Idő 
Értékelés 
Értékelés (anaforás, 3 soros, zárt-tükrös)
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet,
Eleddig-óta meg élem az őszömet, készülök veszteni éltemet…
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
Az ember gyerek, majd felnől és a tele vezeti létet.
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, belsőrímes.)
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható,
Hogy az ősz, szokás szerint színes lesz-e? Mit tesz nekem mindenható?
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható.
*
(Sedoka)
Aggállyal élnék
Én, ha lehet valahol,
De, nem lennék, ki lakol…
Aggállyal élnék
Én, nekem másképp kéne’,
Ősz állj! Ne menjünk télbe…
*
(Senrjú duó)
Miért függők én
Ősztől, téltől és végtől?
Van parancsolóm?
Az is épp elég,
Hogy a hajam deresül…
Véglegesül is?
*
(Septolet)
Életvég
Mesésség,
Lehetetlenség.
Élettavaszon zöld hajtásaim voltak,
De immár, lelombozódtak...
Kóró minden,
Rothadás mindenben.
*
(Senrjon csokor)
Beköszöntött már az ősz,
Elvakító köd száll… rám szitál…
Némán vaksizok.
Görnyedt hát… ülök élet
Lovon, őszi vitézség nincsen…
Némán vaksizok.
Ölelő kar kellene,
Asszonyi megértés, simítás…
Társtalanság… úr!
Élethosszító vágyak,
Szerelem, szívet kitöltőnek…
Társtalanság… úr!
Ébrenlétet osztani,
Fárasztó gondok föloldása…
Ez a ló elment.
Őszült hajszálaimat,
Őszben, már egyedül fésülőm…
A jó ló elment.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám,
Volt egy izgi szerelem, de már biztos nem emlékszik rám…
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám.
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim,
Teljesületlen vágyaktól fáradtak gondolataim...
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim.
Nagyon kértem pedig én a mindenhatót, hogy szerelem el ne hagyjon,
Azt érzem, nagyon segítene, hogy a hajam őszülése elhagyjon...
Meg vagyok győződve, hogy kitolódna az idő, hogy testem porladjon.
Vecsés, 2021. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet,
Eleddig-óta meg élem az őszömet, készülök veszteni éltemet…
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
Az ember gyerek, majd felnől és a tele vezeti létet.
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, belsőrímes.)
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható,
Hogy az ősz, szokás szerint színes lesz-e? Mit tesz nekem mindenható?
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható.
*
(Sedoka)
Aggállyal élnék
Én, ha lehet valahol,
De, nem lennék, ki lakol…
Aggállyal élnék
Én, nekem másképp kéne’,
Ősz állj! Ne menjünk télbe…
*
(Senrjú duó)
Miért függők én
Ősztől, téltől és végtől?
Van parancsolóm?
Az is épp elég,
Hogy a hajam deresül…
Véglegesül is?
*
(Septolet)
Életvég
Mesésség,
Lehetetlenség.
Élettavaszon zöld hajtásaim voltak,
De immár, lelombozódtak...
Kóró minden,
Rothadás mindenben.
*
(Senrjon csokor)
Beköszöntött már az ősz,
Elvakító köd száll… rám szitál…
Némán vaksizok.
Görnyedt hát… ülök élet
Lovon, őszi vitézség nincsen…
Némán vaksizok.
Ölelő kar kellene,
Asszonyi megértés, simítás…
Társtalanság… úr!
Élethosszító vágyak,
Szerelem, szívet kitöltőnek…
Társtalanság… úr!
Ébrenlétet osztani,
Fárasztó gondok föloldása…
Ez a ló elment.
Őszült hajszálaimat,
Őszben, már egyedül fésülőm…
A jó ló elment.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám,
Volt egy izgi szerelem, de már biztos nem emlékszik rám…
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám.
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim,
Teljesületlen vágyaktól fáradtak gondolataim...
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim.
Nagyon kértem pedig én a mindenhatót, hogy szerelem el ne hagyjon,
Azt érzem, nagyon segítene, hogy a hajam őszülése elhagyjon...
Meg vagyok győződve, hogy kitolódna az idő, hogy testem porladjon.
Vecsés, 2021. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Arcodat nézném… Izabella.
Az életem ezt meddig hagyja?
