Idő 
Értékelés 
Értékelés Tudom, hogy egyszer eljön majd az óra,
mikor megcsap majd a hideg tél szele,
márvány fehérre színezi az arcom,
s ajkamra hűvös fagycsókot lehel.
Hideg széllel süvít, sikong majd mellettem,
s hófehér lepellel borítja fejem,
nem kímél már meg, akárhogy is kérném,
bárhogy is nyújtanám reszketeg kezem.
Ifjúságom mára már csak édes emlék,
amely minden nappal egyre kevesebb,
s úgy mossa majd el az idő múlása,
mint a patakvíz a homokszemeket.
Én még akkor is, ott is azt remélem,
hogy megváltást hoz majd egyszer énnekem,
minden perc, amely úgy marad meg bennem,
mint a legdrágább ajándék nekem.
Nem bánok semmit. Az egyetlen mit bánok
csak, hogy nem lehettem mindig ott veled,
amikor fáztál, hideg pusztaságban
s tudtam, hogy félsz és mennyire remegsz.
Kiáltanék. De nem jön hang a számon
úgy hal már el, mint néma intelem,
mely hozzád száll most és, sűrű könnyes álmok
kínjai között múlik el velem.
mikor megcsap majd a hideg tél szele,
márvány fehérre színezi az arcom,
s ajkamra hűvös fagycsókot lehel.
Hideg széllel süvít, sikong majd mellettem,
s hófehér lepellel borítja fejem,
nem kímél már meg, akárhogy is kérném,
bárhogy is nyújtanám reszketeg kezem.
Ifjúságom mára már csak édes emlék,
amely minden nappal egyre kevesebb,
s úgy mossa majd el az idő múlása,
mint a patakvíz a homokszemeket.
Én még akkor is, ott is azt remélem,
hogy megváltást hoz majd egyszer énnekem,
minden perc, amely úgy marad meg bennem,
mint a legdrágább ajándék nekem.
Nem bánok semmit. Az egyetlen mit bánok
csak, hogy nem lehettem mindig ott veled,
amikor fáztál, hideg pusztaságban
s tudtam, hogy félsz és mennyire remegsz.
Kiáltanék. De nem jön hang a számon
úgy hal már el, mint néma intelem,
mely hozzád száll most és, sűrű könnyes álmok
kínjai között múlik el velem.
Mint hulló csillag,
Felvillant egy gondolat.
Elfelejtette!
Szép emlékei
Az ég szélcsatornáin
Szertefoszlottak.
Idegen terek
Napi ébredésekben...
Ismeretlenség!
Lélek tükre torz,
Elferdített valóság...
Átszellemültség.
Szürke állomány,
Mint hófödte téli táj
Kifehéredett.
Neuron útja
Kopár pusztaságba visz...
Tudattalanság.
Szeretet-virág
Szirma szívben még nyílik...
Hála simogat.
A kór világnapjának margójára.
Felvillant egy gondolat.
Elfelejtette!
Szép emlékei
Az ég szélcsatornáin
Szertefoszlottak.
Idegen terek
Napi ébredésekben...
Ismeretlenség!
Lélek tükre torz,
Elferdített valóság...
Átszellemültség.
Szürke állomány,
Mint hófödte téli táj
Kifehéredett.
Neuron útja
Kopár pusztaságba visz...
Tudattalanság.
Szeretet-virág
Szirma szívben még nyílik...
Hála simogat.
A kór világnapjának margójára.
Éltes életlátás
Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része,
Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze…
Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze.
Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú…
Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú!
A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti,
Nézek magamba, meg vissza, a szememet könny keseríti.
Hosszú utamon a fáradtságtól már meggörnyedt a hátam,
Már körbe nem… Az utat nézem, az élet alkonyatában…
Pro és kontra válasz kellene, hogy miért andalogva megyek,
Lehet, mert nekik joguk van és így tudnak beköpni a legyek….
Ha egyet megmásztam, ott van, jön a többi… szembe, megest hegyek.
Quo vadis kérdezték már oly' sokan tőlem,
De én sem tudom, nem szedték még ki belőlem…
Bosszúból, zsuppolgatják létemet, velősen.
