Búcsúzom, Kedvesem!


Csoda volt az élet veled,
Az a csodálatos kék szemed,
Első látásra szerelem,
Boldogságot hoztál nekem.

A magány hosszú órái,
Fájdalmas percek búskomor formái.
Te jöttél az ismeretlenből,
Megmentettél a végtelentől.

Szakadék szélén állva,
Te megfogtad a vállam,
Nem engedted a zuhanást,
Fülembe súgtad: 'Én vigyázok Rád!'

S mikor ajkad ajkamhoz ért,
Felcsillant a fény, s a remény.
Elfeledtem minden rosszat,
Te lettél szívem fogja.

Kis gond - nagy gond.
Erre mondtuk:
Együtt majd megoldjuk!

Az a sok elhullatott könny,
Démon, sátán, és szörny.
Veszekedések által szívbe szúrt tőr,
A végtelenségig hajszol, majd megöl.

Férfiként a léted képtelen,
Női lelkem szárnyal, s féktelen.
Neked adtam mindenem,
Szívem, lelkem, s az életem.

Fájdalmas napok vették kezdetét,
Elhanyagoltál, s eltűnt a fény.
Hiába minden, már nincs esély,
A búcsúzás veszi most kezdetét.

Búcsúzom Tőled Kedvesem,
Nagy az ár, de én titkon mégis Szeretlek.
Fáj a szív, s a búcsúszó,
Ezt csak elfeledni volna jó.

Véget ért, mert nem volt más esély,
De Veled bármikor újra kezdeném.
Te gyűlölsz már, mert kimondtam,
S szívem felemészti a sok fájó gondolat.

Másfél év, nem kevés idő,
Visszaforgatni már túl késő.
A szívem Téged akar, az eszem viszont taszít.
S többé már a jelenléted sem boldogít.

S hogy mi a helyes döntés?
Nem zárkózhatom el örökké.
Az emlékek már csak foszlányok,
A hitem majd kárpótol.

Vessünk hát véget ennek az egésznek,
Én emlékezni fogok Rád, míg csak élek.
Bocsáss meg nekem, kérlek!

Dióhéjba sűrített világom: színes selymek, illatos virágok.
Csengő hangod, szikrázó gyémántok, fényes hajad, tüzes harmatok,
Nefelejcs virága, türkiz nőszirom, pillangóvirág, mohos cédrusok,
Csipkés fátyol, hófehér oltalom, húsz múló perc szépségét őrzi,
Forró, fényes csillaggá vált, a Nap és Hold kíséri útját a menny felé,
Neve: Boldogság!

KÖSZÖNET
Írta: Poór Edit

Ó, Uram köszönöm neked,
Köszönöm, hogy megmutattad Őt nekem!
Szívem csordultig hálával tele,
Hisz Ő duál testvérem nekem.
Közös múltunkról, immár fellebbent a fátyol,
Mit nem fejeztetünk be egykor,
Most lehetőségként mámor.
Lelkünk izzik, vérünk felforr,
Távolság hídként összekapcsol.
Szerelmünk tiszta fénysugár,
Boldogság csillag ösvényén jár.
Kezem-kezedbe olvad,
Örök élet sem oldozza már,
Utunk végén Jézus ki reánk vár.
Ő áldásával feloldozott már.

VÁGYOTT BOLDOGSÁG
Írta: Poór Edit

Ó, vágyott boldogság,
Minden lélek vágyik rád.
Ősidőkben külön vált emberpár,
Keresi igaz párját életeken át.
Sok keserű csalódáson át,
Megtisztult lélekkel vár.
Egyik életben egymásra talál,
Lelkük eggyé olvad, mint a fénysugár.
Boldogságuk határtalan,
Megértik egymást lelkük szaván.
Nincs már idő és tér,
Lelkük összeforrt, mint a fény.
Az Úr áldása ragyog rajtuk,
Védelmük hitük és tisztaságuk.
Zárt szeretet egységük,
Boldog így szerelmük.

Szeretnék szemedbe nézni,
S tüzében boldogan égni!
Bőrödhöz érni,
Szeretnélek ölelve csókolni.
Szerelem tüze égeti lelkem,
Tudom Te is érzed kedvesem.
Örök mécses lángol szívünkbe,
Vigyázzuk-e lángot örökre.
Boldogságunk találkozik a fényben,
Ahogy két csillag felragyog az égen.
Egymástól távol,
Lelkünkben szerelmi mámor,
Kezünk örökre összeforr.
Oly elválaszthatatlanul.