Idő 
Értékelés 
Értékelés Vegyes formákban…
(3 soros vers)
Él-e, van-e nekem közönyöm
És ehhez nekem van-e közöm?
Nem tudom! Keresem, esküszöm.
*
(HIAQ)
Vágy tán’ van bennem is!
Ez nyomja vállam, oly’ régen.
Remény a holnapba.
*
(10 szavas)
Ha van közönyöm, nem kicsi,
Tudnék változtatni, mi legalább pici?
*
(3 soros-zárttükrős)
Veszett már annyi vágyam, hogy így közönyös lettem?
Kiderül, hogy a közönyömnek oka én lettem?
Veszett már annyi vágyam, hogy így közönyös lettem?
*
(TANQ)
Közöny lelket ural?
Lélek, másszon ki ablakon?
Közöny háza kéjlak?
Közönyös, bűnös ember-e?
Ő élet lehetetlene?
*
(Apeva)
A
Múltam
Közönyös.
Ebbe süllyed
Beletörődő.
*
(Vers)
Vajh, ki lehet-e lépni a közöny kapuján
Úgy, hogy végleges... környezetem nagy maradvány?
Ami természetes és idevezetett,
Hagyja-e változtassam az életemet?
*
(Renga-láncvers)
Lélekúr közöny!
Ez nagy érdektelenség?
Beletörődni?
Közönyt idéz a
Kilátástalan élet.
Magába zártság...
Közöny úrias.
Játssza az érdeklődőt…
Én fogam szívom.
Elfojtott érzés,
Testet, lelket tönkre tesz,
Uralja közöny.
Közöny a gonosz?
Ellenségem alapból?
Közömbössé tesz?
Közöny, betegség,
Érdeklődés hiánya.
Tönkre megy a lét.
Vecsés,- Szabadka,- 2017. május 1. – A Renga láncversben az 1.-3.-5. haiku-versszakot én írtam. A 2.-4.-6.- haiku-versszakot Jurisin Szőke Margit és a 2/2 résznek ő a szerzője. Tordai Kata, „Rettegés” c. versének átirata a szerző engedélyével.
(3 soros vers)
Él-e, van-e nekem közönyöm
És ehhez nekem van-e közöm?
Nem tudom! Keresem, esküszöm.
*
(HIAQ)
Vágy tán’ van bennem is!
Ez nyomja vállam, oly’ régen.
Remény a holnapba.
*
(10 szavas)
Ha van közönyöm, nem kicsi,
Tudnék változtatni, mi legalább pici?
*
(3 soros-zárttükrős)
Veszett már annyi vágyam, hogy így közönyös lettem?
Kiderül, hogy a közönyömnek oka én lettem?
Veszett már annyi vágyam, hogy így közönyös lettem?
*
(TANQ)
Közöny lelket ural?
Lélek, másszon ki ablakon?
Közöny háza kéjlak?
Közönyös, bűnös ember-e?
Ő élet lehetetlene?
*
(Apeva)
A
Múltam
Közönyös.
Ebbe süllyed
Beletörődő.
*
(Vers)
Vajh, ki lehet-e lépni a közöny kapuján
Úgy, hogy végleges... környezetem nagy maradvány?
Ami természetes és idevezetett,
Hagyja-e változtassam az életemet?
*
(Renga-láncvers)
Lélekúr közöny!
Ez nagy érdektelenség?
Beletörődni?
Közönyt idéz a
Kilátástalan élet.
Magába zártság...
Közöny úrias.
Játssza az érdeklődőt…
Én fogam szívom.
Elfojtott érzés,
Testet, lelket tönkre tesz,
Uralja közöny.
Közöny a gonosz?
Ellenségem alapból?
Közömbössé tesz?
Közöny, betegség,
Érdeklődés hiánya.
Tönkre megy a lét.
Vecsés,- Szabadka,- 2017. május 1. – A Renga láncversben az 1.-3.-5. haiku-versszakot én írtam. A 2.-4.-6.- haiku-versszakot Jurisin Szőke Margit és a 2/2 résznek ő a szerzője. Tordai Kata, „Rettegés” c. versének átirata a szerző engedélyével.
Vízió a hátralévő időről… vagy a végről?
Az én vonatom, már elment, láthatod, ülök reménytelenségbe
Éppen, hogy fönt vagyok az utolsó kocsi, fékező fülkéjébe,
Ahol tekingetek, de nem látok, csak a hátra végtelenébe…
Szív
Szorong,
Gondolat
Jövőt kutat.
Mennyi van hátra?
Életem kereke forog,
Hátralévő semmiségbe robog.
Szemeimből, reménytelenség könnye csorog.
*
Itt már nincsen is fűtés,
Kintről bejön a hűtés,
Közel… megsemmisülés.
Cél
Sincs már,
Nincs miért!
Homokóránk
Lassan lepereg.
Szívem szeretet nélkül tesped,
S jéggé dermed.
Enyészet bennem gerjed.