Talmi útjelző karókat, azt bizony látok mindenfele,
Ergo, az úton maradni, nekem, talán nem is lehetne…
Ab ovo, megyek, mint a barom legelőről hazafele.
Életemben nekem mindig erősen kapaszkodni kellett,
A fránya élet, mint vakolat folyvást omladozni kezdett…
Sőt folyton dehonesztált, ilyen helyzetekben csakis ejtett!
Remények? Azok folyton készenlétbe álltak idelent,
És közben láttam, égi fáklyák, lehullottak odafent…
Releváns dolgokat, mindig elcsesztem bennem, odabent.
Az életet, néha le kéne csutakolni, mint egy lovat,
Mert a lerakodásokat magába szívja, ha van, sokat…
Szellőcske is csak fújja, fújja, út szélén a cédrusokat.
Jó a tatunak, mert van páncélja,
És haladhat, pedig tán’ nincs útja…
Megy, esővel lemosott páncélba.
A kidőlt falamon átburjánzón jön az elmúlás,
Idő, az önemésztő… támad, végtelen pusztulás…
Sűrű köd ereszkedik, nem segíti a felbuzdulást.
Az életben vehemens felbuzdulást, csak elnyújtást…
Sokszor imádkoztam, bárcsak elfecsérlődének a szavak,
De nagyon mélyre süllyedtem… ők csak tátogtak, mint sült halak…
Bátor lehettem volna... ki fél, azt körül veszik a falak.
Tartani, nem is olyan nehéz, az asztalon talált hajszálat,
Lehet, ez megtart, de nem tudja elcsitítani bősz hajszádat.
Amit menet közben gondolok, szerintem az a tézis,
Próbálom menet közben elterjeszteni, hátha mégis…
De csak bukok, botlok, anti ciklus nincs… az csak, mint fétis...
Az utamon, ha nagy-fedetlen gödörhöz érek,
Ott derül ki, belül és összesen mennyit érek…
Amit ott teszek… végre már viaduktot kérek.
Vecsés, 2016. február 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része,
Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze…
Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze.
Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú…
Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú!
A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti,
Nézek magamba, meg vissza, a szememet könny keseríti.
Hosszú utamon a fáradtságtól már meggörnyedt a hátam,
Már körbe nem… Az utat nézem, az élet alkonyatában…
Pro és kontra válasz kellene, hogy miért andalogva megyek,
Lehet, mert nekik joguk van és így tudnak beköpni a legyek….
Ha egyet megmásztam, ott van, jön a többi… szembe, megest hegyek.
Quo vadis kérdezték már oly' sokan tőlem,
De én sem tudom, nem szedték még ki belőlem…
Bosszúból, zsuppolgatják létemet, velősen.
Talmi útjelző karókat, azt bizony látok mindenfele,
Ergo, az úton maradni, nekem, talán nem is lehetne…
Ab ovo, megyek, mint a barom legelőről hazafele.
Életemben nekem mindig erősen kapaszkodni kellett,
A fránya élet, mint vakolat folyvást omladozni kezdett…
Sőt folyton dehonesztált, ilyen helyzetekben csakis ejtett!
Remények? Azok folyton készenlétbe álltak idelent,
És közben láttam, égi fáklyák, lehullottak odafent…
Releváns dolgokat, mindig elcsesztem bennem, odabent.
Az életet, néha le kéne csutakolni, mint egy lovat,
Mert a lerakodásokat magába szívja, ha van, sokat…
Szellőcske is csak fújja, fújja, út szélén a cédrusokat.
Jó a tatunak, mert van páncélja,
És haladhat, pedig tán’ nincs útja…
Megy, esővel lemosott páncélba.
A kidőlt falamon átburjánzón jön az elmúlás,
Idő, az önemésztő… támad, végtelen pusztulás…
Sűrű köd ereszkedik, nem segíti a felbuzdulást.
Az életben vehemens felbuzdulást, csak elnyújtást…
Sokszor imádkoztam, bárcsak elfecsérlődének a szavak,
De nagyon mélyre süllyedtem… ők csak tátogtak, mint sült halak…
Bátor lehettem volna... ki fél, azt körül veszik a falak.
