Nézz az égre, nézz csak fel!
Ki játszik a fényekkel?
Felhőn lábát lógató,
pajkos kis manó.

Szivárványon csúzdázik.
Angyalokkal mókázik.
Sipkájából csillámot szór.
Édes dala hozzád is szól.

„Pitypang vagyok égi manó.
Nótázgatni felhőn de jó!
Szeretem a vidámságot.
Küldök neked fényvirágot.”

Szívem rezdülése válik dallá.
Szerelmes szavaim füledbe súgom.
Szépséged látása tett engem rabbá.
Szerelmes börtönbe taszított sorsom.

Sokáig szeretnék rabja maradni.
Édes rabságban tölteni életem.
Neked drágám mindent megadni.
Nélküled életem siváran élhetem

Hited szavát hirdesd nagy haraggal.
Szóval is lehet győzni, nem csak karddal.

Gyenge szóköpő nép csak szájhős.
Hidd el, a bátrak hada szava erős.

Állj ki bátran, soha se légy gyáva.
S akkor nem kiáltsz szót a pusztába.

Örömtől vágyakozó szeretetben
Anyám megszülte kisfiát.
Örökké való szeretetben
Élnek gyerekeink gyermeknapokon szeretetben.

Fekete felhők alatt a szenvedésünk,
A boldog gyermeknapokra visszanézünk.
Kitárja ajtónkat a hideg szél.
A családunk búja, baja belefér.

Karavánútjainkon fekete átok,
Nap fényén kisgyerekek játszanak a tájon.
Nagy családi klánnal, gyerekek hadával szekereztünk,
Múltunk nyomait nem felejtünk.

Dédapáink mosolyognak ránk a hegedűk húrjain,
Népes család a messze táj útjain.
Gyermeknapok múltjain napjaink szomorú,
Másságunk kincsei a múlt porába belehullt.

Langyos esők, fájó könnyek,
Sötét éjen felhők jönnek.
Bíbor alkonyon vérfolyók,
Földre csorog lehangolón.

Kopár égen nincsen csillag,
Égi jelenség álmot ringat.
Hervadó rózsa, cigány élet,
Tarna partján napfény nincsen.

Kunyhóink helyén vad füvek,
Templomunk harangján süket fülek.
Földünkön kevés a hit, sír az Isten.
Némán hallgat az idő csendes hitben.