába beleheltem szeretetem,
Ide a sírodra neked, a krizantémot teszem.
Itt hagyom, hogy világítson a szeretet-mécsesem…
Lassacskán ballagok hazafelé, szél fújja már lépteim nyomát,
Érzem sikerült magamra teríteni emlékezés bársonyát...
Vecsés, 2014. október 12. - Kustra Ferenc József
Tankában írta meg a szerzőpáros…
Dús búzakalász
Beragyogja a határt.
Arany színnel fest.
Megsütöttem a kacsát,
Nézve a család baját.
*
Kasza meglendül,
Kaszás hevül… nem henyél.
Látni… rendeket.
Ne maradjanak éhen,
Miattam semmiképpen.
*
A marokszedők
Markot szednek kévének.
Izzasztó munka!
Legyen szendvicsféléjük,
Hasson meg a békéjük.
*
Vendégoldal a
Kocsin, kéverakodás.
Lovak dolgoznak!
Mert elmegyek én megint,
Tíz nő írással beint.
*
Délben jó ebéd,
És kétórás alvás van.
Cséplőgép is áll.
Megfejtik a meséket,
Lelkük, mint a beléndek.
*
Aratás, folyik
Esti sötétedésig.
Lesz már új kenyér!
Gyógyulnak majd szegények,
Élednek a remények.
Vecsés, 2016. július 12. – Kustra Ferenc József - A haikukat - kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe:” Hétvégén”
Dús búzakalász
Beragyogja a határt.
Arany színnel fest.
Megsütöttem a kacsát,
Nézve a család baját.
*
Kasza meglendül,
Kaszás hevül… nem henyél.
Látni… rendeket.
Ne maradjanak éhen,
Miattam semmiképpen.
*
A marokszedők
Markot szednek kévének.
Izzasztó munka!
Legyen szendvicsféléjük,
Hasson meg a békéjük.
*
Vendégoldal a
Kocsin, kéverakodás.
Lovak dolgoznak!
Mert elmegyek én megint,
Tíz nő írással beint.
*
Délben jó ebéd,
És kétórás alvás van.
Cséplőgép is áll.
Megfejtik a meséket,
Lelkük, mint a beléndek.
*
Aratás, folyik
Esti sötétedésig.
Lesz már új kenyér!
Gyógyulnak majd szegények,
Élednek a remények.
Vecsés, 2016. július 12. – Kustra Ferenc József - A haikukat - kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe:” Hétvégén”
Pszicho-meditáció…
(anaforás, 3 soros-zártükrös duó)
Nagy a kérdésem, hogy a végtelen kör is csak egy egyenes?
Nagy végtelen egyenes... bármekkora kör is, ha egyenes?
Nagy a kérdésem, hogy a végtelen kör is csak egy egyenes?
Egy végtelen nagyságú kör?
Dehogy, egy egyenes, ami igazi gyönyör.
*
(anaforás, háromszoros belsőrímes, önrímes)
Majd a halálunk végtelen kör lesz, vagy a végtelenben csak egyenes?
Majd a halálunk megmutatja, hogy merre vezet az út, az egyenes…
Majd a halálunk végtelen kör lesz, vagy a végtelenben csak egyenes.
Halál, azt meg nem éljük!
Életünk egyenesét álltunk és néztük...
*
(anaforás, belsőrímes, önrímes)
Egy biztos: nincsen ember, aki a halálát túlélné, lettlégyen kör vagy egyenes,
Egy biztos: a halál értünk akkor jön, ha ellipszis a kör, vagy görbült az egyenes…
Egy biztos: Majd jő halálunk… ami végtelen kör lesz, vagy végtelenben csak egyenes?
Vagy mégis halálát túléli?
Lehet, ember e egyenest nem érti...
*
(anaforás leoninus, kétszeres belsőrímes.)
Az is biztos; a halállal vége az életnek, akkor már nincs szerepük a fékeknek.
Az is biztos; hogy ha halálunkban kecskénk legeli sírt, mi már régen nem halljuk a hírt.
Az is biztos; nem tudni előre, hogy pokolba kerülünk, avagy mennybe emelkedünk…
De ha valahova kerülünk,
Akkor mégis nincs halál, élünk!
Vecsés, 2023. április 3. – Arad, 2023. június 18. -Kustra Ferenc József- a 3 sorosokat én írtam. Alájuk a 10 szavasokat; szerző-, és poétatársam Ghica Izabella, Iasmina.
(anaforás, 3 soros-zártükrös duó)
Nagy a kérdésem, hogy a végtelen kör is csak egy egyenes?
Nagy végtelen egyenes... bármekkora kör is, ha egyenes?
Nagy a kérdésem, hogy a végtelen kör is csak egy egyenes?
Egy végtelen nagyságú kör?
Dehogy, egy egyenes, ami igazi gyönyör.
*
(anaforás, háromszoros belsőrímes, önrímes)
Majd a halálunk végtelen kör lesz, vagy a végtelenben csak egyenes?
Majd a halálunk megmutatja, hogy merre vezet az út, az egyenes…
Majd a halálunk végtelen kör lesz, vagy a végtelenben csak egyenes.
Halál, azt meg nem éljük!
Életünk egyenesét álltunk és néztük...
*
(anaforás, belsőrímes, önrímes)
Egy biztos: nincsen ember, aki a halálát túlélné, lettlégyen kör vagy egyenes,
Egy biztos: a halál értünk akkor jön, ha ellipszis a kör, vagy görbült az egyenes…
Egy biztos: Majd jő halálunk… ami végtelen kör lesz, vagy végtelenben csak egyenes?
Vagy mégis halálát túléli?
Lehet, ember e egyenest nem érti...
*
(anaforás leoninus, kétszeres belsőrímes.)
Az is biztos; a halállal vége az életnek, akkor már nincs szerepük a fékeknek.
Az is biztos; hogy ha halálunkban kecskénk legeli sírt, mi már régen nem halljuk a hírt.
Az is biztos; nem tudni előre, hogy pokolba kerülünk, avagy mennybe emelkedünk…
De ha valahova kerülünk,
Akkor mégis nincs halál, élünk!
Vecsés, 2023. április 3. – Arad, 2023. június 18. -Kustra Ferenc József- a 3 sorosokat én írtam. Alájuk a 10 szavasokat; szerző-, és poétatársam Ghica Izabella, Iasmina.
Sors-meditáció
Úgy látom, a hét-toronyba vagyok zárva…
És a kulcsot senki nem veszi ki, már ma.
Úgy látom, küzdelmem győzelemre nem áll,
Öregedve sem tudom... élet miben áll.
A szeretetlenség fátylat borít rám,
Hogy boldog ne lehessek, ez vigyáz rám.
Sok sorstársammal ilyen módon élünk,
És ez ellen nincs lehetőség tennünk.
Vecsés, 2005. május 22. – Kustra Ferenc József
Úgy látom, a hét-toronyba vagyok zárva…
És a kulcsot senki nem veszi ki, már ma.
Úgy látom, küzdelmem győzelemre nem áll,
Öregedve sem tudom... élet miben áll.
A szeretetlenség fátylat borít rám,
Hogy boldog ne lehessek, ez vigyáz rám.
Sok sorstársammal ilyen módon élünk,
És ez ellen nincs lehetőség tennünk.
Vecsés, 2005. május 22. – Kustra Ferenc József
Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a sóska,
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