*
Itt a könnyeimmel vagyok együtt, behunyom kisírt szemeimet,
Kis ablakon nézek vissza a múltba, de nem látok már részletet…
Az életem, soha nem volt egyben, soha, semmire nem késztetett.
Már
Emlék
Sem dereng,
Szürke minden.
Hályog fedte múlt.
Könnyeimmel küszködök, múltba kísérnek,
Alig látom életem romjait. Nincsenek emlékek
*
Ide már a mozdony füstje sem jön, magányom kalitkája elzár,
Azt gondolom, hogy helyes, ha nem is fékezek, kaszás, úgyis vár már...
Lehet, hogy közelebb lesz... amikor már a hideg márványlap lezár.
Itt
A vég,
Kiút nincs.
Megbékélni
S búcsút inteni.
Robog életem kereke,
Magányom börtön. Fékeznem tán’ kellene?
Menekvés lehetetlene…
Vecsés, 2017. szeptember 24. – Szabadka, 2017. szeptember 26. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a versszakok alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző- és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ”Életem kereke forog”
Az én vonatom, már elment, láthatod, ülök reménytelenségbe
Éppen, hogy fönt vagyok az utolsó kocsi, fékező fülkéjébe,
Ahol tekingetek, de nem látok, csak a hátra végtelenébe…
Szív
Szorong,
Gondolat
Jövőt kutat.
Mennyi van hátra?
Életem kereke forog,
Hátralévő semmiségbe robog.
Szemeimből, reménytelenség könnye csorog.
*
Itt már nincsen is fűtés,
Kintről bejön a hűtés,
Közel… megsemmisülés.
Cél
Sincs már,
Nincs miért!
Homokóránk
Lassan lepereg.
Szívem szeretet nélkül tesped,
S jéggé dermed.
Enyészet bennem gerjed.
*
Itt a könnyeimmel vagyok együtt, behunyom kisírt szemeimet,
Kis ablakon nézek vissza a múltba, de nem látok már részletet…
Az életem, soha nem volt egyben, soha, semmire nem késztetett.
Már
Emlék
Sem dereng,
Szürke minden.
Hályog fedte múlt.
Könnyeimmel küszködök, múltba kísérnek,
Alig látom életem romjait. Nincsenek emlékek
*
Ide már a mozdony füstje sem jön, magányom kalitkája elzár,
Azt gondolom, hogy helyes, ha nem is fékezek, kaszás, úgyis vár már...
Lehet, hogy közelebb lesz... amikor már a hideg márványlap lezár.
Itt
A vég,
Kiút nincs.
Megbékélni
S búcsút inteni.
Robog életem kereke,
Magányom börtön. Fékeznem tán’ kellene?
Menekvés lehetetlene…
Vecsés, 2017. szeptember 24. – Szabadka, 2017. szeptember 26. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a versszakok alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző- és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ”Életem kereke forog”
Hallom, ahogy a búsulózó szél, búcsúdalt komponál,
De megbotlik, összes apró-fehéres hullámtaréjnál…
Ijedtében össze-vissza fúj, látszik, hogy nincs magánál.
*
(Senrjú)
Szép, csillagfényes
Hajnalon, nyár, vetkőzik…
Parton, levél hull.
*
Déli partról elnézem, hogy a bazaltorgonás hegyek,
Ellepik a képzeletemet, mint nyers húst a zöld legyek…
Ihletet adnak, elgondolkodtatnak, írni kell... megyek.
Kezem ügyében van a papírom meg a tollam,
Mert a kalamárisomat én most, el nem hoztam…
Azt hiszem… hogy kitehettem volna… nem gondoltam.
A tó víztükrében, még látom, fürdőzik a gyengülő napsugár,
De én már azt tudom, hogy ide a nyári hőség, nem jön vissza már…
Neki is állok írni nektek… jaj, de hiányzik az a kalamár!
*
Utolsó tánca
A nyárnak. Röpke alkony.
Képzelet, suhan.
*
Lebegek a vízpárában, egy korhadó, de kényelmes pad felett.
Érzem, béke átható és nem zavarja semmi sem a lelkemet…
Még azért ücsörögnöm kell, mert van, ami zavarja, az eszemet.
*
Természet hangja
Zsong a fülemben. Látom!
Agyban, kerge szél.
*
Ahogy itt vagyok ez maga, kisebb szelet valóság,
Itt a magyar tenger partján... ez nagy szelet boldogság…
Itt kéne maradni… dühöng bennem a vad mohóság.
Balcsikám, te most még együtt játszol a nyárral,
A napfényt még visszavered… sok hullámpárral.
Az esőfelhők eltávoztak innen, jó messzire,
A parton, két lovas hintó áll rendelkezésünkre,
*
A jövő számít?
Nekem a tegnapok is!
Víztükör, szépség.
*
Jól látom, hogy víz fölött suhan a sok elvesztegetett szó,
Rajtuk lovagol a sok-sok elveszett lélek? Elkárhozó!
Erős és még gyenge is vagy. Ma valami megváltozott,
Én érzek valamit, lehet, hogy a lelkem elkárhozott?
