A csendnek a perceiben érzem, hogy átkarol a fénye,
Akkor világlik ki, mekkora a jövőnek a reménye…
Az ég távoli csillaghalmaza a csendet sugározza,
És csukott szemmel látom, a csendnek is van szivárványhídja!

Csend
Fénye
Magához
Ölel. Lelkem
Boldogan szárnyal.

Sértőszó nem hat.
Lelkemben él
Szeretet,
Béke s
Hit.

Hit,
Béke s
Szeretet,
Lelkemben él.
Sértőszó nem hat.

A csendem jobban behatol a lelkembe,
Mint egy bősz kiáltás reám, keménykedve.

Fény
Szárnyán
Repülnek
Vágyak s remény,
Az est csendjében.

Vágyak és remények, sírós esdések este,
Álmomban eljutok a csendes végtelenbe.
Ekkor élvezem, hogy mily’ a csendesség heve...

Éj
Sötét s
Végtelen.
Vak csend, lelkem
Fénnyel tölti fel.

Az esthajnalcsillag már előkerült ébredő, vak csendbe,
Én a sötétüléskor, elkerülök a vak végtelenbe…
A csend sugározza reám a fényét, vakon... a lelkembe…

Vecsés, 2011. május 31. – Szabadka, 2017. november 26. – Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.

Hétköznapi pszichológia

Ha majd meghalok? Akkor már nem húzza életteher a vállaimat,
De majd a leszármazottaim, haragban lesznek, mert volt valamim…
Ha majd meghalok? Már nem tudom elmondani ezt a nagy bánatomat,
Pedig kéne,
Mert a háború majd akkor kezdődik, hogy markolják a valamim…

Levegő, mérgező lesz, szerelem eltűnik... Hagytam hagyatékomat…
*

(Septolet)
Szív-gyűlölet föltámad,
Értetlenség letámad,
Van, mi rád marad,
Gazdagítsd magad!

Mi maradt,
Jogosan rád-maradt,
Odaragadt!
*

(Anaforás senrjon duó)
Kiváltság nem-igen van,
Mert a juss, mi jogosan jár!
Már nem kedvezek…

Kiváltságot, nem-igen
Adtam, fontos: élet-igaz!
Halállal vége…
*

(Bokorrímes)
A halál nem csodatévő,
Sőt, még nem is megigéző,
Gazdagodna ingyenélő!

(3 soros-zárttükrös duó)
Feszültségben bugyborékol a harag,
Rokonok közt, ez maga büdös dögszag…
Feszültségben bugyborékol a harag.

Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő,
Már látszik, az örök-harag is kifejlődő…
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő.

(HIAfo csokor)
Emberi faj ilyen.
Van, kinek a vagyon
Egész élete értelme.

Emberi faj ilyen.
Van ki mindenkiét
Begyűjtené, ó boldogan.
*

Én már nem tudok, és nem akarok változtatni,
De nem is fogok senkit, kicsit sem kárhoztatni.
Mindenki éljen meg, ahogy tud, ha én már meghaltam,
A túlvilágon jó lesz, majd elmondom, ha rákaptam.

Vecsés, 2020. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Játszódik a távoli? jövőben.

Felébredtem a mély, hibernált álomból.
Sok évet vártam a sötét homályban.
Utazó vagyok az időben. Eljöttem a távolból.
Felébredtem új világ, más emberek korában.

Kavargó sorban állnak lélektelen testek.
Önálló gondolatokat félnek szőni.
Mindenhol áruló kamerák lesnek.
Büntetéstől mást nem lehet, csak félni.

Tiltottak a tettek, és igaz szavak.
Csak az engedett, mit a hatalom akar
Igaz szavat kántáló bár néha akad,
de lesújt rá törvénynek kiáltott jogar.

Úgy tűnik nem vagyok ide való,
mert szavaim nem tetszenek nekik.
Ezért ítélet beszippant, mert mohó.
Itt ki igazat mond börtönbe vetik.

Most itt ülök börtönöm udvarán.
Teszek bármit, semmit nem tagadok.
Boldogan nézek át börtönöm falán.
Itt mondhatok, amit csak akarok

Zord fellegek, fehér hópelyhek.
Megszületett a Messiásgyermek.
Új élet a zöld fenyőfákban,
Legszebb ünnep a téli tájban.

Látod? Én is megszülettem,
Csillag útján rád ismertem.
Kezem imára kulcsolja,
Felnézek a fényes holdra.

Jézus szenvedésén járok,
Szeretetem fel-fellángol.
Karácsony van a tél hidegén,
Boldogan fázok az ünnepek idején.

Jöjj el hozzánk, kis Jézusunk,
Tedd fényessé szegény napunk.
Nincsen fenyőnk, se ajándékunk,
A te szereteted a táplálékunk.

Adrika gitárján zeng az ének,
Amira énekel a színpadon szépen.
Az óvó néni tapsol, mert szép a dal
A gyermeknapi ünnepség alatt.

Anyukák sírnak meghatottan,
Májusi szellők simogatnak.
Nevet a nap ott fenn, az égen,
Minden gyermek a földön boldogan éljen