Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia…
Társsal a magány, zsákutcába bevezetett,
És nem emlékszik ember, mikor is nevetett…
Kapcsolat már elvesztette... míves veretet.
Hajdanán-danán szép volt minden, tán’ túl szép,
Akkor még volt szeretet... immár álomkép.
Kikopott azonban már minden, amire mi büszkék voltunk,
És mindent felőrölt ez a hosszú, kegyetlen életharcunk.
Minden nappal, csak süllyedünk a délibábos öregségbe,
És távolodunk egymástól a délibábi messzeségbe.
Mára már kiveszett a puszilkodás, másik keze megfogása,
Finom és szép szavak… nincsenek, folyik is már a korrodálása…
Beszélgetni? Hát az már nem megy, a sértődöttség előre vonul,
Ebben aztán, a maradék együttérzés, véglegesen lekonyul.
A baj csőstől jön, nincsen akadálya, lassú öregségnek a sámfája,
A bajok meg, a világért sem kerülnek el, ide-nyíl az úttáblája!
Nekem mélyen alvó tippem sincs, hogy milyen lesz az életvég,
Ilyen vénséges korban, már mit sem számít a mellszélesség.
Öregen már úgy tűnik, büdös a légfrissítő is,
Semmi sem jó már, mert marad az öregség… biz', csakis!
Vecsés, 2009. október 7. – Kustra Ferenc József- íródott bokorrímes versformában.
Társsal a magány, zsákutcába bevezetett,
És nem emlékszik ember, mikor is nevetett…
Kapcsolat már elvesztette... míves veretet.
Hajdanán-danán szép volt minden, tán’ túl szép,
Akkor még volt szeretet... immár álomkép.
Kikopott azonban már minden, amire mi büszkék voltunk,
És mindent felőrölt ez a hosszú, kegyetlen életharcunk.
Minden nappal, csak süllyedünk a délibábos öregségbe,
És távolodunk egymástól a délibábi messzeségbe.
Mára már kiveszett a puszilkodás, másik keze megfogása,
Finom és szép szavak… nincsenek, folyik is már a korrodálása…
Beszélgetni? Hát az már nem megy, a sértődöttség előre vonul,
Ebben aztán, a maradék együttérzés, véglegesen lekonyul.
A baj csőstől jön, nincsen akadálya, lassú öregségnek a sámfája,
A bajok meg, a világért sem kerülnek el, ide-nyíl az úttáblája!
Nekem mélyen alvó tippem sincs, hogy milyen lesz az életvég,
Ilyen vénséges korban, már mit sem számít a mellszélesség.
Öregen már úgy tűnik, büdös a légfrissítő is,
Semmi sem jó már, mert marad az öregség… biz', csakis!
Vecsés, 2009. október 7. – Kustra Ferenc József- íródott bokorrímes versformában.
Fortyogó lelki éhem… hétköznapi pszichológia…
Sose éreztem a bosszú izét, de igen az emberarcú disznók megvetését,
És napjaimban pátyolgattam a bánatos, veszejtő düh, nem is édes érzését…
Sose éreztem a bosszú izét, de igen az emberarcú disznók megvetését.
(10 szavasok)
Bosszúvágy? Hallani rémes!
Megvetés fájdalmat okozni képes,
Az érzés ellenséges.
(HIAQ –k)
Édes ám a bosszú,
Nyalánkság mézesmadzagon.
Torokra forr lassan.
*
A nap megállás nélkül lövelte, egyenletesen tűző sugarát,
Éreztem, rám semmi nem jött, kihagytak, mint régen félbevágott marhát…
A nap megállás nélkül lövelte, egyenletesen tűző sugarát.
Nekem az élet árnyékos oldala jutott,
Fényben néhány pillanat úszott.
Emberek megvetnek.
Mások nyomorát élvezik.
Nincs ez így jól - nem kell!
*
A sorosom, némán hallgatag, fogatlan szája, torzan vicsorított,
Sokszor arra gondoltam, lét-sorsom a sikert nem adja, mert az halott…
A sorosom, némán hallgatag, fogatlan szája, torzan vicsorított.
Sorsom sokszor hallgatott, vagy acsargott,
Jó szót, boldogságot alig adott.
Min múlik a siker?
Éppen úgy, mint a boldogság,
Hozzáállás dolga?
