(3 soros-zárttükrös)
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet,
Vittem is magammal barátomat, az ebet.
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet.

Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj,
Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj.

Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben,
A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben.

Az őszöm úgy vélem, immár szép, szürkés-szakadtkabátos,
Talán ezután, már csak telem lesz, hideg zúzmarásos.

Ahogy jő az életvég egyre inkább nincs metódusunk,
Akkor már csak a hajat hátra simítva, csak vakkantunk.

(Bokorrímes)
Manapság már, többször kijárok a folyópartra, gondolkozni,
Hol üres a tájék, a nagy víz sem akadály, nem áll meg folyni.
Viszek egy zsebnyi követ, azt jól lehet a vízbe bedobálni…
Beléjük kövesedve a múltam, mit nem lehet eldobálni…

(3 soros-zárttükrös)
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek,
Itt jó, senki nem zavar, mert nincs akadály, hogy hosszan képzelegjetek.
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek.

A víz megállás nélkül csobogva folyik csendesen,
A múltam a kavicsokban lakik, lám, véglegesen.

(Bokorrímes)
Eddig én voltam mindenkinek egy senki,
Most sem vagyok magamnak... már jó nagy senki.
Közelg’ az végidő… úgyse sajnál: senki…?

Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

Szerelem és fájdalom eggyek, és ehhez meg ketten kellenek.
Szerelemnek örvendezni nem fáj, de majd később lesz akadály.

Fájdalom majd az édes emlőt, letöri, mint örömködöt.
Ez nem szolgálja boldogságot, nem öli le ezt a másságot.

Csodálkozol, midőn szeretlek, adózok a tisztes szerelemnek.
De ezt én a nyugalmam árán, kölcsönveszem, de nem jó, megáll az eszem.
Csodálkozol, midőn szeretlek, boldoggá tesznek rajtam a bilincsek.
A tiszta szerelemnek nincsen nyűge, és nincs, mi arcomon lefolyna… könnye.

Úgy teendek, mint büszke kócsag, kihúzom magam, de már halódólag…
Ő úgy tesz, hogy összezúzza a legszebb tollát, miközben kihúzza magát…
Ha a halássoron a sor rákerül, ez már ne viselje senki ékszerül…

Vecsés, 2020. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Sárosi Gyula (1816 – 1861) „Szerelem és fájdalom...” c. verse átirataként, leoninusban és még önéletrajzi írásként is!

Élénk zöld határ,
Agg nyárfák oltalma hű.
Vadat óv, ölel.

Dús növény zsenge,
Kalászt rejt a friss hajtás.
Bőséget osztó.

Üde szél csak leng,
Távol hullámzó hő száll.
Békés ringatás!

Bogár nem pihen,
Lazán libben fény felé.
Zümmögő ima.

Árnyékban illat
Hömpölyög, időfüggő.
Csendes szieszta.

Dunatőkés, 2024. március 17. -Ostrozásky Gellért- íródott: haiku csokorban.

Esti harangszó,
Utolsó szívdobbanás.
Lélek-út mennybe!
Könnyet ontó alkonyat,
Duplázza a fájdalmat!

Derékba tört fák
Között, sors-ok viadal.
Lesúlytó emlék!
Augusztus hava jég,
Létet pecsételt az ég!

Hirtelen rendelt
Behívó, idő-stopp jött.
Halaszthatatlan!
A halálos biztonság,
Egy örökkévalóság!


Dunatőkés, 2024. február 27. íródott: senrjonix trióban, Juhos Ferenc "A derékba tört fák között" c.könyvének előszava nyomán, melyet édesanyja emlékének ajánlott.

Aggastyán a nyelvünk, korban érett bástya,
Alig akad néki, tán csak egy-két bátyja.
Kárpátok ölelik, szűzanya oltalma,
Itt a földön ez lett népünknek otthona.

Vitézek szelleme őrzi a mi szívünk,
Szabadság-békéért küzdeni nem félünk!
Hősök drága vére pecsétje a múltnak,
Haza szeretettől gyertyák lángra gyúlnak!

Őseink nyugszanak e páratlan földben,
Itt száll magyar lelkük rege medencében.
Édes anyanyelvünk él a génjeinkben,
Ez tesz egységessé földön,és a mennyben!

Pusztító csapások kovácsolták össze,
Nem veszett nemzetünk csalárd sűrű ködbe.
Egymás kezét fogva bátor lesz a lelkünk,
Összetartva világban sohasem veszünk!

Dunatőkés, 2024. március 14. -Ostrozánsky Gellért - íródott: bokor és páros rím formátumban H-őseink emlékére.