Mintha fájna ősznek a táj,
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Mért szomorú, könnyes az ősz,
Azt se mondtad, hogy visszajössz.

Néma a táj, dobban a szív,
A csillagos éj utcára hív.
Sose sírj, ha elmúl az ősz,
Magányos éjszaka bánata űz.

Mért mondtad, hogy nincs már tovább,
Könnyem csöpög, fáj a magány.
Nincs visszaút, hisz vége már,
Hidd el, én se bírom már soká.

Mintha fájna ősznek a táj,
Örök tél jön, hószakadás.
Égő fájdalmam nem bírja már,
Elhervadt vázámban a rózsaszál.

Mintha fájna ősznek a táj,
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Borús az ég, esőre áll,
Elmentél, elmúlt a nyár.

Szomorú szerelemElengedés

Az átok tán’ semmi, de nagyon ’sötét’…

(Páros rímesek)
Engem nem zavart, ha sötét a csendem,
Így nem látok semmit, de még leledzem.
Lehet, hogy az egész életet, élet-léti földem,
Úgy tudom, itt már hatan biztosan laktak előttem.
Nem nehéz nekem kiszámolni, hogy akkor én vagyok a hetedik,
Hetedíziglen elátkozott vagyok, így én vagyok a hetedik!

(3 soros-zártükrös)
A szobámban a vaksötét csendem, helyben szteppelve, csöndesen mereng,
Én meg csak figyelem és észlelem, egy már leírt vágyam nagyon kereng.
A szobámban a vaksötét csendem, helyben szteppelve, csöndesen mereng.

(leoninus)
Az éji égbolt micsoda fényes lehetne, ha a rettenete vaksötét nem lenne.
A nappali árnyékok, már eltapostattak, gondolom, reggelig jól elurasodnak.
Az égi szféra zenéje bizony csak éjjeli manók meséje.

(senrjú trió)
Mereng a sötét
Fénye, de nem is látom…
Semmi is sötét…

Átokból nincsen
Kiút… van rettenete!
Égi a szféra?

Csend… élet sötét,
Átkom meg helyben szteppel…
Manók meséje…

Vecsés, 2021. augusztus 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

Suttognak az esti fények,
Elbujkálnak, mint a kémek.
Csodaszép a Balatonunk,
Családtag, ő a mi tavunk.

Fény játékát hullám tőri,
Emlékét csak szemem őrzi.
Zöld szivárvány a víz színe,
Tőri; hal háta ezüstje.

Nap sárga és szivárványos,
Sötétlő fénye talányos.
Vízfelület tükör sima,
Rossz idő biz'… nem lesz már ma.

A fények csak sutyorognak,
Lassan-lassan elalszanak.
Tó és halak csendesednek,
Emberek is hazamennek.

Ülők és nézem e szépet,
Közben meglelem békémet.
El is szunnyadok békében,
Igaz álom tengerében.

Tengerünk e szép Balaton,
Szeretjük őt, nagyon-nagyon.
Ő hazánknak az ékköve,
Utódok… jövő őrzője.

Természet kell jövőhöz
Szépséget őrizni maradón…
Társunk… természet!

Majdnem csak
Rajtunk múlik lét…
Őrizzük!

Vecsés, 1999. június 27. - íródott versben, senrjúban és HIQ -ban.

Kis-Duna parton.
Avarnak bomló szaga.
Párás reggelek!
Élet sétál e tájon,
Ősök nyoma hazámon.

Hattyúk a folyón,
Fenségesen szép látvány.
Kecses angyaltánc.
Folyóparti ligetek,
Táplálékot hintenek.

Magas nyárfa agg,
Kérge fészek-odút rejt.
Mókusnak otthon.
Odú akad sok féle,
Madarak örömére.

Hol lápos talaj
Van, ott a nádas sűrű.
Szellő suhogás.
Vadkacsák, récék száma...
Rókáknak édes álma!

Vad komló szára,
Vén fűzfát ölel lazán.
Sok éves kapocs.
Érdekes egy társulat,
Tán szerelmet tartogat.

Kidőlt, korhadt törzs
Bogaraknak tanyája.
Öko-logikus!
Pusztulása lételem,
Rovaroknak kegyelem.

Folyónak partján
Sok csivitelő madár.
Víg felfrissülés!
Élet vize reményt ad,
A természet így vigad.

Holt ágnak éke
Tavirózsa, liliom
Csábos nőszirom.
Vízen, parton dúl a lét,
Szívbe mártja szerelmét.

Nagy síkság-sziget,
Dunának ölelése.
Ez a legnagyobb!
Folyam-sziget csallóköz,
Mindegyiket leköröz.

Pár csepp boldogság-
Csészéd gondos munkát rejt.
Édes üdülést.
A fáradt perc elnyúló,
Nehéz pilla felgyúló.

Tempós nap után,
Izzadt műszak kifacsart.
A mosoly takart.
Illat-felhős merengés,
Kiérdemelt pihenés!

Gőzölgő nedű
Ringat, mint lágy hegedű...
Lélekbe folyik.
Ízekben a pillanat,
Élénkítő varázslat.

Tea vagy kávé,
Ez régi rituálé.
Hangulat-hozó.
Mindig jó az alkalom,
Szétárad a nyugalom.

Rabul ejtő lé,
Milliók örömcseppje.
Szellemvidító.
Mindennapi lételegy,
Van akinek többször egy.