Szívem rezdülése válik dallá.
Szerelmes szavaim füledbe súgom.
Szépséged látása tett engem rabbá.
Szerelmes börtönbe taszított sorsom.

Sokáig szeretnék rabja maradni.
Édes rabságban tölteni életem.
Neked drágám mindent megadni.
Nélküled életem siváran élhetem

Bejártam a nagy világot,
láttam szépet és sivárt.
Egy dolog van, mit csodálok,
mint Urunk adta nektárt.

Csábos pillantást, érzéki mosolyt.
Lelkek tüzéből bőven áradót.
Ahogy puhán karomba omolt,
s szerelmes álomba ringatott.

A NŐ csupa nagybetűvel írva,
Isten adta drága kincs!
Aphrodité kegyét bírja.
Magyar nőnek párja nincs!

Langyos esők, fájó könnyek,
Sötét éjen felhők jönnek.
Bíbor alkonyon vérfolyók,
Földre csorog lehangolón.

Kopár égen nincsen csillag,
Égi jelenség álmot ringat.
Hervadó rózsa, cigány élet,
Tarna partján napfény nincsen.

Kunyhóink helyén vad füvek,
Templomunk harangján süket fülek.
Földünkön kevés a hit, sír az Isten.
Némán hallgat az idő csendes hitben.

Az ember fiai

Felkelt a Nap halott, sápadt fényével,
Késői szeptemberi nap gyenge melegével.
Nézem a messzi, távoli tájat,
Perzsel a múlt emlékei, ég a vágyam.

Keres a gyűlölet, itt jár a hideg szélben,
Megtalál minket a vándorló messzeségben.
Mindenhol mérgező, keserű élet várt,
Hordozza múltunk a régi gyászt.

Örök szülőhazám e drága hon,
Hol könny és bánat ostromol.
Nincs szívünkben harag, már nem várunk csodát,
Ősrégi cigány telepek őrzik még a lábam nyomát.

Zord fellegek, fehér hópelyhek.
Megszületett a Messiásgyermek.
Új élet a zöld fenyőfákban,
Legszebb ünnep a téli tájban.

Látod? Én is megszülettem,
Csillag útján rád ismertem.
Kezem imára kulcsolja,
Felnézek a fényes holdra.

Jézus szenvedésén járok,
Szeretetem fel-fellángol.
Karácsony van a tél hidegén,
Boldogan fázok az ünnepek idején.

Jöjj el hozzánk, kis Jézusunk,
Tedd fényessé szegény napunk.
Nincsen fenyőnk, se ajándékunk,
A te szereteted a táplálékunk.