Idő 
Értékelés 
Értékelés (Anaforás, 3 soros-zártükrös, belső rímes)
Nekem már nincs erőm egy újabb sokk fordulóra,
Nekem már nincs indíttatásom, várni csókodra…
Nekem már nincs erőm egy újabb sokk fordulóra.
*
(Anaforás, 3 soros-zártükrös, belső rímes, önrímes)
Vágyam nem teljesült, sohse kaptam meg vágyott csókodat,
Vágyam nem teljesült, de álmomban elvettem csókodat…
Vágyam nem teljesült, sohse kaptam meg vágyott csókodat.
*
(Septolet)
Élmény volt,
Szívembe hatolt.
Letarolt…
Ez is valami,
Több mint semmi…
Emlék legyezi…
Temeti!
*
(Anaforás, bokorrímes)
Csókod, nekem nem is volt megírva,
Csókod könyvben nem is volt beírva…
Csókod, nekem már nem lesz felírva.
*
(Anaforás, 10 szavas)
Az emlékem csak ennyi,
Az egész egy nagy semmi…
Akarni?
*
(6 soros versben)
Ó te bűnös asszony, jól felébresztetted az álmom,
Az óta is minden reggel újra csak terád vágyom…
Ó te bűnös asszony, hiányzol a létemből, ezt akartad?
Sikerült neked, hogy emésszem magam, tényleg, mint akartad…
Ó te bűnös asszony, ha meghalok, akkor a rád-vágyómban megyek el,
De, már nem láthatlak, messze leszel, nem csókolhatlak, karod nem ölel…
*
(Anaforás, bokorrímesben)
Bennem marad örök hiányod,
Bennem már nem fog élni másod…
Vecsés, 2021. március 13. – Kustra Ferenc József – íródott: a beteljesületlen csókról… Önéletrajzi írás.
Nekem már nincs erőm egy újabb sokk fordulóra,
Nekem már nincs indíttatásom, várni csókodra…
Nekem már nincs erőm egy újabb sokk fordulóra.
*
(Anaforás, 3 soros-zártükrös, belső rímes, önrímes)
Vágyam nem teljesült, sohse kaptam meg vágyott csókodat,
Vágyam nem teljesült, de álmomban elvettem csókodat…
Vágyam nem teljesült, sohse kaptam meg vágyott csókodat.
*
(Septolet)
Élmény volt,
Szívembe hatolt.
Letarolt…
Ez is valami,
Több mint semmi…
Emlék legyezi…
Temeti!
*
(Anaforás, bokorrímes)
Csókod, nekem nem is volt megírva,
Csókod könyvben nem is volt beírva…
Csókod, nekem már nem lesz felírva.
*
(Anaforás, 10 szavas)
Az emlékem csak ennyi,
Az egész egy nagy semmi…
Akarni?
*
(6 soros versben)
Ó te bűnös asszony, jól felébresztetted az álmom,
Az óta is minden reggel újra csak terád vágyom…
Ó te bűnös asszony, hiányzol a létemből, ezt akartad?
Sikerült neked, hogy emésszem magam, tényleg, mint akartad…
Ó te bűnös asszony, ha meghalok, akkor a rád-vágyómban megyek el,
De, már nem láthatlak, messze leszel, nem csókolhatlak, karod nem ölel…
*
(Anaforás, bokorrímesben)
Bennem marad örök hiányod,
Bennem már nem fog élni másod…
Vecsés, 2021. március 13. – Kustra Ferenc József – íródott: a beteljesületlen csókról… Önéletrajzi írás.
A hajnali köd nesztelenül, lassú léptekkel
Oson át a nyálkás, a nedvességtől csöpögő
Útszéli fák között, versenyez a kikelettel
És a betonúton mutatta, hogy ő az erő.
Az út olyan lett, mintha egy termoszból
Gőzölgő, forró kávét kilocsoltak
Volna, hogy ki ne lássunk a köd sugarából
És az úti vándorok lassacskán haladtak.
Korán keltem, úton voltam
Suhantam a célom felé.
Jött a pirkadat, haladtam
Mint, ahogy a vándor teszé.
Kísértetként lebegve suhanok az úton,
Opel Zafirából a szememet meresztem,
Hogy jól lássak a sötét, ködárnyék monoton
Sötétjében… kormányt, félelmet nem eresztem.
Suhanok ködbeveszően, mint ninja…
A sötét és nyálkás út nem akadály.