Vágytam világodra,
Vágytam szavaidra!
Vágytam, ne legyen rajtad ruha…
Az arcodat, ma már csak nézném,
Tudom, igy lehetnék… csak lesném.
Lelked, tested eltűnt,
Igy veszett reményünk…
Bármire gondolok az extrém.
Az arcod nézném… ez csak álmom!
Hogy ilyen lett sorsunk ezt fájóm!
Leld meg a békédet,
Leld meg jó éltedet.
Hogy egyszer találkozzunk… álom.
Vecsés, 2024. július 7. – Kustra Ferenc József- íródott: anaforás, romantikus LIMERIK csokorban. Írtam: poéta társnőm tanítgatásának emlékére… (Neten keresztül, mert aradi illetőségű…) És Pestisen szólva; ő az: ’aki tud, az tud’!
Az életem ezt meddig hagyja?
Vágytam világodra,
Vágytam szavaidra!
Vágytam, ne legyen rajtad ruha…
Az arcodat, ma már csak nézném,
Tudom, igy lehetnék… csak lesném.
Lelked, tested eltűnt,
Igy veszett reményünk…
Bármire gondolok az extrém.
Az arcod nézném… ez csak álmom!
Hogy ilyen lett sorsunk ezt fájóm!
Leld meg a békédet,
Leld meg jó éltedet.
Hogy egyszer találkozzunk… álom.
Vecsés, 2024. július 7. – Kustra Ferenc József- íródott: anaforás, romantikus LIMERIK csokorban. Írtam: poéta társnőm tanítgatásának emlékére… (Neten keresztül, mert aradi illetőségű…) És Pestisen szólva; ő az: ’aki tud, az tud’!
Meditált a szerzőpáros…
Ablakon kinézve,
Álmodozok…, csak szétnézek.
Erre teremtettünk?
Szakadt lelkek buja vágya,
Okoskodás iskolája,
*
Nincsen menekvésem,
Életem, néma kiáltás.
Elfoszlok… széthullok…
Moslékhordó tarisznyája,
Emberiség misztikája.
*
Égi menetrendben,
Minden, már elrendeltetett!
Minden, köve vésve…
Hontalanság gyáva fegyver,
Idegeknek gondos felcser.
*
Sodró a lendület,
Én is sodródok! De merre?
Hol fogok kikötni?
Marokból szórt adományok,
Mérhetetlen gyarlóságok.
*
A sorsom, csak döfköd,
Hab a tortán, hogy még fáj is.
Sorskönyvébe írva…
Hova, tovább, merre, meddig?
Menekülünk jövő keddig…
*
Élet ráncos keze
Simogatja, aszott arcom.
Bőr, a bőrt karcolja.
Onnan aztán majd szerdáig,
Eljutunk a ciszternákig.
Vecsés-Győr, 2016. július 7. – Kustra Ferenc József- A HIAQ - kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző- és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe: ”Ráncigálás”
Ablakon kinézve,
Álmodozok…, csak szétnézek.
Erre teremtettünk?
Szakadt lelkek buja vágya,
Okoskodás iskolája,
*
Nincsen menekvésem,
Életem, néma kiáltás.
Elfoszlok… széthullok…
Moslékhordó tarisznyája,
Emberiség misztikája.
*
Égi menetrendben,
Minden, már elrendeltetett!
Minden, köve vésve…
Hontalanság gyáva fegyver,
Idegeknek gondos felcser.
*
Sodró a lendület,
Én is sodródok! De merre?
Hol fogok kikötni?
Marokból szórt adományok,
Mérhetetlen gyarlóságok.
*
A sorsom, csak döfköd,
Hab a tortán, hogy még fáj is.
Sorskönyvébe írva…
Hova, tovább, merre, meddig?
Menekülünk jövő keddig…
*
Élet ráncos keze
Simogatja, aszott arcom.
Bőr, a bőrt karcolja.
Onnan aztán majd szerdáig,
Eljutunk a ciszternákig.
Vecsés-Győr, 2016. július 7. – Kustra Ferenc József- A HIAQ - kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző- és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe: ”Ráncigálás”
Illatos, bujának is látszó a mező, a karja szinte ölelő.
Látszik rajta, hogy van neki új világ, határtalanság.