*
A genyó sors-talányt megfejteni nem volt szerencsém,
Én tettem dolgomat, amit kell, működött az elmém…
A genyó sors-talányt megfejteni nem volt szerencsém.
Sors-titkának kulcsát keresem,
Ebben telik életem... ám, meg nem leltem.
Fiatalság titka
Egy egyszerű képlet csupán:
Fitt agy és hű lélek.
*
Fortyogó lelki éhségem, összepárosult... peches magánnyal,
Hej, de sokszor kívántam, tán’ jobb lenne barátkozni halállal…
Fortyogó lelki éhségem, összepárosult... peches magánnyal.
Jött a magány, növelte lelki éhínségem,
Vagy százszor, elvette életigenlésem.
A halál még várhat.
Túl szép az élet - gyorsan fogy.
Okulj ma a múltból...
*
Megfigyeltem, a Hold mindig, mint valami olcsó bizsu állt, lebegett felettem,
Az est meg az alkonyat után, mindig feketével terítette be a létem…
Megfigyeltem, a Hold mindig, mint valami olcsó bizsu állt, lebegett felettem.
Imádom a csillagfényes éjszakákat,
Kaptam morc-felhős, magányos éjszakákat... üres ágyat.
Csillogó ékszerek
Nem tesznek gazdaggá senkit.
Számít -e még benső?
*
Sorsomban bánatos vagyok, keseredett-keserves ember,
Nekem az elmetörődéssel együtt élni neves teher…
Sorsomban bánatos vagyok, keseredett-keserves ember.
Elmém pátyolgatom, ápolgatom,
Ám nem múlik a fájdalom, sem bánatom.
Keserű a bánat.
A megkeseredés is fáj.
Öröm azért még él...
*
Izenek én az életvirágomnak, miért nem nyílt bánatomra?
Biztos nem került volna sokba, ha mellettem hívséges lett volna…
Izenek én az életvirágomnak, miért nem nyílt bánatomra?
Kit nagyon szeretek,
Mellette nem lehetek...
Vajon, hiú reményeket dédelgetek...?
Hűség sokat ér ma...
Mint a szerelem, oly' néha.
Megfoghatatlan, lágy...
*
Mikor az ember hosszan, rosszban van, akkor lesz megbúsult…
Élettel mit kezd, amikor már az, véglegesen fakult…
Mikor az ember hosszan, rosszban van, akkor lesz megbúsult…
Megfakult éveim vállaim nyomják,
Hiányosságok életem tovább rontják.
Végül kiontják...
A rossz is kijár még.
Fakul a boldogság, szépség.
Remény csak egy hajszál.
*
Soha nem sikerült, hogy örömmel, lélekben megnyugvást leljek,
Pedig erkölcsben, értőn, hittel, jártam utam... van, mit cipeljek?
Soha nem sikerült, hogy örömmel, lélekben megnyugvást leljek...
Tiszta szívvel, lelkiismerettel létezem...
Lelkem békéjét mégsem lelem,
Kínos gyötrelem...
Furcsa a lét lelke.
Magától nem ad semmit sem.
Mindig küzdelem van.
*
A vízben halódó, még a hab után is megvadulva kapdos,
Én ki úszni nem tudván, hol kapaszkodok... csak, mint egy kapatos…
A vízben halódó, még a hab után is megvadulva kapdos.
Sorsom vize sodor,
Fuldoklok, életem nem lélekdonor,
Hervad, mint vadrózsabokor.
Haldoklás életben
Elkezdődik sokszor sajnos.
Van, aki nem is él.
*
Régi példabeszéd: „a hatalmasnak, minden meg is adatik”!
A szegény-szerencsétlen meg a rossz sorsában marasztaltatik…
Régi példabeszéd: „a hatalmasnak, minden meg is adatik”!
Gazdagoknak miért jár minden...?
Pórnépnek, száraz kenyér vitrinben...
Valóban minden...?
Ne hidd el soha sem,
Hogy csak akkor vagy értékes,
Ha jókor jó helyen...
Vecsés, 2018. augusztus 6. – Szabadka, 2018. szeptember 12. - Mórahalom, 2018. augusztus 22.
-Kustra Ferenc József– a 3 soros-zárttükrös -ket én írtam, a 10 szavasokat: Jurisin (Szőke) Margit, címük: Sorsom titkát kutatom! A HIAQ –k Farkas Tekla munkája.
