A bús idő egyre csak duzzad
Tágul a légszomjas, tüskés fájdalom
Ahogy a receptorokon át a
Megdöbbenés
Az értelemben öszpontosul.
Elnyeli a világot.
Úgytűnik Mindent
Egy időre bizonyosan.
A tompán érzékelt valóság
Ahogy a semmibe vész
Letaglóz.
Fénytelen akna mélyén kuporog
Ego-Szilánkok közt
A megszabdalt lélek.
Kong
Akárcsak a torony régi
Repedt harangja
Mikor imára hívja az alázatosakat.
Torkaszakadtából üvölt
Toporzékol a tompa bénultság
Egy csendes szem-nedv
Égetve lecseppen
Fojtogató keser kíséretében.
Csosszogó léptek
S a kopogó papucshang
Dobhártyámhoz értek
De már csak emlékképek.
Bennem élnek.
A téridőben mi körülvesz
Csak az Űr maradt
A megszokás átalakult
Egy szemvillanás alatt.
A ház s az udvar fénye
És mindnyájunknak jelenléte
Nem tükröződik vissza
Megfáradt szemében
Kicsi vézna anyámnak.
Más napokat szül a változás
A hirtelen jött távozás.
Rés a légben hiányt érlel
S a diófa tövében
Árnyéka minden nap
Megmarad.
S ahogy ott álltam a temetőbe
Megrepedt a lelkem tőle
Egy sóhajom
Elakadt a torkomon
Csendben voltam tehetetlen
Nyugodj anyám békességben.
Tágul a légszomjas, tüskés fájdalom
Ahogy a receptorokon át a
Megdöbbenés
Az értelemben öszpontosul.
Elnyeli a világot.
Úgytűnik Mindent
Egy időre bizonyosan.
A tompán érzékelt valóság
Ahogy a semmibe vész
Letaglóz.
Fénytelen akna mélyén kuporog
Ego-Szilánkok közt
A megszabdalt lélek.
Kong
Akárcsak a torony régi
Repedt harangja
Mikor imára hívja az alázatosakat.
Torkaszakadtából üvölt
Toporzékol a tompa bénultság
Egy csendes szem-nedv
Égetve lecseppen
Fojtogató keser kíséretében.
Csosszogó léptek
S a kopogó papucshang
Dobhártyámhoz értek
De már csak emlékképek.
Bennem élnek.
A téridőben mi körülvesz
Csak az Űr maradt
A megszokás átalakult
Egy szemvillanás alatt.
A ház s az udvar fénye
És mindnyájunknak jelenléte
Nem tükröződik vissza
Megfáradt szemében
Kicsi vézna anyámnak.
Más napokat szül a változás
A hirtelen jött távozás.
Rés a légben hiányt érlel
S a diófa tövében
Árnyéka minden nap
Megmarad.
S ahogy ott álltam a temetőbe
Megrepedt a lelkem tőle
Egy sóhajom
Elakadt a torkomon
Csendben voltam tehetetlen
Nyugodj anyám békességben.
Csak mellettem legyél.
Lássam szemed mélyéből
A szeretet lángját, melegét,
Hogy tekintetedben
Béke legyen, harmónia,
És ne gondolj semmi másra
Csak az együtt töltött boldogságra.
Te vagy torkomban a szó,
A mondatnak értelmet adó,
És a köztes sejtelmes csend,
Hogy összeálljon a kimondott rend.
A fogalomba terelt gondolat
Tőled ered bennem, és Neked
Feléd árad szeretettel
A kibuggyant csermely,
És folyóvá duzzadtan ömlik
lelked óceánjába.
Lássam szemed mélyéből
A szeretet lángját, melegét,
Hogy tekintetedben
Béke legyen, harmónia,
És ne gondolj semmi másra
Csak az együtt töltött boldogságra.
Te vagy torkomban a szó,
A mondatnak értelmet adó,
És a köztes sejtelmes csend,
Hogy összeálljon a kimondott rend.
A fogalomba terelt gondolat
Tőled ered bennem, és Neked
Feléd árad szeretettel
A kibuggyant csermely,
És folyóvá duzzadtan ömlik
lelked óceánjába.