A mező ilyen buja, vágya erős, hogy legyen ölelő,
És ne érje oly’ élmény, hogy ez bizony nagy butaság.
Álmomban voltak tengerkét kék színek,
Fejemen csak lapátoltak a nagy fülek.
A színes féle levelek bőszen hullottak,
A szélrohamok meg utánuk kullogtak.
Eddig volt egy jó kis nyár és meleg, kik magukban üdvözlők,
Formásak a bájos, már beérett, ehető-főzhető gyümölcsök.
Nemsokára jönnek az esőáztatta kertek, utak és játszóterek,
Akkor már majd, kell az esernyő, meg előjönnek kérdőjelek…
*
(senrjon trió)
Most még tikkadó tájak,
Melegen zöldellők a bájak…
Még meleg a nyár!
Ha jön az ősz majd a föld
Alázkodni fog, oly’ csendesen.
Még meleg a nyár!
Ideér… felhősödés
Meg beindul… eresz csöpögés.
Még meleg a nyár!
*
(tíz szavasok)
Lesz itt még, hogy tél lesz úr!
Majd bemutatkozik vadul…
Még meleg az idei nyár!
A hőség, mindent keményen bedarál…
Vecsés, 2024. június 15. – Kustra Ferenc József
Látszik rajta, hogy van neki új világ, határtalanság.
A mező ilyen buja, vágya erős, hogy legyen ölelő,
És ne érje oly’ élmény, hogy ez bizony nagy butaság.
Álmomban voltak tengerkét kék színek,
Fejemen csak lapátoltak a nagy fülek.
A színes féle levelek bőszen hullottak,
A szélrohamok meg utánuk kullogtak.
Eddig volt egy jó kis nyár és meleg, kik magukban üdvözlők,
Formásak a bájos, már beérett, ehető-főzhető gyümölcsök.
Nemsokára jönnek az esőáztatta kertek, utak és játszóterek,
Akkor már majd, kell az esernyő, meg előjönnek kérdőjelek…
*
(senrjon trió)
Most még tikkadó tájak,
Melegen zöldellők a bájak…
Még meleg a nyár!
Ha jön az ősz majd a föld
Alázkodni fog, oly’ csendesen.
Még meleg a nyár!
Ideér… felhősödés
Meg beindul… eresz csöpögés.
Még meleg a nyár!
*
(tíz szavasok)
Lesz itt még, hogy tél lesz úr!
Majd bemutatkozik vadul…
Még meleg az idei nyár!
A hőség, mindent keményen bedarál…
Vecsés, 2024. június 15. – Kustra Ferenc József
(3 soros-zárttükrös)
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem,
Öregségem végén, nekem is sorsom, hogy el kell mennem…
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem.
(Leoninus)
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik,
Én meg üresen eszem a szárazkenyeret, mi biz’ le nem folyik.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt,
Nem bánom, én élvek nélkül élem múltat és a jelent…
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat,
Vajh’ ennél nem volt volna, nagyobb terhem, győz akarat.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot,
Nem érdekel, bár csaknem rongyos vagyok, kunyhómban elvagyok…
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg,
Hidegtől testemet, eddig is mindig, régi ruhám védte meg…
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt,
Ez nagyon fáj, gyötri lelkemet, és méregként emészti el aszt…
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt.
Vecsés, 2023. május 3. -Kustra Ferenc József- íródott; Lauka Gusztáv (1818 – 1902) azonos c. verse átirataként. [Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító]
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem,
Öregségem végén, nekem is sorsom, hogy el kell mennem…
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem.
(Leoninus)
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik,
Én meg üresen eszem a szárazkenyeret, mi biz’ le nem folyik.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt,
Nem bánom, én élvek nélkül élem múltat és a jelent…
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat,
Vajh’ ennél nem volt volna, nagyobb terhem, győz akarat.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot,
Nem érdekel, bár csaknem rongyos vagyok, kunyhómban elvagyok…
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg,
Hidegtől testemet, eddig is mindig, régi ruhám védte meg…
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt,
Ez nagyon fáj, gyötri lelkemet, és méregként emészti el aszt…
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt.
Vecsés, 2023. május 3. -Kustra Ferenc József- íródott; Lauka Gusztáv (1818 – 1902) azonos c. verse átirataként. [Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító]
