Egy prózám története
Ülök a dolgozó szobámba és elmerengek,
Mesélek magamnak, mint az óvónő egy indián regényt,
Kedves a történet, nagyon kedvelem ezt a sziú legényt.
De a mese véges, fázok és fel is derengek…
Érzem, nekem is írnom kell szép történeteket,
Ezért a pennám végét a kalamárisba betentázom,
Aztán ahogy fút papírlapon, kialakul az írásom.
Boldogan elnézem, a kis ’helyre’ történetet.
Vecsés, 2024. március 2. -Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Ülök a dolgozó szobámba és elmerengek,
Mesélek magamnak, mint az óvónő egy indián regényt,
Kedves a történet, nagyon kedvelem ezt a sziú legényt.
De a mese véges, fázok és fel is derengek…
Érzem, nekem is írnom kell szép történeteket,
Ezért a pennám végét a kalamárisba betentázom,
Aztán ahogy fút papírlapon, kialakul az írásom.
Boldogan elnézem, a kis ’helyre’ történetet.
Vecsés, 2024. március 2. -Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Filozofikus felfogásban…
Elfojtott vágyakban tobzódnak hevült testek,
Simán megszűnnek, oly' nagy plátói szerelmek.
Hajnali harmatban tárt karokkal futnék eléd,
De még fekszem, és csak, egy álmot gondolok beléd.
Megállítanám én a szerető, emésztően kedves képeket,
De a harag nem engedi, betonba betapossa a lelkeket.
Völgyecske ölében csobog egy apró patak,
Vize mérgezett, már kipusztultak a halak.
Nyugágyból nézni a bárányfelhőket, gyönyörűség.
Felhőszakadásba berohanunk, ebben nincs szépség.
Olyan napfényes vágy uralkodik a széplélekben...
Az élet meg megy, a borús, fizikai tételben…
Vágyunkból lesz meg a szép remény,
Nem teljesül, csalódás kemény!
Mikor tisztán, még boldogan törülközők,
Konyhában szól telefon, én megőrülök.
Hajnali, első pár napsugár, besurrant a tájra,
De nem látják, nem nyílott még ki… állatok csipája.
Lappangó, de elősettenkedő a kéjem,
Éjjelre, kínos börtönbe löki a létem.
Megütöttelek! Most már csak ülök egymagamba,
Arra vágyva, Te tekints rám, mint igaz barátra!
Van úgy, hogy én bizalmas titkot vetek papírra,
De ügyetlen a sors, eltakarja egy nagy paca.
Vecsés, 2016. július 15. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Elfojtott vágyakban tobzódnak hevült testek,
Simán megszűnnek, oly' nagy plátói szerelmek.
Hajnali harmatban tárt karokkal futnék eléd,
De még fekszem, és csak, egy álmot gondolok beléd.
Megállítanám én a szerető, emésztően kedves képeket,
De a harag nem engedi, betonba betapossa a lelkeket.
Völgyecske ölében csobog egy apró patak,
Vize mérgezett, már kipusztultak a halak.
Nyugágyból nézni a bárányfelhőket, gyönyörűség.
Felhőszakadásba berohanunk, ebben nincs szépség.
Olyan napfényes vágy uralkodik a széplélekben...
Az élet meg megy, a borús, fizikai tételben…
Vágyunkból lesz meg a szép remény,
Nem teljesül, csalódás kemény!
Mikor tisztán, még boldogan törülközők,
Konyhában szól telefon, én megőrülök.
Hajnali, első pár napsugár, besurrant a tájra,
De nem látják, nem nyílott még ki… állatok csipája.
Lappangó, de elősettenkedő a kéjem,
Éjjelre, kínos börtönbe löki a létem.
Megütöttelek! Most már csak ülök egymagamba,
Arra vágyva, Te tekints rám, mint igaz barátra!
Van úgy, hogy én bizalmas titkot vetek papírra,
De ügyetlen a sors, eltakarja egy nagy paca.
Vecsés, 2016. július 15. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Fullasztó csók kéne, Enikő,
Ne bánj el velem, keserv van bő!
Messzibe elnéznénk,
Szembe elmerülnénk…
Együtt imádkoznánk, Enikő.
Múlik idő, nő mindennapja,
Ránk hozná bajt, szerelem papja.
Összebújnánk ketten,
Füvében a réten…
Én lennék a gyermekünk apja.
Dönts! Biz' már jöjj hozzám Enikő,
Érezd majd, erőm kerítéskő!
Egy család von' miénk,
Boldogan élhetnénk…
Dönts! Légy enyém végleg, Enikő!
Vecsés, 2021. június 2. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
Ne bánj el velem, keserv van bő!
