Hétköznapi pszichológia

Párkapcsolatban, ha a szeretet belül gyűlöletté válik,
Akkor a szívbe-lélekbe markolóan fog hatni.
Az a fél, aki akaratlanul is, de áldozattá válik,
Tehetetlen,
Mert a gyűlölködőre, szép szóval nem lehet hatni!

Elmenni, lelépni? Kérdés: ez kivitelezhetővé válik?

Vecsés, 2018. október 7. – Kustra Ferenc József

Csak nézek a velem szemben lévő hófödte csúcsra…
De nem látom, mert belül belemerengek a múltba…
Honnan, miért jöttem, mit értem el és ki is vagyok?
Azon gondolkozok, mért nem segítettek angyalok?

Nagy gondolatok letaglóznak, beleveszek az őrültségbe!
Utoljára még látom, szabad madarak szállnak a kék égbe…

Vecsés, 2014. január 2. – Kustra Ferenc József

Balaton a magyarok nagy, szeretett tengere….
Ő a nagy tavak általunk szeretett remeke.
Mit nekünk Adria és a Csendes óceán?
Csak álmodozunk Balcsiról… nyár legyen, várván…

Hullámai görögve jönnek, mennek,
Parti köveken meg visszaverődnek.
Este a lemenő nap arany sugarai beborítják…
Szembenézve, szemem nem bántja, látom a Nap aranyútját…

Vízi bicikli lágyan ring a hullámokon, amit élvezek,
Ha legközelebb nyaralni megyek, egy jó nagyot majd, bérelek…

Vecsés, 2015. február 27. - Kustra Ferenc József

„Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.”

A lúdból tollam, nem gyárt maszatot, tintapacát
és gondolatom próbálja felvenni ritmusát
annak, amit néktek akarok, kívánok írni,
hátha szíveteket nagyon megörvendezteti...

A mai nap is elmúlik... lesznek a tegnapok,
sötétedik, kezdenek hullani a csillagok…
Az időm tőlem egy napot ellopott,
de ma is játszott… már elmúlt dallamot.

Íróasztalomon, csonkgyertya remegő lángja világit
és bár... már késő este van, ez a kis fény engemet ámít.
Azt sugallja, írjak még, körmöljek még verset ma este,
de már álmos vagyok, rám feszül az álom lehelete.
Most inkább megyek aludni, jó éjszakát néktek,
holnap... a kelő Napnál írok pár sort tinéktek.

Vecsés, 2013. november 18. – Kustra Ferenc József
Folytassa pályázatra – az idézet Babits Mihály: A lírikus epilógja c. verséből való.

Veled vágyom a szürkülő alkony
lenyugvó csöndes moraját,
veled vágyom a holdfényes estét,
mely fényével hinti be szobám.

Veled vágyom a táguló csöndet,
mely átölel, s magába zár,
az esti sötétség rejtett nyugalmát,
mely belőled áramlik át.

Veled vágyom az éjszaka álmát,
mely fátyolként teríti rám
csöndes nyugalmát, s hűs kezével
simítva lágy csókot ád.

Veled vágyom a virradó hajnalt,
mely elém tár ezer csodát,
elűzve tőlem minden kételyt,
amely a lelkembe váj.

Veled vágyom a földi létet,
a jövőt, az alkonyodást,
csak szeress. Nem kérek többet.
Elég, ha karodba zársz.