Fehér havas didergő reggelen,
Jéghideg szobámban a sóhajok csendesek.
Nimfák himnuszán elviharzott a szerelem,
Rútul búsul az életem, őt már soha el nem feledem.

Végtelen vágyak, eltűnt remények,
Fénylő csillagok ezer csodáin elégek.
Alvó virágok havas szirmain az enyészet,
Könnyeim jégbe fagyott hó színű remények.

Könnyű köd fátylán bíbor románcán öregszem,
A farkas ordító hidegben még mindig szeretem.
A tél köntösén a nappalok boldogok,
Fehér színű hajnalokon rád gondolok.

Heveny hiányérzetem van, Zsu!
Ha így marad, kell már koszorú?
Oly? régen láttalak,
Régen pusziltalak.
Kellenél, de legyek szomorú?

Van még úgy, hogy eszedbe jutok?
Mert ha nem? arcomba karmolok!
Legalább ölelnél?
Szoba fele mennél?
Sors ellenzi, hogy hozzád jutok?

Rád gondolok, attak van bennem,
Imádlak, ó lehetetlenem.
Gyere vissza kedves!
Légy a párom, rendes?
Ne zárkózz el... elvesztem eszem!

Vecsés, 2019. augusztus 15. ? Kustra Ferenc ? romantikus LIMERIK csokor

(Bapeva)
Vagyok,
Már élek!
Ezt nem kérte,
Szülői parancs,
Hogy életre keljek.
Ha már vagyok, nem féltem,
De ennél jobbat reméltem.
Óvodásként, órákon múlott
Hogy nem haltam meg, hogy nem lett végem?
Ifjúságom összetörték, mi végre?
*
Vagyok,
Mert élek!
Már nem félek,
Hogy mi lesz velem.
Napok beszédesek,
Elátkozott vagyok én.
Hetedíziglen, de miért?
Mikor így semmi sem normális!
Ez határozó, uralja létem,
Nem tűrném, tennék bármit, ha lehetne!
*
Vagyok,
Még élek!
Ezt nem kértem,
Szülői parancs
Még annyira hatós!
Életminőségem is
Folyamatosan, de romlik.
Öregségi vágy, nem teljesült,
Már semmi nem fog beteljesülni!
Átokba zárva életem, de miért!
*

(Senrjú)
Élet, csorba kard,
Nem vág, de cipelni kell!
Csend és ködfüggöny?
*
Élet, csorba kard,
De vajh? mitől csorbult ki?
Csend beszélhetne?
*
Élet, csorba kard,
Ó, mily? nehéz cipelni!
Ködfüggöny, bezár?

Vecsés, 2020. november 12. Kustra Ferenc ? önéletrajzi írás: anaforás; bapeva és senrjú csokrokban.
A 10 soros ?bapeva? az én fejlesztésem. Kettő szótagszámmal kezdődik és soronként eggyel nő. Szótagelválasztás tilos. Rímkorlát nincs, használata nem tilos, de kötelező az írásjelek használata.

Egy várakozó gyerek siráma?

Ha lenne hó Télapóra,
Abban kutya is ugrálna,
Én meg csak nézném bámulva?

Mindannyian várjuk a kristályszemcséket,
Hogy azokból földön? paplan szerűséget.

Úgy néz ki, hogy idén nem is lesz,
Kérdés meg adott, akkor mi lesz?
Télapó görkorcsolyában lesz?

Nagy, fehér szakáll, meg a piros ruha,
Ez lesz mind a mulatságunk záloga!

Nem fog itt hullani az égből bizony semmi,
Ettől azért a Télapó jól el tud esni?
Gyereke meg, gurgulázva fognak nevetni.

Srácok az utcában mind rákészültek a télre,
Nehogy elmulasszák télapót, nem néznek félre.
Jó akarat, várakozás ellep már mindenkit,
Láttam, az anya is kitette téli cipőit!

Mi utcabeliek nekikészültünk, hogy készítünk egy hóembert,
Adtunk volna rá egy piros kabátot, szakállt... ,mint ajándékmestert.
Most azonban ebből sem lesz semmi jó,
Hogy jut el hozzánk a földi mogyoró?

Látom a gyerekeken, hogy mindenki kezd véglegesen szomorú lenni
És, hogy a havat lássunk? repülővel az északi sarkra kell elmenni?
Ablakok mindenütt tele vannak üres hócsizmákkal, téli cipőkkel,
Nem is tudunk mit kezdeni a kicsikkel, az ezért folyvást csak bőgőkkel.

Télapóra hogyan jön ide, akkor a szános télember?
Várjuk ugyan, de nem lesz kész nekünk se, meglepi hóember.

Télapó, ha jön, az ablakban keresi kis cipellőket, csizmácskákat
Közben meg nagyon is osonnia kell, hogy elkerülje a vad kutyákat.
Ki tudhatja, lehet, mindannyian mégis kicsit rosszak vagyunk?
Ha erre gondolunk komolyan, őrülettől föláll a hajunk!

Ja és a száncsengő, az csak esti mesében vagy álmunkba zavarhat meg...
Honnan kapunk mi majd gyümölcscukorkát, virgácsot, ha senki nem hallja meg?

Vecsés, 2016. január. 30. ? Kustra Ferenc

Nagy csend van az erdészlakban,
csak a kályha duruzsol,
ontja áldott melegét,
melegszik bent Elemér.

El nem mozdul ablak elől,
csodálja a szép tájat,
hófehérbe borult fákat,
fel - fel bukkanó vadat.

Zúzmara a fák ágain,
hintáznak most a szélben,
egyik - másik nagyot huppan,
földet ér nagy morcosan.

Kis kutyája izeg - mozog,
kimenne már szívesen,
felveszi hát nagy bundáját,
indulnak az erdőbe.

Szánkója már megpakolva,
vastag kötél, kis balta,
fenyőfáért indulnak ma,
mindjárt itt a Jézuska.

Játszanak ők kutyusával,
jókat nevet Elemér,
elvész a nagy hóbuckában,
kis kutyája, kis Csibész.

Nincs már messze kiszemelt fa,
hancúrozva érnek oda,
előkerül most a balta,
nekifognak a munkának.

Fenyő tőnél Csibész kutya,
hófelhőket kapargat,
Elemér a kis baltával,
jó nagyokat oda csap.

Hamar kint van a kis fenyő,
felkerül a szánkóra,
megkötözve fekszik rajta,
így bizony el nem marad.

Elindulnak a szánkóval,
sietnek ők most haza,
sötét felhők fenn az égen,
havazás már közeleg.