Ezen a mámorító
májusi délutánon

amikor hársfák
virágainak
édes illatát
hordja
a szél,

amikor
egész valómmal
vágyom tested
érintését

szét tett gyönyörű
lábadközét

amikor messziről
a képzeletemmel
csókolom
vállaid hajlatát
melled bimbóit

tested buja háromszögét
ott lent a csodát
míg melleidet zihálva
markolja a kezem

ha már valóság volna
ha karjaimban
tarthatnálak
ha engem is
markolna a te kezed

ha megtörténne minden
ami megtörténhet

s meg is halhatnék talán
azt hiszem

Kutya sem törődik veled,
Te sem vársz már senki másra.
Álmodból rázod fel magad,
Fittyet hányva a világra.

Mindig túlléped a határt
A célpontot elhibázod,
Könnyű kérdésre merengőn
Bámulod a délibábot.

Annak idején egy ember
Éppen többre vitte volna.
Kain, bár megölte Ábelt,
Életét földön futotta.

Reménynek hitte a napot,
Akár pillangó szárnyait.
Halványan derengő fényben
Álmodta ember vágyait.

Sűrűn osztva a lapokat
Pörög az élet, úgy rohan,
S ha sorsod lehunyná szemét,
Pirkadni új hajnalt fogan.

S bár fény ragyog a sírodon,
S végzeted nem lesz mostoha,
Fejfádat benőtte a múlt,
Neved sincs, nem is lesz soha.

2015. május 7.

Lebegő, vad álmok
vívódnak tépődve,
nyilvános hirdetők
ajzódnak vergődve.

Bájtok forgatagán
virtuális égben,
a kékhalál kiált
mennydörgő kétségben!

Önkéntes rabszolgák
tobzódnak feszengve,
örökbefogadót
kutatnak esengve.

Lázábrándok várnak
kéjre, szeretésre,
tébolyult pszichével
az újrakezdésre.

Téves illúziók
más dimenzióban,
s a maroknyi vétlen,
emésztő hálóban.

Szintetikus szívek,
lélektöredelmek,
külsőségek, álcák,
lefagyott érzelmek.

Mélyre zúdult morál
a végletek pontján,
s hamis fergeteg száll
a vágy horizontján.

2016.

Öröktől, örökké tartó változó Világ,
végtelen halmazban atomok, energiák,
szerte mágneses terek, s vegyületek kuszán,
a morajló Mindenség mélységes basszusán.
Törvényszerű keringés, kölcsönhatás, rendek,
hol nincsenek vágyak, sem álmok és érzelmek,
nincsenek lények kik a szépséget élvezzék,
értelmek sehol, hogy a titkokat megfejtsék.
Határtalan áradó örökkévalóság,
tökéletes egyensúly, lebomlás, fonódás,
tovatűnő fényörvény, tündöklő csillanás,
halott birodalomban megdermedt suhanás.
Az időtlen szerveződés céltalan menet,
de értelmét adta egy rezgés: a létezet.*
Mely ébredés, a véletlen folyamat része,
s az élet értelme, célja: minden, mi élet.

2014.
(* A szerző szóalkotása)

Minden reggeli ébredéssel,
Új élet kezdődik el.
Szívedet és lelkedet,
Reményteli várakozás tölti el.
Talán ma láthatom,
Szerelmemmel, találkozhatom.
Így telik el nap ? nap után,
Múlnak az évek egymás után.
Csak vársz és vársz,
Holnap talán rá találsz.
Eljön a szerencsés pillanat,
Őt, végre megláthatod,
Leírhatatlan boldogságod.
Előtted áll, s te csak csodálod,
Keresed a szavakat, de nem találod.
Mondanád mennyire szereted,
De most még nem teheted.
Földöntúli érzés járja át lelked,
Fáj, meg nem ölelheted.
Az idő meg nem áll,
Találkozásotok pillanata lejár.
A búcsúzás nehéz,
Hiszen újra csak remélsz.
S még nem tudhatod,
Majd újra, Őt mikor láthatod.
Szemének fényét,
Szívedben örökre megőrzöd.
Szavainak dallamát,
Míg élsz, lelkedben őrzöd.
Szeretnél vele boldog lenni,
Szeretnéd őt boldoggá tenni.
De várnod kell rá,
Amíg lelke, ezt megérzi.
Nem tehetsz mást,
Csak reményteli várakozást.
Talán majd egyszer,
Ő kezdeményezi a találkozást!