Én vagyok a sötétség eltűnő harcosa,
Repülök előre, mint a tengeri sirály.
Olyan volt, mint háború vérgőzös ködje,
Én suhantam, hogy odaérjek mielőbb.
Csak attak volt és rohantam előre,
Bennem volt az, hogy mi lehet, lesz később…
Épp, hogy észrevettem, az átvágó vaddisznókat,
Libasorban meneteltek, mint köd katonái…
Tapostam a féket, koptattam a gumikat,
Sikerült… áldom Urunkat, jók az imáim!
A hátamon nem volt batyu pogácsával,
Mentem dolgozni, kávét vittem magammal.
Ködös hajnalon róttam a betont kocsival,
Lett napfelkelte… napfényt is vittem magammal.
Budapest, 2011. november 14. – Kustra Ferenc József
Oson át a nyálkás, a nedvességtől csöpögő
Útszéli fák között, versenyez a kikelettel
És a betonúton mutatta, hogy ő az erő.
Az út olyan lett, mintha egy termoszból
Gőzölgő, forró kávét kilocsoltak
Volna, hogy ki ne lássunk a köd sugarából
És az úti vándorok lassacskán haladtak.
Korán keltem, úton voltam
Suhantam a célom felé.
Jött a pirkadat, haladtam
Mint, ahogy a vándor teszé.
Kísértetként lebegve suhanok az úton,
Opel Zafirából a szememet meresztem,
Hogy jól lássak a sötét, ködárnyék monoton
Sötétjében… kormányt, félelmet nem eresztem.
Suhanok ködbeveszően, mint ninja…
A sötét és nyálkás út nem akadály.
Én vagyok a sötétség eltűnő harcosa,
Repülök előre, mint a tengeri sirály.
Olyan volt, mint háború vérgőzös ködje,
Én suhantam, hogy odaérjek mielőbb.
Csak attak volt és rohantam előre,
Bennem volt az, hogy mi lehet, lesz később…
Épp, hogy észrevettem, az átvágó vaddisznókat,
Libasorban meneteltek, mint köd katonái…
Tapostam a féket, koptattam a gumikat,
Sikerült… áldom Urunkat, jók az imáim!
A hátamon nem volt batyu pogácsával,
Mentem dolgozni, kávét vittem magammal.
Ködös hajnalon róttam a betont kocsival,
Lett napfelkelte… napfényt is vittem magammal.
Budapest, 2011. november 14. – Kustra Ferenc József
Jókra világítottál rá, ezek, hogy tudd, bennem is megvoltak.
Tollam, te sercintgető, markomban foglak, ügyes vagy, "megfoglak"
Poéta társnak, így tudunk szépeket írni, az olvasóknak.
*
Sorok, szépre írtak,
Sugárzó mondanivaló.
Szárnyaló gondolat.
*
Amikor az én tollam sercegett a papíron,
Hangja recsegve sikított, nem volt az bariton!
De a lenyomata! Az örökre maradt betűk és szavak!
Pazarul pergamenre karcolta szavakat, mik nem vadak.
*
Fogyjon el a tenta,
Ürüljön ki kalamáris.
Papír, betűhalmaz.
*
Az utókor, majd vajh' fogja-e olvasni a sorainkat...?
Ezt már nem tudjuk meg... és tán' kezelik-e, mint nyomainkat...?
Vecsés. 2014. november 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…
Tollam, te sercintgető, markomban foglak, ügyes vagy, "megfoglak"
Poéta társnak, így tudunk szépeket írni, az olvasóknak.
*
Sorok, szépre írtak,
Sugárzó mondanivaló.
Szárnyaló gondolat.
*
Amikor az én tollam sercegett a papíron,
Hangja recsegve sikított, nem volt az bariton!
De a lenyomata! Az örökre maradt betűk és szavak!
Pazarul pergamenre karcolta szavakat, mik nem vadak.
*
Fogyjon el a tenta,
Ürüljön ki kalamáris.
Papír, betűhalmaz.
*
Az utókor, majd vajh' fogja-e olvasni a sorainkat...?
Ezt már nem tudjuk meg... és tán' kezelik-e, mint nyomainkat...?
Vecsés. 2014. november 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…
Demokráciában élünk… nem vagyunk szabadok,
A saját hazánkban élünk, mint a rabok.
A fogyasztói társadalmat… dicsőítjük,
Látom, már teljesen be is vezetjük.
Ha én szabad lennék, mint a madár…
Nem lehetek… ide születtem már.
