Nem akartam mást, csak karjaidba hullni,
elolvadni benned, mint egy hópehely,
elfeledni mindent, ami bennem forrong,
s nem érezni mást, csak érintésedet.

Túl gyáva voltam, nem mertem szeretni
pedig mint a napfényt, úgy kerestelek,
nem mertem mondani mennyire szeretlek,
s mire ráébredtem elvesztettelek .

Más karjába hulltál új reményt keresve,
és én ösztönösen megéreztem azt,
s kétségbeesve egy őrült pillanatban
lemondva, máshol kerestem vigaszt.

Megbántam százszor, de most már késő!
Légy mással nálam sokkal boldogabb,
számomra úgy is mindennek vége,
nekem már csak a bús magány marad.

Ha kézbe veszek egy könyvet,
Ugy érzem , rögtön könnyebb,
A gond is messze száll,
Kezem végig simítja,
Aztán mohón kinyitja,
Mert nem tud várni már.
A könyv lassan nyíló virág,
Színes, rejtelmes új világ.

Elém tárulhat sok titok,
A tudás, amit áhitok.
A könyv mindig megértő.
Ezerarcú az ismeret,
Meg kell ragadni míg lehet,
Tanulni sohsem késő.
A könyv egy csodás kincsesláda,
Ki mit keres azt megtalálja.

Régmúlt idő, történelem.
Elmerülni a végtelen
Időknek gyors futásán.
Néha, a téma képzelet;
Jövőben járó képeket
Hoz gondolatok szárnyán.
Betűk sorát ha olvasom,
Mint gyöngyszemek a gyöngysoron.

Szeretem a költészetet.
Megdobogtatja szívemet
A sok verses talány.
A rímek dalolnak, élnek
Táncolnak és zenélnek,
Ennél szebb nincs talán.
A vers lelkét ha megtalálom,
Elandalít mint édes álom.

Ahány könyv, annyi új varázslat.
Ha olvasol, benned szétárad
A szavak bársonya.
A könyv olyan mint jóbarát,
Szeresd, tiszteld minden sorát,
Nem csalódhatsz soha.
Megnyugvást, békét, és örömet ád.
Könyv nélkül üres lenne a világ.

A bizalom törékeny érzés,
Ha megvan, észre sem veszed.
Természetes megbízni másban,
Rágondolni sem kell neked.
Bárhogy fordul az életed,
Van valakid ki egy veled.

De, egyszer pattan valami.
Kételyek gyűlnek, járnak körbe.
Tennéd félre, de bennt az agyban
A bizalom már összetörve.
Tán ok nélkül ölöd magad,
De a gyanú az ott marad.

Elaltatod érvekkel, mégis
Újra felébred, rág belül.
Ha a bizalmat elvesztetted,
Még az álom is elkerül.
Csak fekszel, s a gond körbejár,
Elkergeted, visszatalál.

Ha eltépték bizalmad szálát,
Összekötözni oly nehéz.
Ha mégis hited visszanyerted
S a kételkedés elenyész,
Őrizd, mint békéd olajágát,
Ápold a bizalom virágát.

Aki bizalmát benned látja,
Vigyázz, hogy soha meg ne bánja.

Minden mi belülről éget,
forrongó düh,és fájdalom,
nem tud már csitulni bennem,
s most önmagamat vádolom.

Minden jó, amiben hittem
most összeomlott hirtelen,
feltörve, őrjítő erővel,
s most önmagamat keresem.

Minden, mit feledni szeretnék
csapongva tör fel hirtelen,
ezernyi fájó édes emlék,
melytől még most is könnyezem.

S most mégis itt hagyok mindent,
bár feledni sosem tudom,
hisz sosem lesz többé ily csöndes,
meghitt és kedves otthonom.

Hogy szeresselek ha nem engedsz szeretni?
Régen megfagyott jégbe zárt szíved,
hogy olvaszthatnám fel testem melegével,
hisz nem engedsz engem magadhoz közel.

Hogyan érezzem tested érintését,
ha megfagyott benned minden érzelem?
Hiába érzem csókod ,ölelésed,
azt ,hogy szeretlek ,észre sem veszed.

Hogy öntsek lelket, s új erőt szívedbe
ha fagyos kezeddel eltolsz hirtelen?
Bár te is szeretnél,titkon én is érzem,
hisz nekem már te vagy régen mindenem.

Hogy feledtessem, mi belülről éget,
s mit elfeledni vágyol szüntelen,
hagyjam magam is jéghegybe zárni?
Hiszen nélküled már én sem létezem.

Hogy olvasszalak fel testem melegével,
hogy újra érezzem jégbe zárt szíved?
Engedj szeretni!Hisz titkon te is érzed,
nélkülem már csak félig létezel!