Idő 
Értékelés 
Értékelés Az óceánt is elérte a bíbor naplemente,
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a vízfelszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... vízfelszínről.
(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt? nem múlik el, szép az este csendje?
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
A móló végében még ücsörögtek horgászok,
Akik a mai, esti vacsorára vadászók.
Néha egy-egy hullám, partütközésnél valahogy tarajos lett
És a hófehér habok beborították hullámfelületet.
A mólon, még esti sétálók is voltak,
Akik sokan, átszellemült arccal voltak...
Neki a móló egy száraz ösvény volt a vízbe,
Ami értük nyúlik be a sötét tengervízbe.
Erősen kezdett formát ölteni az éj, nap ment lefele,
A sétálók araszolva indultak a szárazföld fele.
A horgászok is pakoltak és mentek, indultak kifele.
Mire szárazföldet fogtak, konkrét formát öltött, rájuk-lezuhant éj,
A tenger eltűnt a sötétbe, minden összefolyt, maradt hullámtaréj...
A víz tovább hullámzott, de azután a taraj már nem látszott,
A Hold valamerre elkóválygott, a sok csillag sziporkázott.
A halk hullámverés jelezte a víz mérhetetlen pusztaságát,
Móló meg csak állt tovább, és benne lét, algákban élte világát.
(Anaforás, önrímes, 3 soros zárt-tükrös)
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Az utat gesztenyefák szegélyezték, akkurátusan, sorjában.
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Emberek otthon gyakorolták, mi az, az odaadás?
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Esteileg már olyan a naplemente,
Mintha lagziban sietős vendég lenne?
A nap már szedi a sátorfáját és a lábait,
Már nem is nézi a nappal és éjjel arányait...
A környezet először sötétedéssel kezdte,
Majd átváltott a kellőn sötétes acélkékre.
Utána meg sebesen átment? sűrű sötétbe
Nem messze volt a hajógyár, a csillagok fényében még kicsit látszott,
A sójában álló, építés alatt álló hajótest, volt irányzott.
Lassan, mér ez is bekebelezte a mindenfelé elsunnyogó éjt,
Aztán már ez sem látszott, de a nagy hajótest, visszaverte habtaréjt.
Kitakarta a sziporkázó égi-lámpás csillag-világot.
De sziluettje látszott, erősítette képzeletvilágot.
Aztán a sólya is vak-végtelen sötétbe burkolózott?
Reggelig már a csönd volt az úr, csak ő volt ki, hallgatózott.
Vecsés, 2019. február 13. ? Kustra Ferenc
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a vízfelszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... vízfelszínről.
(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt? nem múlik el, szép az este csendje?
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
A móló végében még ücsörögtek horgászok,
Akik a mai, esti vacsorára vadászók.
Néha egy-egy hullám, partütközésnél valahogy tarajos lett
És a hófehér habok beborították hullámfelületet.
A mólon, még esti sétálók is voltak,
Akik sokan, átszellemült arccal voltak...
Neki a móló egy száraz ösvény volt a vízbe,
Ami értük nyúlik be a sötét tengervízbe.
Erősen kezdett formát ölteni az éj, nap ment lefele,
A sétálók araszolva indultak a szárazföld fele.
A horgászok is pakoltak és mentek, indultak kifele.
Mire szárazföldet fogtak, konkrét formát öltött, rájuk-lezuhant éj,
A tenger eltűnt a sötétbe, minden összefolyt, maradt hullámtaréj...
A víz tovább hullámzott, de azután a taraj már nem látszott,
A Hold valamerre elkóválygott, a sok csillag sziporkázott.
A halk hullámverés jelezte a víz mérhetetlen pusztaságát,
Móló meg csak állt tovább, és benne lét, algákban élte világát.
(Anaforás, önrímes, 3 soros zárt-tükrös)
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Az utat gesztenyefák szegélyezték, akkurátusan, sorjában.
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Emberek otthon gyakorolták, mi az, az odaadás?
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Esteileg már olyan a naplemente,
Mintha lagziban sietős vendég lenne?
A nap már szedi a sátorfáját és a lábait,
Már nem is nézi a nappal és éjjel arányait...
A környezet először sötétedéssel kezdte,
Majd átváltott a kellőn sötétes acélkékre.
Utána meg sebesen átment? sűrű sötétbe
Nem messze volt a hajógyár, a csillagok fényében még kicsit látszott,
A sójában álló, építés alatt álló hajótest, volt irányzott.