A jövő bennem nem él, nincs énképem,
Nincs bennem jövőkép, jövőt félem.
Vecsés, 2007. január 7. – Kustra Ferenc József
A saját hazánkban élünk, mint a rabok.
A fogyasztói társadalmat… dicsőítjük,
Látom, már teljesen be is vezetjük.
Ha én szabad lennék, mint a madár…
Nem lehetek… ide születtem már.
A jövő bennem nem él, nincs énképem,
Nincs bennem jövőkép, jövőt félem.
Vecsés, 2007. január 7. – Kustra Ferenc József
Régen megtaláltam(?) én az életutam és elvesztettem…
Az óta bizony, karon fogott kóborlás az én kedvesem…
Így már nekem, régen a sakkozás vele, a lételemem…
Még fut bennem a heves véráram,
A testem a saját életgyáram!
Ha sakkpartinak nézem, ez a csúcsjátszma,
De a kérdés, hogy ki lesz a győztes máma?
A halál nagy sakkjátékos, nagyon csontos újakkal,
Mindent lever, partit nyer az aktuális bábukkal.
Előszobámban vagy egy majdnem vakult tükör!
Abba nézegetem, hogy én vagyok az örök?
Megöregedtem és már meg is bolondultam?
A halált hagyom én nyerni, csak… úgy játszottam?
*
Nagyon nagy játékos,
A csontos ujjú! Parádés.
Leveri parasztot!
Ha megszólal, mondja, hogy sekk!
Válaszolok, én nem megyek!
*
Ez a zörgő, engem, nyikhajnak néz, folyvást sekket ad…
Királynőm sem győz menekülni, ez valós hadd-el-hadd…
Nekem meg állkapocs odaszól, ebből mássz ki magad!
*
Nem kapkod a táblán,
Ő az úr, ezen a pályán.
Egykedvű és csak üt!
Csontos kezű, sohse kapkod.
Kaszát, hiába markolod!
*
Vajh, én már dögrováson vagyok? A királynőm lesz, aki ment... meg?
A csont pofa, nevetve sakkból kilépett… kaszás keze remeg?
Óh, Uram adj erőt! Komolyan gondolja, mint téli fergeteg?
*
Volt biz’, hogy majdnem matt!
Szép felszálló por a fénybe,
Tekintetem, messze.
Ez meg csak nézi a táblát,
Kopogtatja, csontos sarkát.
*
Csontos újakkal értékeli helyzetet, állát simítja,
Ízület régen nincsen, így a csontok csak kopognak rajta.
Futót fogta és ez jó, mert akkor én nyerek.
Ő csak intett így én már mozdulni sem merek.
Megáll az ész, hogy folyvást vesztésre én állok,
De küzdök és ennek sekkre, nem gazsulálok.
Nem fárad, elmélkedik, dolgozik... mattot adhasson, rendesen.
Én alig bírom tartani magamat, győzelemre éhesen.
Régen, olyan nagy balgán gondoltam, okos vagyok,
Mint egy új csillag, glóriaként fennen ragyogok,
De közben a saját hamumba omlottam… szét tiprott napok…
Mint egy szibériai, levél nélküli fa, olyan vagyok.
*
Csontos, árad-apad.
Patak legyőzi a sziklát!
Én nem vagyok patak…
Szépek a csillagok, nézem.
Még hadd lássam! Én ezt kérem.
*
Rángatja a szerencsétlen lovat, az csak nyerít!
Ha én mernék, akkor rászólnék: azt a mindenit!
Folyvást mosolyognak a kiálló pofacsontjai,
Rám merednek közben, fixíroznak szemüregei.
Bölcsen, megfontoltan játszik, igen idegőrlőn.
Ha akar valamit, akkor rám néz, felül lévőn.
Ha megindul, akkor táblán bábu pusztaság lesz,
Ilyen a talárokkal értünk meg… Te nem kelessz…
Küzdők én, már csak nem hagyom el enyészetnek, magamat,
Hatvanhét évesen nem hagyom elveszni a partimat!
Elkorhadt bútorok, már rég elavultak,
Szétesnek, az enyészetben széthullanak.
Éjjel csattognak majd a denevérszárnyak,
Ők is úgy néznek ki, mint ezen csontvázak.
Remélem, velük nem kell éjjel sakkoznom,
Öregszem, kell már éjjel kicsit aludnom…
Életemben, folyton-folyvást, mentem előre,
Igyekeztem, hogy feljussak a hegytetőmre.
