Elszorul a torkom, fájó sírás fojtogat,
elrontotta valami talán a napomat?
Egyre jobban érzem, hogy szorítja mindenem,
nem tehetek semmi mást, hagyom, kiengedem.

Esőcsatornáim egyre jobban megtelnek,
mint a vulkán a földből a felszínre törnek.
Erőt vesz rajtam, visszatartani nem tudom,
sírj tovább, csak sírj, a lelkemet nyugtatgatom.

Nem vagyok most boldogtalan, bánat sincs bennem,
miért áztatom hát a testem és a lelkem?
Egy mosoly fut át rajtam, boldogságot érzek,
sírni most oly jól esik, ezek örömkönnyek.

Hála a FÉNYNEK, mely bennem lángra gyúl,
a szívem melegíti, sohasem halványul.
Glóriát emel a fejem fölé,
áttetsző FÉNYBE öltözök én.

Hála a FÉNYNEK, mellyel szerethetek,
lelkemben nyugalom, békében élhetek.
Szeretek szeretettel, szeretek szerelemmel,
beragyogom a világot az aurám FÉNYÉVEL.

Hála a FÉNYNEK, hogy Vele élhetek,
Vele fekszem le és Vele ébredek.
A FÉNY tisztasága hatja át a lelkemet,
sohasem fázom, melegíti testemet.

Hála a FÉNYNEK, én boldog vagyok,
szeretetet mindenkitől egyformán kapok.
Az összes sejtemet feltöltöm Vele,
gyere bújj hozzám, Neked is jut belőle.

Hála a FÉNYNEK, én szabad vagyok,
szabad, mint a madár és a fénylő csillagok.
Örömkönnyek áztatják és tisztítják lelkemet,
hála Neked FÉNY, tisztelet és köszönet.

Szeretlek, imádlak, ágyamba kívánlak.
Igen, kívánlak, mert tombolnak bennem a vágyak.
Vágyom rá minden éjjel, hogy tied lehessek nagy hévvel, hogy harapj és nyögj, ahogyan szoktál.
Ó, ha elmennél, hogy hiányoznál!

Még egyszer sem mondtam:
hiányzik csókjaid
tengere
mikben eltűnt mindig
a szürke napoknak
hazugságtól zsúfolt
rendszere.

Sötétlő éjjelek
mik vesznek most kárba
nélküled.
Várok rád hiába
és csöppet sem nyugszik
a kitörni vágyó
kéjület

mi bennem izzva forr.
Már nem érdekel ha
hibázol.
Létem árva egén
illatod idézem
egy meleg nyári nap.
Hiányzol.

A fák között az ég alatt
Csak jár, csak jár a kósza szél
Hajnal dereng, felkel a nap
S ezer bokornak árnya kél
Csak jár, csak jár a kósza szél.

Egy öreg fűznek ága leng,
Fent csókolódzik két galamb
Reszket a bokron át a csend
Bennem sír a lélekharang
Fent csókolódzik két galamb.

A homályban, hajnal fényben,
Harang kondul, bús és rekedt,
Csengő hangja sír a szélben
Gyertek hozzám kis gyermekek,
Harang kondul bús és rekedt.