Lassan, mér ez is bekebelezte a mindenfelé elsunnyogó éjt,
Aztán már ez sem látszott, de a nagy hajótest, visszaverte habtaréjt.
Kitakarta a sziporkázó égi-lámpás csillag-világot.
De sziluettje látszott, erősítette képzeletvilágot.
Aztán a sólya is vak-végtelen sötétbe burkolózott?
Reggelig már a csönd volt az úr, csak ő volt ki, hallgatózott.
Vecsés, 2019. február 13. ? Kustra Ferenc
Képzeletem?.
Nézem, rám tört éjszaka megtöri a képzeletem alkonyát
Sötétben, most mi sem oldja fel... sötétben a végtelen határt.
Éjszaka is mindenki tovább vívja ?állandón- saját harcát,
Az élet, mint sors alakítja a felettünk lévő hatalmát.
Csak ücsörgök a kertem padján, bámulok bármerre,
De nem látok semmit ebben a sötétben, semerre?
Vaksötét, mint óriáskígyó, ölel tekeregve.
Még kora délután itten torz lelkű, nagy és veszélyes vihar volt,
Mit lehetett vad, elszabadult dühéből eszetlenül kisrófolt.
A holnapra várt hangulatok, még távoliak emberi létben,
Holnap majd csak emlékszünk, visszagondolunk, mi volt itten ma délben.
A pad, amin ülök, már megszáradt, a levegő meg olyan frisses,
Így csak ücsörgök egyedül, meditálok, közben éj, oly? légies.
Gondolataim kavarognak, tolongnak, végül mind csillagdíszes.
Felhőket nem látok, sok-sok csillag villódzik, meg úgy hunyorog rám,
Szólnék közben, mostan bárkihez, de nincs itt senki, sem az én babám.
Stráfkocsi megy az úton, megzavarja csendem, zörög a makadám.
A sötét-zörgésben, bennem -lassacskán- minden feledésbe merül,
Fáradok, a lecsukódó tekintetem az ég felé szenderül.
Csillag csapat, feketésbe borul, tudatom semmibe penderül?
Elgondolkozok, hogy melyik csillagban melyik ősöm lakhat?
Sötétben ő sem lát, ha néz, engem sötétben nem pillanthat?
Szívesen beszélnék egy jót velük, mert bennük van a múlt és jövő,
És a nagy tudásuk elvesztésével, mit itt mitől leszünk dicső?
Nekem nem tetszik, hogy a sok bunkók mindent modernizálnak, mert ilyen nincs,
A régit primitívek átalakítják, mi marhaság, hogy ez lesz a kincs?
Halványan rám pislognak a csillagok,
Felhők már elmentek, a nagy vándorok?
Vihar zaja is elült már a távolban is,
Így már éledezik a még álmos remény is.
Most kellene egy jó kis vitapartner, kivel a témát jól kivesézhetnénk,
És talán együtt és egyetértve, a biztos eredőre pontot tehetnénk?
A világ ennek persze nem-igen kedvez, most is csak sötétségbe mehetnénk?
Nem kell azért tán? feladni, legalább mi ne tegyük!
Volt délután is vihar és nagyon ki is tolt velünk,
De lesz holnap újra reggel
És majd ébredünk reménnyel.
Vecsés, 2015. június 30. ? Kustra Ferenc
Nézem, rám tört éjszaka megtöri a képzeletem alkonyát
Sötétben, most mi sem oldja fel... sötétben a végtelen határt.
Éjszaka is mindenki tovább vívja ?állandón- saját harcát,
Az élet, mint sors alakítja a felettünk lévő hatalmát.
Csak ücsörgök a kertem padján, bámulok bármerre,
De nem látok semmit ebben a sötétben, semerre?
Vaksötét, mint óriáskígyó, ölel tekeregve.
Még kora délután itten torz lelkű, nagy és veszélyes vihar volt,
Mit lehetett vad, elszabadult dühéből eszetlenül kisrófolt.
A holnapra várt hangulatok, még távoliak emberi létben,
Holnap majd csak emlékszünk, visszagondolunk, mi volt itten ma délben.
A pad, amin ülök, már megszáradt, a levegő meg olyan frisses,
Így csak ücsörgök egyedül, meditálok, közben éj, oly? légies.
Gondolataim kavarognak, tolongnak, végül mind csillagdíszes.
Felhőket nem látok, sok-sok csillag villódzik, meg úgy hunyorog rám,
Szólnék közben, mostan bárkihez, de nincs itt senki, sem az én babám.