De állandóan abba helyzetbe kerültem,
Hogy soha, saját hegytetőmre fel nem értem.
*
A játszma kétséges!
Mosolyog, és magabiztos.
Van vesztenivalóm!
Jól sakkozni és csak nyerni!
Mattot… végül kap mindenki…
Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és TANQ –ban…
Az óta bizony, karon fogott kóborlás az én kedvesem…
Így már nekem, régen a sakkozás vele, a lételemem…
Még fut bennem a heves véráram,
A testem a saját életgyáram!
Ha sakkpartinak nézem, ez a csúcsjátszma,
De a kérdés, hogy ki lesz a győztes máma?
A halál nagy sakkjátékos, nagyon csontos újakkal,
Mindent lever, partit nyer az aktuális bábukkal.
Előszobámban vagy egy majdnem vakult tükör!
Abba nézegetem, hogy én vagyok az örök?
Megöregedtem és már meg is bolondultam?
A halált hagyom én nyerni, csak… úgy játszottam?
*
Nagyon nagy játékos,
A csontos ujjú! Parádés.
Leveri parasztot!
Ha megszólal, mondja, hogy sekk!
Válaszolok, én nem megyek!
*
Ez a zörgő, engem, nyikhajnak néz, folyvást sekket ad…
Királynőm sem győz menekülni, ez valós hadd-el-hadd…
Nekem meg állkapocs odaszól, ebből mássz ki magad!
*
Nem kapkod a táblán,
Ő az úr, ezen a pályán.
Egykedvű és csak üt!
Csontos kezű, sohse kapkod.
Kaszát, hiába markolod!
*
Vajh, én már dögrováson vagyok? A királynőm lesz, aki ment... meg?
A csont pofa, nevetve sakkból kilépett… kaszás keze remeg?
Óh, Uram adj erőt! Komolyan gondolja, mint téli fergeteg?
*
Volt biz’, hogy majdnem matt!
Szép felszálló por a fénybe,
Tekintetem, messze.
Ez meg csak nézi a táblát,
Kopogtatja, csontos sarkát.
*
Csontos újakkal értékeli helyzetet, állát simítja,
Ízület régen nincsen, így a csontok csak kopognak rajta.
Futót fogta és ez jó, mert akkor én nyerek.
Ő csak intett így én már mozdulni sem merek.
Megáll az ész, hogy folyvást vesztésre én állok,
De küzdök és ennek sekkre, nem gazsulálok.
Nem fárad, elmélkedik, dolgozik... mattot adhasson, rendesen.
Én alig bírom tartani magamat, győzelemre éhesen.
Régen, olyan nagy balgán gondoltam, okos vagyok,
Mint egy új csillag, glóriaként fennen ragyogok,
De közben a saját hamumba omlottam… szét tiprott napok…
Mint egy szibériai, levél nélküli fa, olyan vagyok.
*
Csontos, árad-apad.
Patak legyőzi a sziklát!
Én nem vagyok patak…
Szépek a csillagok, nézem.
Még hadd lássam! Én ezt kérem.
*
Rángatja a szerencsétlen lovat, az csak nyerít!
Ha én mernék, akkor rászólnék: azt a mindenit!
Folyvást mosolyognak a kiálló pofacsontjai,
Rám merednek közben, fixíroznak szemüregei.
Bölcsen, megfontoltan játszik, igen idegőrlőn.
Ha akar valamit, akkor rám néz, felül lévőn.
Ha megindul, akkor táblán bábu pusztaság lesz,
Ilyen a talárokkal értünk meg… Te nem kelessz…
Küzdők én, már csak nem hagyom el enyészetnek, magamat,
Hatvanhét évesen nem hagyom elveszni a partimat!
Elkorhadt bútorok, már rég elavultak,
Szétesnek, az enyészetben széthullanak.
Éjjel csattognak majd a denevérszárnyak,
Ők is úgy néznek ki, mint ezen csontvázak.
Remélem, velük nem kell éjjel sakkoznom,
Öregszem, kell már éjjel kicsit aludnom…
Életemben, folyton-folyvást, mentem előre,
Igyekeztem, hogy feljussak a hegytetőmre.
De állandóan abba helyzetbe kerültem,
Hogy soha, saját hegytetőmre fel nem értem.
*
A játszma kétséges!
Mosolyog, és magabiztos.
Van vesztenivalóm!
Jól sakkozni és csak nyerni!
Mattot… végül kap mindenki…
Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és TANQ –ban…
