Elmélkedés a lélekről…

Lelki párnád szegletén, nyugtatod a fejed,
Álmodsz de, ernyedtségedben mozog a kezed…

Ölelkező pillák...
Félálom édes álmot szül.
Kezem kezedhez ér.
*
Lassan vége a nyárnak és kiveszőben az izzadt képek,
Izzadtságcseppek, már nem lesznek a szemedben látás-fékek.

Vágy
Szőte
Szép álom.
Szerelembe,
Test, testet izzaszt.
*
Fáradtan pihensz, de utad kivilágítva, éppen ezt álmodod,
Képzeletbeli érzésekbe, magadat lassan belefásulod…

Utam hozzád vezet, oly ragyogó, fényes,
Majdhogynem elhittem... álmom vétkes.
*
Fejedet már lehajtottad a lelki párnádra?
Fáradtságtól reményed sincs… hát még, jövő mákra!

Párnán pihen fejem,
Elvesztettem hitet, reményt.
Elfáradt életem.
*
A pillanat képzelete, vajh’ a képzelet pillanata?
Párnádon a fejed, álmodban csendül, udvar madárdala…

Mily’
Szépen
Trillázik,
Dalát hallom,
Szerelemről szól.
*
Álmodj a párnádon, öntsd bele reményt, a holnapi mákba,
Lankás domboldalon, bicajozz le a mai valóságba…

Álomvilágból valóba érkezek,
Napsugár ébreszt, reményt érlelek.
Talán még élhetek...

Vecsés, 2015. január 15. – Szabadka, 2017. augusztus 14. – Kustra Ferenc József – A verset én írtam, alá HIAQ -kat, apevákat és 10 szavasokat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A kiegészítés címe: ’Ölelkező pillák...’

Végtelen tereken
Tereken a csend,
A lámpa fénysugara,
Néma alak a padon.
Lehet, már ott sincs!

Csak a nyugalom...
A tereken megvillannak
Egy percre az arcok,
Átsuhannak az alakok.

Otthagynak némi érzést,
Felejtést, szerelmi tűnődést.
Padra vésett nevek, üzenetek,
Idézetek...
Mindez a városi vándor érzéseit
Erősíti meg.

Kopott köveken a felejtés
Arca jelenik meg...
A nap ezeréves csendjeibe
Veszik el a múlt.

Végtelen tereken a hajnal is
Már csak vándor.
Harmatcseppjei könnyeket vázol,
Hogy eljön a holnap...

És a ma gyenge színterek
Előadásában jelenik meg!
Jelein, mint a keselyűmadár,
Tort ül a múlt!

Égi küldöncként ért a földre
bűn útjait kifürkészni,
angyalszárnyát levetette, mert
emberként kell megérkezni.

Csak úgy találja meg a választ
ha a bűnbe veti bele magát,
megismerve az ellenséget
megnyerheti ezt a csatát.

Mert csata lesz ez, tudta jól,
mit a gonosz ellen vív meg,
csak a szeretet győzheti le
sem fegyverek, sem méreg.

Mélyen belegázolt a bűnbe
gyenge pontokat keresve,
de elsodorra könnyű élet
a szárnyát is elfeledte.

A gonosz ellen felvértezve
indult el erre az útra,
de beleveszett már a bűnbe
mint egy feneketlen kútba.

Évszázadok pora lepi már
a régen levetett szárnyait,
bűnös emberként közöttünk jár
gonosz vezérli vágyait.

A szerzőpáros jól megírta, TANQ –ban…

Ilyenkor, tér-idő
Keveredik, láthatár: köd.
Sárgul már a határ.
Ködös hajnal, napfény sápadt,
Tőle a határ felszáradt.
*
Morcosak a felhők
Ahogy úsznak, égen felém.
Le fognak vizezni…
Szürke felhők gyülekeznek,
Lesz eső, ha összevesznek.
*
Felhők között, látom,
Elhaló kondenzcsíkokat…
Azokból, nem esik!
Sávot rajzol a vasmadár,
Eső abból nem hullhat már.
*
Nincsen más, csak sárgás
Levél… ők röpködnek körbe.
Este van, jön sötét.
Nagy örömében táncot jár,
A sok levél. Est Holdra vár.
*
Esik eső, zuhog,
Mintha morc csíkokból állna…
Eláztam, jól-esik!
Dől az eső, hull, mint mennykő,
Csuromvíz lettem! Üsse kő!
*
Sötétben nem látok,
Arcomon folyik zuhogás…
Egy évet várhatok…
Sötétben csak botorkálok,
Jövőre hazatalálok...?

Vecsés, 2016. október 1. – Szabadka, 2017. november 23. - Kustra Ferenc- A HIAQ –kat én írtam, alájuk a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A versrész címe:” Oximoron ősz is van...”

Vigyázz apró büdösbogár
merre vezet az utad,
ne menj ki a dagonyába
sár a lábadra tapad.

Több veszély is fenyegethet
mástól is kell ott félni,
hidd el hogy ha rád taposnak
sárba gyúrva nem jó élni.

Arról nem is beszéltem még
akár meg is dögölhetsz,
döglötten meg főleg nem jó,
akkor már nem remélhetsz.