Stráfkocsi megy az úton, megzavarja csendem, zörög a makadám.
A sötét-zörgésben, bennem -lassacskán- minden feledésbe merül,
Fáradok, a lecsukódó tekintetem az ég felé szenderül.
Csillag csapat, feketésbe borul, tudatom semmibe penderül?
Elgondolkozok, hogy melyik csillagban melyik ősöm lakhat?
Sötétben ő sem lát, ha néz, engem sötétben nem pillanthat?
Szívesen beszélnék egy jót velük, mert bennük van a múlt és jövő,
És a nagy tudásuk elvesztésével, mit itt mitől leszünk dicső?
Nekem nem tetszik, hogy a sok bunkók mindent modernizálnak, mert ilyen nincs,
A régit primitívek átalakítják, mi marhaság, hogy ez lesz a kincs?
Halványan rám pislognak a csillagok,
Felhők már elmentek, a nagy vándorok?
Vihar zaja is elült már a távolban is,
Így már éledezik a még álmos remény is.
Most kellene egy jó kis vitapartner, kivel a témát jól kivesézhetnénk,
És talán együtt és egyetértve, a biztos eredőre pontot tehetnénk?
A világ ennek persze nem-igen kedvez, most is csak sötétségbe mehetnénk?
Nem kell azért tán? feladni, legalább mi ne tegyük!
Volt délután is vihar és nagyon ki is tolt velünk,
De lesz holnap újra reggel
És majd ébredünk reménnyel.
Vecsés, 2015. június 30. ? Kustra Ferenc
Hétköznapi pszichológia…
Ha a kételkedés árnyéka hófelhőként ránk vetül,
Rögvest elönt bennünket a bizonytalanság érzése.
A döntésképtelenség bennünk vehemensen fölhevül
És
Eluralkodik sok-sok vad gondolat sötét mélysége.
Kell majd bizonyosság, mert enélkül elveszünk… cefetül.
Vecsés, 2019. február 15. – Kustra Ferenc
Ha a kételkedés árnyéka hófelhőként ránk vetül,
Rögvest elönt bennünket a bizonytalanság érzése.
A döntésképtelenség bennünk vehemensen fölhevül
És
Eluralkodik sok-sok vad gondolat sötét mélysége.
Kell majd bizonyosság, mert enélkül elveszünk… cefetül.
Vecsés, 2019. február 15. – Kustra Ferenc
Azon a szép időben napon, velem sétálsz a
kastély parkba veled űltem, Minden kihall
az utca szélén, ezen a héten Mindig fogtunk
Egymást kezét ne engedd el ahol a kényelmes
lócán, veled űltem űltem, Némán ballagom,
Némán hallgatom, jőjj vissza az én életemben,
Minden jobban szivvel, őrzőm nem fájj semmi
a szivem , Engedj Tovább . Mint ahol érints meg a kezem, Ahol az érzés átőlel mint bezár fájjól szivvel,
Szép voltál szép vagy mint te voltál az első lány lettél.
Ha Most hiv zeneóra csak énekelj csak énekelj.
Énekelj Énekelj ahol az Őrmény Ének ahol a dalom,
Átőlel szép volt az őrmény ének, szép hangod van,
Énekeld el velem őrmény ének.
Ahol dalom átőlel ha szól a zene és jól hangod van,
Elindulsz a szép útcán ha megteszed az őrőkkős
sarkon, velem szélben, ott állsz,
Adj egy szép áldást, Gazdag volt mint békességben
Az Enyém leszel,
Tedd a Szivedben,
szállj szállj fel
Szép csillagokba Lépsz
szállj szállj
A Szép holdra kélsz,
Te vagy az Egyetlen az enyém, leszel
Ha Mellettem leszel a csendes szobába,
Jőjj vissza az Életemben, ne feledd el soha
Ne feledd el Ne felejts el engem,
Elmentél elfogadni, soha nem tudom,
Énekeld el ahol őrmény ének. dalom átőlel
Szép volt az őrmény ének, dalom átőlel
szállj szállj fel a csendes szélben,
szállj szállj fel elmentél, jőjj vissza.
kastély parkba veled űltem, Minden kihall
az utca szélén, ezen a héten Mindig fogtunk
Egymást kezét ne engedd el ahol a kényelmes
lócán, veled űltem űltem, Némán ballagom,
Némán hallgatom, jőjj vissza az én életemben,
Minden jobban szivvel, őrzőm nem fájj semmi
a szivem , Engedj Tovább . Mint ahol érints meg a kezem, Ahol az érzés átőlel mint bezár fájjól szivvel,
Szép voltál szép vagy mint te voltál az első lány lettél.
