Régi időkben az aratás zene volt…

(Bokorrímes)
Búgva zakatol a cséplőgép, kicsit tán' mélán,
Ömlik belőle az érett búzaszem, tán’ léhán…
Virradatkor kezdték a kaszások és indult a gép,
Mélabús hangján az óta is, csak muzsikál a gép.
Óh mily’ jó muzsikás, a gép!
*

(leoninus csokor)
Micsoda egyhangúság... monoton a zene, de nem lehet betelni vele.
Úristen, hogy mit művel itt ez a nagy gép! Hangjára készen felvidul a nép.
A nép, az Istenadta nép…

Hallgassatok hegedűk és hallhass te zongora, cséplőgépnek, most van a sora.
Hol van hangszer és vele a versenyzene? Zene a fülnek, ha búzát öntene.
Szépen megértett búzát öntene!

Amikor maggal hinti a földet a magyar, megkezdi harcát aratással, mi magyar!
Ajkakon csak úgy elmúlik mindenféle dal, jó termésnél aratás lesz hahotával.
Ha mégis maghintéskor mélabús a magyar nép, dalolva visszaadja most azt a gép…
A gép, ez az otromba gép…
*

(3 soros-zárttükrös)
Búgva dolgozik a cséplőgép, csendesen és tán’ mélán,
Élvezettel hallgatom, elmerengek a nép dallamán…
Búgva dolgozik a cséplőgép, csendesen és tán’ mélán.

Vecsés, 2022. október 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Benedek Elek (1859 – 1929) azonos c. verse átirataként. [Közzétette Mucsi Antal Toni, műfordító]

(3 soros-zárttükrös)
Erdőben vagyok, fák között, kereng, kis lanyha szél.
Az égen súlyos felhők állnak, egyik sem beszél…
Erdőben vagyok, fák között, kereng, kis lanyha szél.

Langymeleg idő, ez már a nyárelő szele,
A sok felhő még tavaszi, de most jött erre…
Langymeleg idő, ez már a nyárelő szele.

(Bokorrímes)
Letérdelek, csendesen elbeszélgetek futó bogarakkal,
Közben, pihenve, sarjadt fűben elgyönyörködők csodálattal.
Amott egy pók szalad, tán' leesett, hálóra vissza, nyolc lábbal.

(Septolet)
Hangtalan neszek,
Ideértek legyek,
Ők fenegyerekek,
Erdőben mit esznek?

Ledőlni fűbe,
Délutáni pihenőbe…
Örömbe.

(Senrjú -s HIAQ)
Élvezem új erdőt,
Mindenhol lélekemelőt.
Esőisten szeret.

Mókus, le is jött már
A fűbe, becses teremtmény.
Lelkem nagyon pezseg.

(Anaforás halmazrímben)
Mindent megsimogatni öt ujjal, de tenyérrel sem bírok,
De a lelkem… a lelkem átölel mindent, efelé hatok.
Mindent szeretek, ember is természetes lény, mit akarok?
De a lelkem… A lelkem átölelős, mást nem akarhatok.

Vecsés, 2019. április 26. – Kustra Ferenc József– íródott; alloiostrofikus versformában.

Már dereng,
Hűvös pára leng.
Csendesen hajnalodik,
Természet még békésen alszik.

Szellő édes álmát ringatja,
Süvítés nem izgatja.
Gőzölgő folyó...
Bujdosó.

Ég alján
Pislant táj tatján
Bíbor színű napsugár.
Álmot űz a gyors, pezsdülő ár.

Madarak hada ébresztőt zeng,
Harmattal illat terjeng...
Mi lesz ma a tét?
Friss, új lét?!

Torlódás,
Utcákon zúgás...
Indul a városi kas,
A siető tömeg hatalmas.

Onnan ide, innen oda lót,
A nép...van ki csak cipót
Venne; falatot...
Nem jachtot.

Naponta
Az ember dolga
Megalkuvás kenyérért,
Kényszer szolgája jólétéért.

Megtervezett a függőség-lét;
Bársonyos csapda terhét
Szabad polgár visz
Önként...hisz?!

Megláttam,
Megálltam,
Mozdulatlan maradtam.

Őzek ügetve vonultak,
Cserjést átugrottak
Előttem kecsesen.
Álltam döbbenettől dermedten!
*
Páratlan csoda!
Lélegzetem visszafojtva
Legyökereztem ámulva.

Egyedi esemény,
Kéznyújtásnyi tünemény.
Pillanatok töredéke
Vésődött emlékezetembe.
*
Fényképtelen,
Nem jelentéktelen
Jelenben...

Magamhoz térve hirtelen,
Szívem kalimpált sebesen.
Endorfinnal fejemben
Elindultam csendesen.

Dunatőkés, 2024. március 27. - septolet trió.

(3 soros-zárttükrös)
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet,
Vittem is magammal barátomat, az ebet.
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet.

Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj,
Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj.

Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben,
A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben.

Az őszöm úgy vélem, immár szép, szürkés-szakadtkabátos,
Talán ezután, már csak telem lesz, hideg zúzmarásos.

Ahogy jő az életvég egyre inkább nincs metódusunk,
Akkor már csak a hajat hátra simítva, csak vakkantunk.

(Bokorrímes)
Manapság már, többször kijárok a folyópartra, gondolkozni,
Hol üres a tájék, a nagy víz sem akadály, nem áll meg folyni.
Viszek egy zsebnyi követ, azt jól lehet a vízbe bedobálni…
Beléjük kövesedve a múltam, mit nem lehet eldobálni…

(3 soros-zárttükrös)
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek,
Itt jó, senki nem zavar, mert nincs akadály, hogy hosszan képzelegjetek.
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek.

A víz megállás nélkül csobogva folyik csendesen,
A múltam a kavicsokban lakik, lám, véglegesen.

(Bokorrímes)
Eddig én voltam mindenkinek egy senki,
Most sem vagyok magamnak... már jó nagy senki.
Közelg’ az végidő… úgyse sajnál: senki…?

Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.