Sose éreztem a bosszú izét, de igen az emberarcú disznók megvetését,
És napjaimban pátyolgattam a bánatos, veszejtő düh, nem is édes érzését…
Sose éreztem a bosszú izét, de igen az emberarcú disznók megvetését.
(10 szavasok)
Bosszúvágy? Hallani rémes!
Megvetés fájdalmat okozni képes,
Az érzés ellenséges.
(HIAQ –k)
Édes ám a bosszú,
Nyalánkság mézesmadzagon.
Torokra forr lassan.
*
A nap megállás nélkül lövelte, egyenletesen tűző sugarát,
Éreztem, rám semmi nem jött, kihagytak, mint régen félbevágott marhát…
A nap megállás nélkül lövelte, egyenletesen tűző sugarát.
Nekem az élet árnyékos oldala jutott,
Fényben néhány pillanat úszott.
Emberek megvetnek.
Mások nyomorát élvezik.
Nincs ez így jól - nem kell!
*
A sorosom, némán hallgatag, fogatlan szája, torzan vicsorított,
Sokszor arra gondoltam, lét-sorsom a sikert nem adja, mert az halott…
A sorosom, némán hallgatag, fogatlan szája, torzan vicsorított.
Sorsom sokszor hallgatott, vagy acsargott,
Jó szót, boldogságot alig adott.
Min múlik a siker?
Éppen úgy, mint a boldogság,
Hozzáállás dolga?
*
A genyó sors-talányt megfejteni nem volt szerencsém,
Én tettem dolgomat, amit kell, működött az elmém…
A genyó sors-talányt megfejteni nem volt szerencsém.
Sors-titkának kulcsát keresem,
Ebben telik életem... ám, meg nem leltem.
Fiatalság titka
Egy egyszerű képlet csupán:
Fitt agy és hű lélek.
*
Fortyogó lelki éhségem, összepárosult... peches magánnyal,
Hej, de sokszor kívántam, tán’ jobb lenne barátkozni halállal…
Fortyogó lelki éhségem, összepárosult... peches magánnyal.
Jött a magány, növelte lelki éhínségem,
Vagy százszor, elvette életigenlésem.
A halál még várhat.
Túl szép az élet - gyorsan fogy.
Okulj ma a múltból...
*
Megfigyeltem, a Hold mindig, mint valami olcsó bizsu állt, lebegett felettem,
Az est meg az alkonyat után, mindig feketével terítette be a létem…
Megfigyeltem, a Hold mindig, mint valami olcsó bizsu állt, lebegett felettem.
Imádom a csillagfényes éjszakákat,
Kaptam morc-felhős, magányos éjszakákat... üres ágyat.
Csillogó ékszerek
Nem tesznek gazdaggá senkit.
Számít -e még benső?
*
Sorsomban bánatos vagyok, keseredett-keserves ember,
Nekem az elmetörődéssel együtt élni neves teher…
Sorsomban bánatos vagyok, keseredett-keserves ember.
Elmém pátyolgatom, ápolgatom,
Ám nem múlik a fájdalom, sem bánatom.
Keserű a bánat.
A megkeseredés is fáj.
Öröm azért még él...
*
Izenek én az életvirágomnak, miért nem nyílt bánatomra?
Biztos nem került volna sokba, ha mellettem hívséges lett volna…
Izenek én az életvirágomnak, miért nem nyílt bánatomra?
Kit nagyon szeretek,
Mellette nem lehetek...
Vajon, hiú reményeket dédelgetek...?
Hűség sokat ér ma...
Mint a szerelem, oly' néha.
Megfoghatatlan, lágy...
*
Mikor az ember hosszan, rosszban van, akkor lesz megbúsult…
Élettel mit kezd, amikor már az, véglegesen fakult…
Mikor az ember hosszan, rosszban van, akkor lesz megbúsult…
Megfakult éveim vállaim nyomják,
Hiányosságok életem tovább rontják.
Végül kiontják...
A rossz is kijár még.
Fakul a boldogság, szépség.
Remény csak egy hajszál.
*
Soha nem sikerült, hogy örömmel, lélekben megnyugvást leljek,
Pedig erkölcsben, értőn, hittel, jártam utam... van, mit cipeljek?
Soha nem sikerült, hogy örömmel, lélekben megnyugvást leljek...
Tiszta szívvel, lelkiismerettel létezem...
Lelkem békéjét mégsem lelem,
Kínos gyötrelem...
