Kendőbe van kötve a szeretetem…
Hogy kéznél legyen, a vállamra vetem…

Én azonban szeretem a nőket, nekem mindennap egy nőnap,
Kín lenne nélkülük a perc, vagy akár üresen tengő hónap…
Én mindennap és minden percben, szeretettel gondolok rátok,
Úgy kelletek… szeretettel a leánykörben elmondhatjátok.

Nekem is kell annyi, hogy… kérlek, figyelj csak rám,
Mert a szereteted visszafordul… bíz’ az ám!

A szívemben lévő szeretetvirág, kedveskéim a tietek,
Nagyon szeretlek benneteket, nőnapon is boldogok legyetek!

Vecsés, 2016. július 24. – Kustra Ferenc József

A nőm a virágok virága, hogy enyém… ez Isten áldása.
A nők bizony érdekes teremtmények, de van bennük nagy lélek…

Ne legyen titkunk, hogy azért többekben benne van az jó vastag ármány,
Vannak néha kemény viták, de akkor besegít a közös alkotmány.

Ráadásul az én nőm, a szép virágok virága.
Ő saját családi égbolt, fényes, csiszolt gyémántja.
Van olyan is, hogy a tested ringatózik hevesen,
Van, hogy a Te tested, nekem ringatózik kecsesen…

Van nagy örömöm, ha a Tested lángol, nekem nyílva nekem lángol...

Te vagy sokszor vadult reményem pillanata,
Te vagy remény beteljesítő pillanata…

Mese nincsen, szeretlek biz' tégedet, élvezem a „véredet” …
Te vagy az életem örök kenyere, a szívem eledele…

Most akkor lemegyek a sarki virágostól, hozok csíkos tulipánt,
Nagyon várom, hogy lássam a szemedben a "hálás", villanó lángolást.

Vecsés, 2026. március 3. – Kustra Ferenc József- írtam: a nőnapra az én Nőmnek!

Bennem még élnek az ősök,
Ők nekem még minta hősök.
Hétköznapi nagy emberek voltak,
Számítógépről semmit nem tudtak.

Anyai nagyapám kovács volt,
Életemben példaképem volt.
Lennék és olyan, mint ő „nagy ember”,
Bátorság elhagy, utánozni mer...?

Vecsés, 2006. december 31. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

(Septolet duó)
Reggel…
Nap felkel,
Némán énekel…
Valami ciripel.

Reggel sietős,
Téma kilengős,
A múlt emlegetős…
*

Csillagok eltűntek,
Fények föltüntek…

Múló percek,
Múlt percek…
Iskolába gyerekek.
Bíznak bennetek,
Hogy mentek!

Vecsés, 2016. június 13. - Kustra Ferenc József

Szép Magyar hazám árnyas dombok ölén,
Zselic lankáin szellő rebben szelíden énfelém.
Rőt avar suttog hőseink nyomán,
Rónán délibáb ég a nyári nap alkonyán!

A Dunán fátyol ül, a lassú, kék idő,
Emlék száll, mint könnycseppben úszó mező.
Bércek vállán alszik a Kárpátok dala
Turulmadár szárnya alatt, mint védőangyala.

Piros, fehér, zöld szívünkben lobog,
Valahol az égen ránk hajolnak a csillagok.
Isten karja átkarol, ha elfogy már az út,
Magyar Hazánk Nemzet, s bennünk él a múlt.

Hadak útján, künn a fájó némaságban
Tengernyi csillagként hullik majd alája.
Vérpiros az alkony, s oly tiszta az álom,
Árpád fiai mi vagyunk s maradunk e tájon.

Ugar feketéjén némán áll a kereszt,
Feszület a vén határnál száz imádságot ereszt.
Hitünkben védő oltalom a kar,
Ha szél fú is a bérceken, a szívünk meg nem hal.

Zúg a szellő halkan, mint egy ősi dal,
Hunok árnya lép a ködben, s a múlt megszólal.
Bölcsőnk e föld, s ha eljön majd a vég,
Halni is csak így tudunk - igaz Magyarként!

Valahol a dombok mögött még szólnak a harangok,
Könnybe fúl a feszület, de megőrzi a tegnapot!
Árnyas erdők rejtekén egy régi dal vezet,
Bölcsőnk fölé hajol a csend, s megőrzi e Nemzetet.

Kárpátok ölében egy szelíd fény kigyúl,
Átkarol egy népet, mely nem száll el, csak megújul.
Csillagok közt írva áll: ki hű marad, az él,
Kárpátoknak karja véd, míg ajkad Magyarul beszél.

Szép Magyar hazám, ha el is takar a fátyol,
Valahol a csillagok közt mégsem leszel távol.
Bércek, dombok, rónák, mind egyetlen imánk:
Magyar szívvel élni és halni - ez a mi Hazánk!