Idő 
Értékelés 
Értékelés Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
Esőcseppek hullnak… Edit vagy?
Mennék esőben is, de hol vagy?
Lenne kapcsolatunk,
Életbe indulunk…
Ó, ha mondhatnám, barátném vagy…
*
Kopog az eső, magam vagyok,
Edit kedves, én csak rád vágyok.
Jó lennél páromnak,
Lennék én… párodnak.
Gyere, ismerkedj, bárhol vagyok!
*
Vágyamban nem andalít eső,
Editke gyere, légy itt első.
Énekel nekem nő,
Ez bizony nagymenő.
Hol vagy Edit? Majdnem barátnő?
Vecsés, 2019. augusztus 9. – Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor
Mennék esőben is, de hol vagy?
Lenne kapcsolatunk,
Életbe indulunk…
Ó, ha mondhatnám, barátném vagy…
*
Kopog az eső, magam vagyok,
Edit kedves, én csak rád vágyok.
Jó lennél páromnak,
Lennék én… párodnak.
Gyere, ismerkedj, bárhol vagyok!
*
Vágyamban nem andalít eső,
Editke gyere, légy itt első.
Énekel nekem nő,
Ez bizony nagymenő.
Hol vagy Edit? Majdnem barátnő?
Vecsés, 2019. augusztus 9. – Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor
Keressem múltamat? Még a jelenemet sem ismerem!
Múltba leledzik a jövő, de azt meg végképp nem sejtem.
Lehettem volna gazdag, de a sorsom ezt bizony nem akarta,
Csak éltem, napról-napra szegényen, élet jólétet takarta.
Álmodtam és sokszor és sokat, de gazdagságot nem sikerült,
Így még álmomban is szegényke voltam, éltem ebben kiterült.
Életemet úgy élem meg, mint mindennapi öldöklést,
És nem tudom, hogy mikor, miért rendezhetnék ünneplést?
Nem voltam bálba és orgiákban, pedig ezek vannak bőven,
Én ott csak eltévednék, mint a kiránduló az őserdőben.
Próbáltam, hogy kicsit tovább alszom, de mindez reménytelen,
Álmom eseménytelen, életem rendre eredménytelen.
Egyedül vagyok a világban, még az álmom sincs velem,
Rossz helyre születtem, itt nem is találom meg a helyem!
Éjszaka egyszer csak izzadtan felriadok és gondolkozok,
A sötétben és magányomban, izzadtan, nagyot álmodozok.
Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc
Múltba leledzik a jövő, de azt meg végképp nem sejtem.
Lehettem volna gazdag, de a sorsom ezt bizony nem akarta,
Csak éltem, napról-napra szegényen, élet jólétet takarta.
Álmodtam és sokszor és sokat, de gazdagságot nem sikerült,
Így még álmomban is szegényke voltam, éltem ebben kiterült.
Életemet úgy élem meg, mint mindennapi öldöklést,
És nem tudom, hogy mikor, miért rendezhetnék ünneplést?
Nem voltam bálba és orgiákban, pedig ezek vannak bőven,
Én ott csak eltévednék, mint a kiránduló az őserdőben.
Próbáltam, hogy kicsit tovább alszom, de mindez reménytelen,
Álmom eseménytelen, életem rendre eredménytelen.
Egyedül vagyok a világban, még az álmom sincs velem,
Rossz helyre születtem, itt nem is találom meg a helyem!
Éjszaka egyszer csak izzadtan felriadok és gondolkozok,
A sötétben és magányomban, izzadtan, nagyot álmodozok.
Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc
Inkább várva-hiszem, hogy az ördög hozza el a végit,
Mert szőrbunda alatt, ő viseli a patkós-lábbelit.
Halál visz el, vagy a sors?
Életed
Egy jó sors?
Szánakozó
Lesz a légyottos?
Hiszel, hogy halál vagy lét?
Maradj még!
Ez vaksors...
Jelenünkből várjuk, hogy a jövő megszületik,
Ördög viszi el, ha sorséknál másképp készítik…
Halál, táncába rángat.
Nem kér föl,
Feladat:
Végítélet?
Röptess madarat!
Intsél nekem, ha mennél,
Madárral…
Bocsánat...
Ha nem lesz jövőnk, akkor bizony időtlen senkiként állunk,
Egy helyben állva, mattul és szertefoszlik az összes álmunk…
Nem marad, csak a saját bárunk, még a koktélra is várunk!
Vecsés, 2016. október 31. – Kustra Ferenc – versben és „Ku- xiangsi” kínai versformában. Szótagszám=7,3,3,4,5,7,3,3 Rímképlet = axaxaxxa (x = végtelen)
Mert szőrbunda alatt, ő viseli a patkós-lábbelit.
Halál visz el, vagy a sors?
Életed
Egy jó sors?
Szánakozó
Lesz a légyottos?
Hiszel, hogy halál vagy lét?
Maradj még!
Ez vaksors...
Jelenünkből várjuk, hogy a jövő megszületik,
Ördög viszi el, ha sorséknál másképp készítik…
Halál, táncába rángat.
Nem kér föl,
Feladat:
Végítélet?
Röptess madarat!
Intsél nekem, ha mennél,
Madárral…
Bocsánat...
Ha nem lesz jövőnk, akkor bizony időtlen senkiként állunk,
Egy helyben állva, mattul és szertefoszlik az összes álmunk…
Nem marad, csak a saját bárunk, még a koktélra is várunk!
Vecsés, 2016. október 31. – Kustra Ferenc – versben és „Ku- xiangsi” kínai versformában. Szótagszám=7,3,3,4,5,7,3,3 Rímképlet = axaxaxxa (x = végtelen)
A lövészárokban, a terepen, bármikor érhet golyó,
Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
