Beköszönt a nyár az őszhöz.
Kéréssel fordulok önhöz.
Hadd maradjak egy pár napig.
Csak míg cipőm el nem kopik.

Na, de kérem az nem egy pár nap.
Maga engem biztos becsap.
De azért ne menjen haza.
Legyen vénasszonyok nyara.

Ez itt az erdei hírlap.
Üdvözlöm az olvasókat!
Óriási szenzáció!
Népdalversenyt nyert a rigó!

Az erdei iskolában
versenyre keltek vagy hárman.
A kis vadgalamb, csak búgott.
Hallgassuk, hát meg a tyúkot.

Azt énekli, hogy kotkodács .
A zsűri szerint, ez oly csodás.
Dalát hiába fényezik,
mert ilyen nép nem létezik.

Sem kot, sem dács.Nincs ilyen!
Ő csak a tojáson pihen.
Így kizárásos alapon,
a rigó nyert-e szép napon.

Belezümmög a fülembe.
Szemtelen nagyon őkelme.
Ez a szúnyog engem fáraszt.
Nyomjon le pár fekvőtámaszt.

Most elég nyüzüge fajta.
Be van esve a hóna alja.
Hogyha izmosodna kicsit.
Talán kibírná a pacsit.

Ha most adok neki egyet,
akkor többet már nem repked.
Hát inkább elhessegetem.
Hogy ne zümmögjön itt nekem.

Rongyos kendőt lenget a szél a putri ablakán.
Nyomorúság képe látszik sárból tapadt falán.
Egy fáradt, idős asszony hajol fateknő fölé,
egyike annak a kevésnek, ami az övé.

Övé még ezen kívül bánat, és nyomorúság.
Rég elfelejtette már őt az egész világ.
Mint ősi bálvány, úgy maradt itt egyes-egyedül.
Asztalára étel csak néha-néha, ha kerül.

Már megfakult emlékeiben a sok elmúlt vágy.
Régi szerelmeket sem őriz a rozoga ágy.
Egyetlen öröme csak az, ha van betevője.
Nem lesz senki, ki kiviszi majd a temetőbe.

Az életemben mást nem kérek
légy az enyém adja ég.
Nem rontott meg téged az élet
a te szíved tiszta még.
Mióta előszőr láttalak,
elrabolt a szerelem.
Leghőbb vágyam, hogy azt lássam
gyűrűm csillan kezeden.

Mindent megadnák szerelmedért
nem tudom, hogy érted-e.
Pillantásod tüzében égve
hangod nekem lágy zene.
Kitárt lélekkel kérlek téged
add szívedet csak nekem.
Leghőbb vágyam, hogy azt lássam
gyűrűm csillan kezeden.