Furcsa a lét lelke.
Magától nem ad semmit sem.
Mindig küzdelem van.
*
A vízben halódó, még a hab után is megvadulva kapdos,
Én ki úszni nem tudván, hol kapaszkodok... csak, mint egy kapatos…
A vízben halódó, még a hab után is megvadulva kapdos.
Sorsom vize sodor,
Fuldoklok, életem nem lélekdonor,
Hervad, mint vadrózsabokor.
Haldoklás életben
Elkezdődik sokszor sajnos.
Van, aki nem is él.
*
Régi példabeszéd: „a hatalmasnak, minden meg is adatik”!
A szegény-szerencsétlen meg a rossz sorsában marasztaltatik…
Régi példabeszéd: „a hatalmasnak, minden meg is adatik”!
Gazdagoknak miért jár minden...?
Pórnépnek, száraz kenyér vitrinben...
Valóban minden...?
Ne hidd el soha sem,
Hogy csak akkor vagy értékes,
Ha jókor jó helyen...
Vecsés, 2018. augusztus 6. – Szabadka, 2018. szeptember 12. - Mórahalom, 2018. augusztus 22.
-Kustra Ferenc József– a 3 soros-zárttükrös -ket én írtam, a 10 szavasokat: Jurisin (Szőke) Margit, címük: Sorsom titkát kutatom! A HIAQ –k Farkas Tekla munkája.
Ironikusan: Ukrajna a megvalósító ország, de elfogyóban van…
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Filozofikus felfogásban…
Elfojtott vágyakban tobzódnak hevült testek,
Simán megszűnnek, oly' nagy plátói szerelmek.
Hajnali harmatban tárt karokkal futnék eléd,
De még fekszem, és csak, egy álmot gondolok beléd.
Megállítanám én a szerető, emésztően kedves képeket,
De a harag nem engedi, betonba betapossa a lelkeket.
Völgyecske ölében csobog egy apró patak,
Vize mérgezett, már kipusztultak a halak.
Nyugágyból nézni a bárányfelhőket, gyönyörűség.
Felhőszakadásba berohanunk, ebben nincs szépség.
Olyan napfényes vágy uralkodik a széplélekben...
Az élet meg megy, a borús, fizikai tételben…
Vágyunkból lesz meg a szép remény,
Nem teljesül, csalódás kemény!
Mikor tisztán, még boldogan törülközők,
Konyhában szól telefon, én megőrülök.
Hajnali, első pár napsugár, besurrant a tájra,
De nem látják, nem nyílott még ki… állatok csipája.
Lappangó, de elősettenkedő a kéjem,
Éjjelre, kínos börtönbe löki a létem.
Megütöttelek! Most már csak ülök egymagamba,
Arra vágyva, Te tekints rám, mint igaz barátra!
Van úgy, hogy én bizalmas titkot vetek papírra,
De ügyetlen a sors, eltakarja egy nagy paca.
Vecsés, 2016. július 15. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Elfojtott vágyakban tobzódnak hevült testek,
Simán megszűnnek, oly' nagy plátói szerelmek.
Hajnali harmatban tárt karokkal futnék eléd,
De még fekszem, és csak, egy álmot gondolok beléd.
Megállítanám én a szerető, emésztően kedves képeket,
De a harag nem engedi, betonba betapossa a lelkeket.
Völgyecske ölében csobog egy apró patak,
Vize mérgezett, már kipusztultak a halak.
Nyugágyból nézni a bárányfelhőket, gyönyörűség.
Felhőszakadásba berohanunk, ebben nincs szépség.
Olyan napfényes vágy uralkodik a széplélekben...
Az élet meg megy, a borús, fizikai tételben…
Vágyunkból lesz meg a szép remény,
Nem teljesül, csalódás kemény!
Mikor tisztán, még boldogan törülközők,
Konyhában szól telefon, én megőrülök.
Hajnali, első pár napsugár, besurrant a tájra,
De nem látják, nem nyílott még ki… állatok csipája.
Lappangó, de elősettenkedő a kéjem,
Éjjelre, kínos börtönbe löki a létem.
Megütöttelek! Most már csak ülök egymagamba,
Arra vágyva, Te tekints rám, mint igaz barátra!
Van úgy, hogy én bizalmas titkot vetek papírra,
De ügyetlen a sors, eltakarja egy nagy paca.
Vecsés, 2016. július 15. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
