A csorda ügetve halad
a gyér erdőben,
és a föld dübörög
nehéz lábuk alatt.

Őrszemek csapkodó
nagy fülekkel védik
a csorda mindkét oldalát
ha netán veszély adódna.

Köztük kicsi és nagy,
fiatal és öreg,
egyenletesen halad
mint egy szűrke hadsereg.

Aztán váratlan veszély!
Ember szag, attól a turbános,
fehér köpenyes lényektől kiknek
egyetlen célja a rabságba ejtés.

Az őrszemek trombitálnak
hogy irányt kell változtatni,
de hirtelen egy fiatal borjú
elveszti az eszét és előre fút.

Anyja aggódva utána fút,
megzavarja az egész csordát,
mely félreérti indokát,
és vakon követi -

egyenesen az ember
alkotta csapdába.
A csorda átverve megáll
a bekerített területen.

Fejükkel idegesen le-fel
bólintanak és orrmányukkal
ide-oda csapkodnak, mert a
csorda elveszve érzi magát.

Egy öreg nagyméretű nőstény
előre lép. Az ijedt kis borjú,
ügyetlenűl és tehetetlenűl
próbálkozik anyjához férni,

de durván fel lesz rúgva.
Az öreg nőstény felette áll,
és súlyos lábbal elkezd
dörömbölni mint egy hatalmas

irgalmatlan bírói kalapács,
addig míg a borjú utolsó
gyöngülő és fáradozott
lélegzete el nem halkul.

A nyitott és rózsaszín
szájból habzó vér csorog
éa az elefánt csorda ítélete
emígy végre van hajtva.

Trópusi éghajlatok vonzották.
Bágyadt, napsütött, sötét-bőrű fajok közé keveredett,
melyek harcosaival vadászni járt,
és némbereivel halt, kik csodálták
fehér-bőrű, sötét-hajú férfiasságát.
Durva cserépedényekből evett velük
idegen és egzotikus ételeket.
Ismerte a Nílust hol vizei még patakok voltak,
és a Hold Hegyei lábánál sátorban táborozott.

Sűrűbben lakott vidékeken
idegen városok utcáit járta
sáros-barna, és agyagból épített palotáival
és vakító-fehér falaival.
Érzéke volt idegen nyelvekre,
és beszélt tudósokkal és költőkkel
kiknek nyelvét megtanulta olvasni és beszélni,
és cifrán és diszesen írt könyveikből
merítette tudását e különös kultúrák
történelméről és tudásukról -
furcsa értekezettekben böngészett melyekből
megtudta hogy hogyan éltek és gondolkoztak.

Vakmerő, katona, felfedező és író,
ki ismerte Ázsiát, Afrikát, és Észak és Dél Amerikát
oly módon mint csak egy kíváncsi ember tud ismerni.
Végül is elvonult otthonába, és tollal és papírral
a dolgozó szobájában, érett éveit
fordítással és írással töltötte.
Egzotikus, erotikus és fantasztikus
elbeszélései könnyen folytak tollából:
Az Arab Éjszakák, az Illatosított Kert, és
a Káma Szútra sok sikert nyert
liberális és különc izlésű olvasói között.

De sajnos! Mikor Burton meghalt
Hetvennél egy évvel korábban,
felesége, Isabel, kinek szűk viktoriánus
erkölcse közbelépett, írásai javát
a tűzbe dobta. És mégis, férje
tiszteletére, együtt vannak eltemetve
egy beduin sátor-alakú sírban
melyet Isabel szeretettel maga tervezett -
egy illő pihenő hely oly embernek ki látta a világot,
és ki szabadon és korlátlanul rendelkezett.

Afrika embere volt.
Arcán a bőr oly ráncos,
mint a herezacskó,

vagy annyira rakoncátlan,
mint egy légi felvétel a Kalaháriről.
Afrika embere volt,

ismervén módjait
és járatos dalszövegeiben.
Versek áradtak a tollából

mint gyér folyók melyek
átszegnek vad, ősi tájakat
melyeket az égő nap alakított,

és vad viharok és szelek,
megörökítve durván metszett
rímekkel, képekkel és szavakkal.
.
A bivalya nem ismeri a metafizikát,
hanem az édes füvet és az ivó tócsát keresi,
és szent jószágai ott legelnek hol

a hadeda íbisz várakozik
az eufória fán és a héjak felett,
hol a hangyaboly és a fű található.

Ez volt az öreg Opperman,
egy törzsi dalnok és táltos,
Afrikának egy bölcs embere.

D. J. Opperman (1914 – 1985) hires Dél-afrikai költő ki Afrikaans nyelven írt.

Buszra akkor kell
Fölszállni, ha odaér...
Nehogy elmulaszd!
*
Munka, alázat,
Emberfüggő fogalom.
Siker így titkos…
*
Gyermeket szülni,
Fennmaradás reménye...
Ország megmarad…
*
Siker útja a
Sok-sok tevés, lejárás.
De mi a siker?
*
Félúton vagy a
Célvonalon túlmenni!
Sorskönyvbe lapozz.
*
Gyűlölethatár
A szívben építtetik.
Alaphelyzet más?
*
Durva képzelet,
Nagyon távol tart minket.
Közeledés nincs.
*
Az élet tárgya,
Tudattalan fejlődés.
Sok-sok feledés.
*
Élet lényege,
Nem sok már a szeretet…
Szeretet kivész?
*
Éj holdfényében
Örülten görkorizni.
Árok, nagyon mély!
*
Járdán a rozsdás
Levél nyakamba hullik.
Ősz, már közeleg.
*
Fönt, hegyek ormán
Oly’ vad szelek hirdetik:
Ez mind a hazám!

Vecsés, 2020. augusztus 30. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban.

Az önmagukat túlzón szerető emberek,
Sosem a megbízhatóbb, legbátrabb emberek.

Nem lehet egy embertől olyat követelni,
Amire nem képes, nem adatott meg neki.

A halál óráját, nem lehet megválasztani,
Időpontra, célszerű nagy türelemmel várni.
Persze élet faramuci, közbejöhet bármi...

A környezeti csend már izgatottá válik,
Látni, a távolban már többször is villámlik?
Én békésen elalszok, csend, javamra válik.

Az élet nagyon igazságtalan, sokszor meg durva,
Én -sok szépet kaptam- köszönöm fél térdre borulva.

Karod kemény, rideg és érzéketlen, ahogy ölelő,
Szerelmed már nem érzem, olyan, mint egy régi temető?

Nagyságos uram, ön egy nagyszerű, jóságos ember,
Köszönöm, hogy ötven botütéssel... még agyon nem ver.

A pletyka táplálja a gyűlöletet, fokozott terjedésben,
Mint a láng, az elállt esőben, a szép kis fenyőerdőben.

Mocsár mozdulatlanságában, belesavanyodik az agyvelő,
Már nem is tudja, hogy milyen is a szép, napfényes, virágos mező!

Bombamentesítőknél dolgozok, mint öreg katona, ó, én magányosan!
Sokkal jobb, egyedül repkedni, mint tandem ernyővel lezuhanni párosban?

A Titanicot úgy építették, hogy az teljességgel elsüllyeszthetetlen?
Robbanás volt... tagadják, óceánban megtalálták négyezer méter mélyen?

Az emberek világának egyik, legundorítóbb vonása,
Hogy az áldozat immár nem számít! Minden hős-jogvédő, csak a
Terheltet védi, mert csak annak -bűnösnek- van emberi joga!

Vecsés, 2019. március 17. ? Kustra Ferenc - Gondolatok oximoronban?