Őszül a természet, a színei a legszebbek,
Majd visszatükröződnek… itt írt szebbnél szebb versek.
Én majd a napfénykanyarban szépen, csak, lebegek.
Ó, te Balaton! Mesés ez a feszített víztükör!
Napfény benne még meleg sugaraival tündököl.
Néha, erre keveredik egy elkószált szélroham,
Csak nézelődők, miközben lassan, a partot jártam.
Vecsés, 2015. szeptember 1. - Kustra Ferenc József
De megbotlik, összes apró-fehéres hullámtaréjnál…
Ijedtében össze-vissza fúj, látszik, hogy nincs magánál.
*
(Senrjú)
Szép, csillagfényes
Hajnalon, nyár, vetkőzik…
Parton, levél hull.
*
Déli partról elnézem, hogy a bazaltorgonás hegyek,
Ellepik a képzeletemet, mint nyers húst a zöld legyek…
Ihletet adnak, elgondolkodtatnak, írni kell... megyek.
Kezem ügyében van a papírom meg a tollam,
Mert a kalamárisomat én most, el nem hoztam…
Azt hiszem… hogy kitehettem volna… nem gondoltam.
A tó víztükrében, még látom, fürdőzik a gyengülő napsugár,
De én már azt tudom, hogy ide a nyári hőség, nem jön vissza már…
Neki is állok írni nektek… jaj, de hiányzik az a kalamár!
*
Utolsó tánca
A nyárnak. Röpke alkony.
Képzelet, suhan.
*
Lebegek a vízpárában, egy korhadó, de kényelmes pad felett.
Érzem, béke átható és nem zavarja semmi sem a lelkemet…
Még azért ücsörögnöm kell, mert van, ami zavarja, az eszemet.
*
Természet hangja
Zsong a fülemben. Látom!
Agyban, kerge szél.
*
Ahogy itt vagyok ez maga, kisebb szelet valóság,
Itt a magyar tenger partján... ez nagy szelet boldogság…
Itt kéne maradni… dühöng bennem a vad mohóság.
Balcsikám, te most még együtt játszol a nyárral,
A napfényt még visszavered… sok hullámpárral.
Az esőfelhők eltávoztak innen, jó messzire,
A parton, két lovas hintó áll rendelkezésünkre,
*
A jövő számít?
Nekem a tegnapok is!
Víztükör, szépség.
*
Jól látom, hogy víz fölött suhan a sok elvesztegetett szó,
Rajtuk lovagol a sok-sok elveszett lélek? Elkárhozó!
Erős és még gyenge is vagy. Ma valami megváltozott,
Én érzek valamit, lehet, hogy a lelkem elkárhozott?
Őszül a természet, a színei a legszebbek,
Majd visszatükröződnek… itt írt szebbnél szebb versek.
Én majd a napfénykanyarban szépen, csak, lebegek.
Ó, te Balaton! Mesés ez a feszített víztükör!
Napfény benne még meleg sugaraival tündököl.
Néha, erre keveredik egy elkószált szélroham,
Csak nézelődők, miközben lassan, a partot jártam.
Vecsés, 2015. szeptember 1. - Kustra Ferenc József
Éjszakai vízió versben és apevában…
Már csak emlék vagy nekem, de benne vagy a múltamban,
Én még nem feledtelek, benn vagy éjszakai víziómban…
Emlék maradtál,
Múltam része.
Álmomba
Vissza
Jársz.
Csak
Emlék
Vagy múltból.
Álmomban élsz,
Szívem nem felejt.
*
Emlékszem, veled milyen jókat eveztem a boldogság tengerén…
Amíg velem voltál és szerettél, én voltam szememben, a fenomén.
Boldogok voltunk...
Míg szerettél,
Önteltség
Bennem
Élt.
Forrt
Vérünk,
Szárnyaltunk.
Te szerettél,
Ott voltam... de, hol?
Vecsés, 2017. szeptember 2. – Szabadka, 2017. szeptember 9. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a kiegészítő apevákat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
Már csak emlék vagy nekem, de benne vagy a múltamban,
Én még nem feledtelek, benn vagy éjszakai víziómban…
Emlék maradtál,
Múltam része.
Álmomba
Vissza
Jársz.
Csak
Emlék
Vagy múltból.
Álmomban élsz,
Szívem nem felejt.
*
Emlékszem, veled milyen jókat eveztem a boldogság tengerén…
Amíg velem voltál és szerettél, én voltam szememben, a fenomén.
Boldogok voltunk...
Míg szerettél,
Önteltség
Bennem
Élt.
Forrt
Vérünk,
Szárnyaltunk.
Te szerettél,
Ott voltam... de, hol?
Vecsés, 2017. szeptember 2. – Szabadka, 2017. szeptember 9. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a kiegészítő apevákat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
Életmeditációt írtak a szerzők, versben és apevában…
Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.
Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.
Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.
Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.
Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?
Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.
Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.
Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.
Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.
Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.
Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.
Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.
Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.
Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.
Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.
Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?
Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.
Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.
Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.
Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.
Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.
Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.
Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
