Kirándult a vihar is, kutyafuttában?

(3 soros-zárttürös)
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.

(10 szavas)
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette őket.
*

A felhősödés hirtelen elkezdődött,
Magasban a sok esőfelhő előjött?
A felhősödés hirtelen elkezdődött.

Váratlanul az égen sötét, morc felhők gyülekeztek,
Gomolyogtak, tekintetükkel fenyegettek.
*

(bokorrímes)
Szél is oly' hirtelen kezdődött, alacsony-repülésben támadta erdőt,
Az eddig szinte napozva hervadó levelek, fellármázták lomberdőt.
Az első szélroham, biztos csak tartalékból volt, egyeztették teendőt.

(Haiku)
Szél kerekedett,
Fújt, segítségért dudált.
Felsírt az erdő...
*

Aztán gyorsan ideért a már rendesen kiképzett szélroham,
Ez már mély-repülésben támadta a földet, rohant, boldogan...
Tépte a lombokat, mintha haragudna, ez volt... szuronyroham.

Szélvihar tombolt,
Mindent magával sodort.
Földön, tört lombok.
*

Mi meg csak ültünk egy sátorban és fogtuk, szél, ne vigye,
Közben imádkoztunk, legyen ennek vége, de ízibe.

Mikor lesz vége...?
Kértük, reméltük... legott!
Elfáradt kezek.
*

Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment,
Szerencsére nem lett kárunk, ő meg már tovább nem hergelt...
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment.

Hittük, végünk... ám, ahogy jött, eltűnt,
Szerencsénkre, kárt nem szenvedtünk.
*

Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.

Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette öket.

Minden él, virul,
Ám lassan elcsitul,
Az ősz ránk simul.

Vecsés, 2017. október 1. Szabadka, 2018. szeptember 16. ? Kustra Ferenc ? A verset és a 3 soros-zárttükrös- öket én írtam, alájuk a 10 szavasokat és a senrjú -kat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyesének címe: ?Ősznek fénye?

Szél cibálja a redőnyöket,
hó helyett vízcseppek csillognak az ablakon.
A rohanásban eddig elmaradt az elcsendesülés.
Porcelánok fölött imára kulcsolódnak a kezek,
a sokból egy lesz, túl a vérségen, egy család.
Fényfüzér csillog a szívek körül,
szabadságra ment a kötelesség.
Eltelítenek az illatok és a mosolyok,
megfürdöm bennük, tisztára mosnak.

Az osztályban áll a tanár,
soká a nyugdíjkorhatár?
Meddig kell még itten ülnöm?
Ezt az üzit még elküldöm.

Lássuk mi van Instagramon,
megöl a szörnyű unalom.
Minek kell ezt megtanulnom?
Na jó, mostmár abbahagyom.

Mennyi van még ebből hátra?
Rápillantok az órára.
Tudom, hogy ez nem illendő,
de vinne már el a mentő.

-Sára, ez így illetlenség!
Én meg inkább belehalnék,
vagy rászoknék a narkóra.
Így telik egy magyaróra.

Nem tudom, miért érdekel
Sok lángelme, mit énekel.
Bolond ember, akiben nincsen kétely,
Bolondabb az, ki nem ismer félelmet!
Én tudom ez a hazugság!
Egy valami jellemez: kíváncsiság.

Nem tudom, mi is vár énrám,
Ott, hol ember sohasem járt.
Eljön az áhított Paradicsom, oly
Melyről mindenki csakis csodát papol?
S az ki romlott, embertelen,
Vajon könyörtelenül tipródik el?

Nem tudom. Mégis úgy érzem,
Elveszett magányos lényem.
S félelem uralkodik elmém felett,
Majd acél dogmám szép lassan öli meg.
Emiatt keresem helyem.
Miért tátong lyuk szerető szívemen?

Nem tudom, hallja imáim...
Bárki... S figyeli álmaim?
Lesz-e, aki segítő kezét nyújtja,
S felemel magasra, újra meg újra?
Ha kell mindig fogja kezem.
A végsőkig, s még tovább marad velem.

Nem tudom, meddig ver szívem,
És meddig kell hogy elhiggyem...
Van Isten? Oly sok szenvedés, Hiába!?
És lesz-e ki megbocsátja hibámat,
Mikor lehunyom a szemem...
Mikor örökre lehunyom a szemem.

EGY IGAZ GYÖNGYSZEM
Írta: Poór Edit

Isten útja kifürkészhetetlen,
Mit, miért tesz rejtély előttem.
Ő jól tudja okát, később mindig megfejti okát!
Ebben a sötét világban is megmutatta,
Létezik számomra kinek lelke igaz és tiszta.
Egy napon hozzá vezérelt göröngyös úton,
Hogy felismerjük egymást, most már tudom.
Ő egy igaz gyöngyszem e világban,
Kinek szeretet fénye ragyogva sugároz!
Kíváncsi szemek elől zordul rejtezik,
De a szeretet fényében megmutatkozik.
Tudom, érte vagyok e földi világban,
Neki dobban szívem minden pillanatban!
S, ha eljön majd az alkalom,
Utolsó dobbanással is neki jelez angyalom!
Addig nevét mindennap imába foglalom,
Várok csendesen, míg eljön az alkalom!
S, ha addig szüksége lenne rám,
Itt vagyok, érted születtem drágám!
Őzike szemei lelkemig hatoltak,
Megértettem azt, miről eddig csak álmodtam!
Tisztelem, csodálom és boldoggá tesz,
Hogy Ő, az én lélekpárom.
Áldom az Urat, ezért a kegyelemért,
Kérem áldja meg Őt, lelkem hála imájaként.
Angyalok kísérjék minden pillanatát,
Szem elől ne tévessze, felvállalt feladatát!