Idő 
Értékelés 
Értékelés Eredeti Baso féle tankában írta meg a szerzőpáros…
Pacsirta hangja
Ébresztőt fúj. Hőség van.
Ma derűs nap lesz.
Forró napfény, alig árny,
Meleg a tollkardigán.
*
Ébredő reggel,
Madárcsicsergés köszön!
Simogató szél.
Vitorlázó fecskefi,
Szárnyát csak lebegteti.
*
Tollászkodnak a
Fészekben a kiscsibék.
Anyamadár holt.
A szomorú csipogás,
Halálnak nem kifogás.
*
Pirosas pipacs
Sereg uralja mezőt!
Kék ég alatt, sas.
Szabadság hírnöke él,
A táj csendjéhez beszél.
*
Gólya ebédet
Keres, ma még nem evett.
Fiókát etet.
Brekegő szép szerenád,
Szerelmespárt nem rejt nád...
*
Gólya most éppen
Szabadnapos, nincs munka.
Gyerekkihordás.
Békázik nádas körül,
Hangos varangynak örül.
*
Fecske lakása
Az eresz alá készült.
Csicsergő szülők.
Tolluk alatt perc pihen,
Fióka néz szelíden.
*
Napnak sugara
Befedi selymes rétet.
Madártrillázás.
Tavaszias örömár,
Fény életnek szalutál.
*
Faág csicsereg.
Madarak... Örömzene.
Fülnek kellemes.
Boldogságos lüktetés,
Mag többé már nem kevés.
*
Cinke fölrepül
Fára és dalolászik.
Meleg boldogság.
Párt választott magának,
Szerelmet küld világnak.
*
Madártrillázás,
Szélmalomharc a csenddel.
Tűző napsütés.
Apró madárlépés cseng,
Vékony ág bele is leng.
*
Holdtáncot mutat
Az éj közepi sötét.
Dróton, madarak.
Szunnyadnak szép reményben,
Fészkelnek szív csücskében.
Vecsés, 2017. június 4. – Mórahalom, 2017. augusztus 23. - Kustra Ferenc- a haikukat én írtam, alájuk a verset, szerző és poéta társam: Farkas Tekla. A versrész címe: „Egyszerű élet”.
Pacsirta hangja
Ébresztőt fúj. Hőség van.
Ma derűs nap lesz.
Forró napfény, alig árny,
Meleg a tollkardigán.
*
Ébredő reggel,
Madárcsicsergés köszön!
Simogató szél.
Vitorlázó fecskefi,
Szárnyát csak lebegteti.
*
Tollászkodnak a
Fészekben a kiscsibék.
Anyamadár holt.
A szomorú csipogás,
Halálnak nem kifogás.
*
Pirosas pipacs
Sereg uralja mezőt!
Kék ég alatt, sas.
Szabadság hírnöke él,
A táj csendjéhez beszél.
*
Gólya ebédet
Keres, ma még nem evett.
Fiókát etet.
Brekegő szép szerenád,
Szerelmespárt nem rejt nád...
*
Gólya most éppen
Szabadnapos, nincs munka.
Gyerekkihordás.
Békázik nádas körül,
Hangos varangynak örül.
*
Fecske lakása
Az eresz alá készült.
Csicsergő szülők.
Tolluk alatt perc pihen,
Fióka néz szelíden.
*
Napnak sugara
Befedi selymes rétet.
Madártrillázás.
Tavaszias örömár,
Fény életnek szalutál.
*
Faág csicsereg.
Madarak... Örömzene.
Fülnek kellemes.
Boldogságos lüktetés,
Mag többé már nem kevés.
*
Cinke fölrepül
Fára és dalolászik.
Meleg boldogság.
Párt választott magának,
Szerelmet küld világnak.
*
Madártrillázás,
Szélmalomharc a csenddel.
Tűző napsütés.
Apró madárlépés cseng,
Vékony ág bele is leng.
*
Holdtáncot mutat
Az éj közepi sötét.
Dróton, madarak.
Szunnyadnak szép reményben,
Fészkelnek szív csücskében.
