Húsvét hajnalán,
Egy kismadár dalol a fán.
Édes, kedves hangja
a lányokat kicsalogatja.
Siessetek szép kislányok.
Tudom mind rám vártok!
Azt dalolja a kismadár:
Legszebb legény úton van már.
Illatos a kölnije,
s hímest vár cserébe.

Teraszon ülünk csendesen,
Eszünk, borozunk rendesen.
Csendben, némán beszélgetünk,
Felrémlik előttünk életünk.

Később szó kerül jövőről,
Én lemondok a desszertről.
Inkább anekdotázgatok,
Így derűs perceket okozok.

Van sikere másnak, nekem is.
Eldöntjük az élet szép, vagyis
Azt inkább, hogy éljük életünket
Ha már megkaptuk létünket.

Lassan telik az ember ideje,
Lassan ránk száll a csendes este.
Békesség, szeretet leng körül,
Társaság emészt, csendben ül.

Hessentjük a szúnyogokat,
Topogtatjuk lábainkat.
Ezzel verjük taktust, ütemet,
Sorra vesszük sok éneket.

Ez kéne most is, mit oly’ rég
Ez gyermekkoromban történt még.
Sajna békés idők elmúltak
S ezek ma már csak vágyak.

Vecsés, 1998. október 20. – Kustra Ferenc József

A csend átölel és erős markával fogva tart,
Kizárja belőlem, mellőlem a vad csatazajt…
Fülembe sutyorog, nagy mocskosságokat,
Majd lesz itt még ordítás… csapkodásokat.

Markol és a lelkemben lehullott falevelet sepreget,
Én meg csak nézem a földig logó, sötétedő felleget.
A csend, mint a csendes eső, rám szitál, de szüntelen,
Én meg csak várom, hogy történjen valami hirtelen.

Lehetne ordítás, kiabálás, netán öröm sikoly!
Vagy lehetne más zaj, szokatlan és rettenetes, mégoly
Hatásos, hogy valami történjen, változzon?
Csend, mint pókmagány, vágyok, nehogy behálózzon!

Fülzúgás csendem, rájöttem, maga a mocsok!
Nincs, elöl- hátul semmi zaj, én meg hallgatok!
A csendem tam-tam dobon játszik, csak úgy veri...dallam bennem elmállik!
Kitörök, ki kell jutnom a zajba és akkor utunk végleg elválik.

Bízok benne, lesz még nóta, lesz még örömordítás!
Vagy ha nem, akkor ez is csak az… egy élet ámítás…

Vecsés, 2013. november 23. - Kustra Ferenc József

Lágy kéz-érintés,
Az lélekközvetítő!
Szeretet jele.
*
Lágy kézérintés.
Virágzó cseresznyefa.
Simogató perc.
*
Durva érintés
A lelket lerombolja.
Sok hámhorzsolás.
*
Lélek simítás?
Összetartozást hozhat…
Bőr, libabőrös.
*
Érzékiségből
Simít, köröm lassan szánt.
Semmi durvaság.
*
Lágy részeken, kéz
Simogatva birtokol.
Lélekperzselő.
*
Simogatással,
Nő lelkébe hatolhatsz.
Vágy, szeretetre.
*
Érzéki simi,
Vágyra, mint, tűzélesztés.
Bőr összerándul.
*
Bőr libabőrös,
Ha simogatás, emlék.
Múlt felidézés.
*
Finom érintés,
Nagy odafigyeléssel.
Szeretet közlés.
*
A simogatás
Vágysugallat közlése.
Szerelmes nézés.
*
Ha simogatás
Célt ér, ez a térnyerés.
Boldog is e perc.
*
Az érzékiség
Simító fokozása!
Lélekrobbanás…
*
Finom simítás
Érzés, bőrirritáló.
Bőr-lélek egység.
*
Lélekrezdülés
Lassú kisimítása.
Csendes simítás.

Vecsés, 2015. március 30. – Kustra Ferenc József – íródott senrjúban.

Fagy repeszti szét a csendet
szürke égből hull a hó,
tűz táncát őrzi kebelén
sárgán fénylő kandalló.

Rönkből ácsolt faházikó
rekeszti ki a telet,
oltalmazó halk szavával
csitítja le a szelet.

Öregember tipeg-topog
fából ácsolt konyhában,
frissen szedett fenyőtüske
melegszik egy kannában.

Beköszön a büszke erdő
örül, hogy újra látja,
hosszú-hosszú évek óta
az egyetlen barátja.

Elvonultan, csendesen él
nem számolva éveket,
borús magány az ő társa,
amit annyira szeret.

Látogató toppan most be
csodálkozva néz reá,
megfordult az ősi csoda
valóság vált álommá.

Lázas ködbe burkolódzva
kísértet áll előtte,
rég elveszett felesége
valaha őt szerette.

Odakapja gyors hirtelen
olvadt szívére kezét,
mosollyal a ráncos arcán
végleg lehunyta szemét.

Egyedül maradt a kis ház
tűz kúszik fel a falán,
magány otthona emlékét
olvadt hó őrzi csupán.