Dagad a Hold az égen
S az éj lábnyoma
Pattogva lépked
Párát tapos a bozótba
Suttognak az ágak
Leveleik közt a távolból
Hunyorognak a csillagok
E kései órában gondolataimmal
Egyedül vagyok
Arrébb a lombokban
Csalogány csalja
Füttyös társát párba
Hogy elűzze magányát éjszakára
Az idő nesztelen oson
A sötét árnyak közt
Visszaverődik az ablakon
S a csalogány kitartóan
Cifrázva udvarol
Álmatlan órában mesél az éj
A cserjésben éppen
Lopakodik a veszély
Majd hirtelen csönd
Zuhan az égből
Sűrű néma ború
A lombok sem sziszegnek
Hangtalan minden odú
Párával, holdsugárral elegyednek
Gondolataimba éket vernek
Megszakad a szófolyam
És
A csendben komótosan
Álmom léptei közelednek
De e percben
Még Veletek vagyok
Kik bennem
A múltból maradtatok
Hallgatagok.
S az éj lábnyoma
Pattogva lépked
Párát tapos a bozótba
Suttognak az ágak
Leveleik közt a távolból
Hunyorognak a csillagok
E kései órában gondolataimmal
Egyedül vagyok
Arrébb a lombokban
Csalogány csalja
Füttyös társát párba
Hogy elűzze magányát éjszakára
Az idő nesztelen oson
A sötét árnyak közt
Visszaverődik az ablakon
S a csalogány kitartóan
Cifrázva udvarol
Álmatlan órában mesél az éj
A cserjésben éppen
Lopakodik a veszély
Majd hirtelen csönd
Zuhan az égből
Sűrű néma ború
A lombok sem sziszegnek
Hangtalan minden odú
Párával, holdsugárral elegyednek
Gondolataimba éket vernek
Megszakad a szófolyam
És
A csendben komótosan
Álmom léptei közelednek
De e percben
Még Veletek vagyok
Kik bennem
A múltból maradtatok
Hallgatagok.
Magam sem tudom, mi a baj?
Aggódok, mert ez bennem fészkel…
Mért pont én? Nem érem föl ésszel!
Bennem dühöng nappal,
Még tegnapi nappal…
Látomásom van… kis reménnyel.
Éjjelem hunyorogva élem,
Lepedőráncot… bajnak vélem.
Ágyam még vetetlen,
És nem gyűrhetetlen.
Remények és vágy itt vannak vélem…
Nem is tudom miért aggódok,
Sejtelmeim előtt hajlongok.
Szívem biz’ úgy reszket,
Jó hallgatni csöndet…
Mi sarjad? Aggódok… asszonyok!
Vecsés, 2020. január 2. –Kustra Ferenc József– írtam: LIMERIK csokorban.
Aggódok, mert ez bennem fészkel…
Mért pont én? Nem érem föl ésszel!
Bennem dühöng nappal,
Még tegnapi nappal…
Látomásom van… kis reménnyel.
Éjjelem hunyorogva élem,
Lepedőráncot… bajnak vélem.
Ágyam még vetetlen,
És nem gyűrhetetlen.
Remények és vágy itt vannak vélem…
Nem is tudom miért aggódok,
Sejtelmeim előtt hajlongok.
Szívem biz’ úgy reszket,
Jó hallgatni csöndet…
Mi sarjad? Aggódok… asszonyok!
Vecsés, 2020. január 2. –Kustra Ferenc József– írtam: LIMERIK csokorban.
Eltűnnek az évek, Loretta!
Előtűnt mindnek a múlása…
Pár évvel ezelőtt,
Volt, mindenekelőtt…
Szerelem, érzelem, Loretta!
Remény bennem, sokszor jót lobban,
De, eltűntél időmúlásban…
Pedig szerettünk mi,
Ketten, nagyon és mi.
Én azért várlak, jó nagy csókra!
Eltűntek az évek, Loretta!
Nincs nekünk… szerelem záloga.
Hiányzol és nem vagy,
Örökre bennem vagy…
Megtartom érzelmem, Loretta.
Vecsés, 2021. július 31. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
Előtűnt mindnek a múlása…
Pár évvel ezelőtt,
Volt, mindenekelőtt…
Szerelem, érzelem, Loretta!
Remény bennem, sokszor jót lobban,
De, eltűntél időmúlásban…
Pedig szerettünk mi,
Ketten, nagyon és mi.
Én azért várlak, jó nagy csókra!
Eltűntek az évek, Loretta!
Nincs nekünk… szerelem záloga.
Hiányzol és nem vagy,
Örökre bennem vagy…
Megtartom érzelmem, Loretta.
Vecsés, 2021. július 31. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.