Ha Most hiv zeneóra csak énekelj csak énekelj.
Énekelj Énekelj ahol az Őrmény Ének ahol a dalom,
Átőlel szép volt az őrmény ének, szép hangod van,
Énekeld el velem őrmény ének.
Ahol dalom átőlel ha szól a zene és jól hangod van,
Elindulsz a szép útcán ha megteszed az őrőkkős
sarkon, velem szélben, ott állsz,
Adj egy szép áldást, Gazdag volt mint békességben
Az Enyém leszel,
Tedd a Szivedben,
szállj szállj fel
Szép csillagokba Lépsz
szállj szállj
A Szép holdra kélsz,
Te vagy az Egyetlen az enyém, leszel
Ha Mellettem leszel a csendes szobába,
Jőjj vissza az Életemben, ne feledd el soha
Ne feledd el Ne felejts el engem,
Elmentél elfogadni, soha nem tudom,
Énekeld el ahol őrmény ének. dalom átőlel
Szép volt az őrmény ének, dalom átőlel
szállj szállj fel a csendes szélben,
szállj szállj fel elmentél, jőjj vissza.
Elindulsz a csendesen kihall a kastély útcán,
veled sétáltam a kényelmes lócán,
Némán Ballagom Némán hallgattom,
Gyöngyőrű szép felhőkőn túl ott állsz a szélben,
Érints Meg a kezem, ahogy Érezzem a kezed.
Aztán Engedj el ölelés miatt, Ne feledd el soha
Ne Feleljts el engem jöjj vissza. Az Életemben
az Enyém leszel a világon, Adj egy szép Áldást
Hogy szálljon rád a te Bánatodban, Emlékedben,
Tedd a szivedben az Enyém volnál mint a,
Békességben, Nézd fel a felhőkőn túl,
Nézd fel a Gyöngyőrű szép voltál felhőkőn túl,
Énekeld el Szivemben a te Lelkedben,
Szivemben egy bájos dalommal szomorúságodban
A Felhőkőn Túl
A Felhőkőn Túl
Te voltál az első Boldogságodban,
Messze szálltál Felhőkőn Túl
Mindenem Bennem van a Reménységből,
Szállj Szállj
A Felhőkőn Túl
Szép voltál,
A Felhőkőn túl
Zuhan a szélben
Felhőkőn túl
Szállj fel Magasan,
A Felhőkőn túl,
Maradj ott fent a Szélviharban,
Szállj Szállj Fel
Felhőkőn túl
Zuhan a te sorsaid Felhőkőn Túl
Magasban szálltál odafent,
Felhőkőn Túl,
Örökké Szivemben lakozzál,
Felhőkőn Túl
Ahol a Dalomba Átöleltél a szivemben.
veled sétáltam a kényelmes lócán,
Némán Ballagom Némán hallgattom,
Gyöngyőrű szép felhőkőn túl ott állsz a szélben,
Érints Meg a kezem, ahogy Érezzem a kezed.
Aztán Engedj el ölelés miatt, Ne feledd el soha
Ne Feleljts el engem jöjj vissza. Az Életemben
az Enyém leszel a világon, Adj egy szép Áldást
Hogy szálljon rád a te Bánatodban, Emlékedben,
Tedd a szivedben az Enyém volnál mint a,
Békességben, Nézd fel a felhőkőn túl,
Nézd fel a Gyöngyőrű szép voltál felhőkőn túl,
Énekeld el Szivemben a te Lelkedben,
Szivemben egy bájos dalommal szomorúságodban
A Felhőkőn Túl
A Felhőkőn Túl
Te voltál az első Boldogságodban,
Messze szálltál Felhőkőn Túl
Mindenem Bennem van a Reménységből,
Szállj Szállj
A Felhőkőn Túl
Szép voltál,
A Felhőkőn túl
Zuhan a szélben
Felhőkőn túl
Szállj fel Magasan,
A Felhőkőn túl,
Maradj ott fent a Szélviharban,
Szállj Szállj Fel
Felhőkőn túl
Zuhan a te sorsaid Felhőkőn Túl
Magasban szálltál odafent,
Felhőkőn Túl,
Örökké Szivemben lakozzál,
Felhőkőn Túl
Ahol a Dalomba Átöleltél a szivemben.