Tartani, nem is olyan nehéz, az asztalon talált hajszálat,
Lehet, ez megtart, de nem tudja elcsitítani bősz hajszádat.
Amit menet közben gondolok, szerintem az a tézis,
Próbálom menet közben elterjeszteni, hátha mégis…
De csak bukok, botlok, anti ciklus nincs… az csak, mint fétis...
Az utamon, ha nagy-fedetlen gödörhöz érek,
Ott derül ki, belül és összesen mennyit érek…
Amit ott teszek… végre már viaduktot kérek.
Vecsés, 2016. február 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
(Bokorrímes)
Nézem elhűlten, de izgalommal, köröttem sűrű, sötét a csend!
Letelepedett mellém… Mint egy ködfolt ősszel… Csak nem nekem esend?
Levegőt is csendben veszek, hörgés, sípolás lenne... ünneprontó,
Nem is lépek, mert a gally megreccsen talpam alatt... ez, önsorsrontó!
*
(HIQ csokor)
Sűrűség
A masszív csendem.
Rám szorult...
Hallgatok,
Nagy vehemensen.
Tudni kell?
Nem hallik
Szarv súrlódása.
Minden áll!
Kígyóbőr
Avarban csendes...
Egerek?
Unalmas
Ücsörgő magány...
Egyedül.
Maradjak?
Mi a fenének?
Unom már...
Köhögők!
Torkom... poros lett.
Nincs vizem.
Megyek is…
Zaj, elcsendesül.
Ez volt nap!
Vecsés, 2023. december 13. –Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írásként.
Nézem elhűlten, de izgalommal, köröttem sűrű, sötét a csend!
Letelepedett mellém… Mint egy ködfolt ősszel… Csak nem nekem esend?
Levegőt is csendben veszek, hörgés, sípolás lenne... ünneprontó,
Nem is lépek, mert a gally megreccsen talpam alatt... ez, önsorsrontó!
*
(HIQ csokor)
Sűrűség
A masszív csendem.
Rám szorult...
Hallgatok,
Nagy vehemensen.
Tudni kell?
Nem hallik
Szarv súrlódása.
Minden áll!
Kígyóbőr
Avarban csendes...
Egerek?
Unalmas
Ücsörgő magány...
Egyedül.
Maradjak?
Mi a fenének?
Unom már...
Köhögők!
Torkom... poros lett.
Nincs vizem.
Megyek is…
Zaj, elcsendesül.
Ez volt nap!
Vecsés, 2023. december 13. –Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írásként.
(Bokorrímes)
Minden reggel vajh' egy új élet kezdet,
De még az is kérdés, ad élet estet?
Meg az, hogy vajh' mikor végzed életet?
*
(3 soros-zárttükrös)
Éltemen a szótlan ábrándok néma csimbókként lógtak,
Már belefáradtak, nem lesz se szép. se jó… lám, halódtak…
Éltemen a szótlan ábrándok néma csimbókként lógtak.
*
(Bokorrímes)
Ha a csend a harmónia, akkor őt látom, itt ül a sötétben,
Világit is nekem rendesen, a felhőtlen sötétség mélyében.
E szerint csak haladok tovább a nem rög nélküli, de nem végtelen pályán,
Nézem előttem a vágányt, de érdekes, hamar vége, összeér a vágány…
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, négyszeres belső rímes, önrímes)
Ahogy haladunk előre, a vad szél egy homokviharral vesz körbe,
Ahogy haladunk előre, a vihar, rohan velem és így előre…
Ahogy haladunk előre, a vad szél egy homokviharral vesz körbe.
*
(3 soros-zárttükrös)
A holnapba már nagyon figyelek, tekingetek inkább csak visszafelé,
De sehol nincsen már megnyugvásom, sikamlós lejtőn csak csúszok lefelé…
A holnapba már nagyon figyelek, tekingetek inkább csak visszafelé.