Messzibe elnéznénk,
Szembe elmerülnénk…
Együtt imádkoznánk, Enikő.
Múlik idő, nő mindennapja,
Ránk hozná bajt, szerelem papja.
Összebújnánk ketten,
Füvében a réten…
Én lennék a gyermekünk apja.
Dönts! Biz' már jöjj hozzám Enikő,
Érezd majd, erőm kerítéskő!
Egy család von' miénk,
Boldogan élhetnénk…
Dönts! Légy enyém végleg, Enikő!
Vecsés, 2021. június 2. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
Mese-mese mátka…
Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!
Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…
Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...
Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.
Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.
El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.
Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…
Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!
Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!
Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?
Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.
Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…
Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…
Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!
Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!
Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…
Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József
Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!
Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…
Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...
Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.
Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.
El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.
Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…
Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!
Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!
Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?
Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.
Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…
Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…
Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!
Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!
Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…
Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József
Tegyek-e valamit, vagy ne tegyek?
Legyek-e valaki, vagy ne legyek?
Tegyek-e valamit, hogy ne unatkozzak?
Legyek-e valaki, hogy ne unatkozzak?
Gazdag gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.
Szegény gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.
Gazdag gyereket félrevezérli a sok pénz.
Szegény gyereket meg elkerüli minden pénz.
Gazdag gyerek, a sok pénzen ül és unatkozik.
Szegény gyerek, árokparton ül és imádkozik.
Gazdag mondja; jó neked, szegényen, de boldogan…
Szegény mondja; betegen, semmibe oldódóan…
Gazdagokat megöli az élvezeti mértéktelenség,
Szegényeket meg írtja, az általános hiánybetegség.
Mi legyek, mi jobb; akkor szegény vagy gazdag?
Mit tegyek, én akkor hogyan legyek gazdag?
A gazdagnak és szegénynek is; közöny az útja?
Szegénynek nem futja, de a gazdagnak tán’ futja,
Ebből, talán kitörni egy egész életre.
Szegénynek nem fussa, miből… új elméletre.
Törekedni kell, szépre, jóra, gazdagságra,
Legyen ez… ám minden halandó ember vágya,
De, akinek, ami a sorsa könyvébe írva vagyon,
Az beteljesül, ha nagyon vágyom, vagy ha… nem akarom.
Úgy tűnik, már elvagyok a fásultság és kiégettség abszurdjába.
Éltem, őrzi magát; semmit… ki kellene nézni magából, de kába.
Ki rossz helyre született, azt az élet egyből a mélybe taszította…
Ki rossz helyre született, az saját emberi léte… kitaszítottja.
Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, mi legyen a koncepcióm?
Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, honnan legyen ambícióm?
Bennem van az életérzés makrancos rönkje,
Mit tegyek, hogy a sorsom jó irányba lökje?
Vecsés, 2012. szeptember 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Legyek-e valaki, vagy ne legyek?
Tegyek-e valamit, hogy ne unatkozzak?
Legyek-e valaki, hogy ne unatkozzak?
Gazdag gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.
Szegény gyerek sorsa: telítődés, unalom, perverzió.
Gazdag gyereket félrevezérli a sok pénz.
Szegény gyereket meg elkerüli minden pénz.
Gazdag gyerek, a sok pénzen ül és unatkozik.
Szegény gyerek, árokparton ül és imádkozik.
Gazdag mondja; jó neked, szegényen, de boldogan…
Szegény mondja; betegen, semmibe oldódóan…
Gazdagokat megöli az élvezeti mértéktelenség,
Szegényeket meg írtja, az általános hiánybetegség.
Mi legyek, mi jobb; akkor szegény vagy gazdag?
Mit tegyek, én akkor hogyan legyek gazdag?
A gazdagnak és szegénynek is; közöny az útja?
Szegénynek nem futja, de a gazdagnak tán’ futja,
Ebből, talán kitörni egy egész életre.
Szegénynek nem fussa, miből… új elméletre.
Törekedni kell, szépre, jóra, gazdagságra,
Legyen ez… ám minden halandó ember vágya,
De, akinek, ami a sorsa könyvébe írva vagyon,
Az beteljesül, ha nagyon vágyom, vagy ha… nem akarom.
Úgy tűnik, már elvagyok a fásultság és kiégettség abszurdjába.
Éltem, őrzi magát; semmit… ki kellene nézni magából, de kába.
Ki rossz helyre született, azt az élet egyből a mélybe taszította…
Ki rossz helyre született, az saját emberi léte… kitaszítottja.
Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, mi legyen a koncepcióm?
Tegyek-e valamit, hogy valaki megmondja, honnan legyen ambícióm?
Bennem van az életérzés makrancos rönkje,
Mit tegyek, hogy a sorsom jó irányba lökje?
Vecsés, 2012. szeptember 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.