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, háromszoros belső rímes)
Az életvonatomat fölszereltem rézkilincsekkel, azt fogdosom,
Az életvonatomat fölszereltem vad rémmesékkel, nem tagadom…
Az életvonatomat fölszereltem rézkilincsekkel, azt fogdosom.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Az életem nyers, hűvös hangja részletezi, az életem csődtömeg,
Mondjuk a boldogság is öreg, nagy hiányom, lelkem facér csődtömeg…
Az életem nyers, hűvös hangja részletezi, az életem csődtömeg.
*
(Senrjon duó)
Van-e kicsi világnál
Gyertyafény sötétjében élet?
Öreg, nem látja!
Van sötét-harmonikus?
Imbolygó gyertyafény, ily’ sötét?
Öreg, mit láthat?
*
(Sedoka – két katauta)
Öreg boldogság?
Nyers válaszhang csak recseg…
Rohanó sínvég recseg!
Boldogság öreg?
Recsegő, nyers, hűvös hang…
Sínvégen szembejön hang!
*
(HIAQ- Fél-haiku lánc-szerűen)
Utad a vég felé
Nagy gőzfogyasztással lohol.
Lokomotív bírja!
*
(senrjon duó)
Utad a vége felé,
Előbbre hozza… akar véget!
Lokomotív húz!
Utad a vége felé
Egyre fárasztóbb... jobban lejtős…
Lokomotív húz!
Vecsés, 2019. június 19. – Kustra Ferenc József
Minden reggel vajh' egy új élet kezdet,
De még az is kérdés, ad élet estet?
Meg az, hogy vajh' mikor végzed életet?
*
(3 soros-zárttükrös)
Éltemen a szótlan ábrándok néma csimbókként lógtak,
Már belefáradtak, nem lesz se szép. se jó… lám, halódtak…
Éltemen a szótlan ábrándok néma csimbókként lógtak.
*
(Bokorrímes)
Ha a csend a harmónia, akkor őt látom, itt ül a sötétben,
Világit is nekem rendesen, a felhőtlen sötétség mélyében.
E szerint csak haladok tovább a nem rög nélküli, de nem végtelen pályán,
Nézem előttem a vágányt, de érdekes, hamar vége, összeér a vágány…
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, négyszeres belső rímes, önrímes)
Ahogy haladunk előre, a vad szél egy homokviharral vesz körbe,
Ahogy haladunk előre, a vihar, rohan velem és így előre…
Ahogy haladunk előre, a vad szél egy homokviharral vesz körbe.
*
(3 soros-zárttükrös)
A holnapba már nagyon figyelek, tekingetek inkább csak visszafelé,
De sehol nincsen már megnyugvásom, sikamlós lejtőn csak csúszok lefelé…
A holnapba már nagyon figyelek, tekingetek inkább csak visszafelé.
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, háromszoros belső rímes)
Az életvonatomat fölszereltem rézkilincsekkel, azt fogdosom,
Az életvonatomat fölszereltem vad rémmesékkel, nem tagadom…
Az életvonatomat fölszereltem rézkilincsekkel, azt fogdosom.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Az életem nyers, hűvös hangja részletezi, az életem csődtömeg,
Mondjuk a boldogság is öreg, nagy hiányom, lelkem facér csődtömeg…
Az életem nyers, hűvös hangja részletezi, az életem csődtömeg.
*
(Senrjon duó)
Van-e kicsi világnál
Gyertyafény sötétjében élet?
Öreg, nem látja!
Van sötét-harmonikus?
Imbolygó gyertyafény, ily’ sötét?
Öreg, mit láthat?
*
(Sedoka – két katauta)
Öreg boldogság?
Nyers válaszhang csak recseg…
Rohanó sínvég recseg!
Boldogság öreg?
Recsegő, nyers, hűvös hang…
Sínvégen szembejön hang!
*
(HIAQ- Fél-haiku lánc-szerűen)
Utad a vég felé
Nagy gőzfogyasztással lohol.
Lokomotív bírja!
*
(senrjon duó)
Utad a vége felé,
Előbbre hozza… akar véget!
Lokomotív húz!
Utad a vége felé
Egyre fárasztóbb... jobban lejtős…
Lokomotív húz!
Vecsés, 2019. június 19. – Kustra Ferenc József