Vecsés, 2017. június 4. – Mórahalom, 2017. augusztus 23. - Kustra Ferenc- a haikukat én írtam, alájuk a verset, szerző és poéta társam: Farkas Tekla. A versrész címe: „Egyszerű élet”.
Lélekből jött meditáció a lélekről…
Meg kellene tudnom ki is vagyok, bízok, a remény embere,
Hozzám, elér a dal, a szeretet, lelkem tárva fogadná be.
Célok nélküli vágyak? Itt olyan nincsen, itt… lélek tengere.
Lelkem kapuján
Térjél be... szeretetet.
Így, puszta vágy, tengere.
Ó, te szeretet!
Töltsd fel esdő lelkemet.
Csak reményem ne vesszen.
*
Oly’ különbözőek
A napjaim, van jobb és rossz!
Reménység-erő tart.
Pletyka zsivajokban
Tengetem a múló létem.
Hihetne valaki…
Ad
Erőt,
Nem elég...
Ha napom rossz,
Remény túl kevés.
Remény túl kevés
Ha napom rossz.
Nem elég...
Erőt
Ad.
*
Nincsen lelki nyugalmam, honnan is lenne,
Bőszen támadó, sok szeretet kellene.
De nincs, csak papolás! Másnak, mily’ élete?
Nincs lelki békém,
Hiányzik a szeretet.
Mondják másképp is lehet.
Lelki egyensúly,
Hát olyan is van? Mondják...
Én azt bizony nem lelem.
*
Napok, hol szelídek,
Hol pletykák taposnak földbe.
Áramló végtelen…
Saját lejtőmön kell
Lecsúsznom, élet-szánkómon.
Végesség itt nincsen!
Szít
Fájást
A pletyka,
Sárba tipor,
Lelkem szennyezi.
Lelkem szennyezi,
Sárba tipor
A pletyka,
Fájást
Szít.
*
Állandó az öröm és mérhetetlen fájdalom vegyülete,
Ami olyan, mint a hurkatöltéskor az bél, belső töltete.
Életvihar nem hagy alukálni, bántott… ember lelkülete.
Érzelem káosz
Az életem. Lelkemben
Visszatér egyensúlya?
Öröm és bánat
Létem. Békéért kiált
A kínt szenvedett lelkem.
*
Sorstársak, nézzetek!
Tanulj, utam, hogyan járom.
Végtelen fájdalom.
Én egyre tisztábban
Látok… színpadon függöny nincs!
Lelkem csak… kórista!
Csak
Kínoz
A fájás.
Immár lelkem
Néma szereplő.
Néma szereplő
Immár lelkem,
A fájás
Kínoz
Csak.
*
Nyugalom kellene és tiszta lap a mérlegtől,
De egyik sincs, így csak dúlok-fúlok a méregtől.
Lélektelenség gleccsere csúszik a tényektől...
Megnyugvást vágyok,
Ám csak csúszok lefelé
Az életem lejtőjén.
Fohászt mormolok
A lelkem nyugalmáért,
Már az ima sem segít.
*
Lelkem a végségre
Vágyik, Szeretettelenül…
Vad a bénultságom!
Csendem hallgatom a
Bénultságom közepette.
Van lélekegyensúly?
Vecsés, 2010. július 30. – Szabadka, 2018. március 9. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ csokrot én írtam, a sedoka –t és a tükör apevát, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Immár lelkem néma szereplő.
Meg kellene tudnom ki is vagyok, bízok, a remény embere,
Hozzám, elér a dal, a szeretet, lelkem tárva fogadná be.
Célok nélküli vágyak? Itt olyan nincsen, itt… lélek tengere.
Lelkem kapuján
Térjél be... szeretetet.
Így, puszta vágy, tengere.
Ó, te szeretet!
Töltsd fel esdő lelkemet.
Csak reményem ne vesszen.
*
Oly’ különbözőek
A napjaim, van jobb és rossz!
Reménység-erő tart.
Pletyka zsivajokban
Tengetem a múló létem.
Hihetne valaki…
Ad
Erőt,
Nem elég...
Ha napom rossz,
Remény túl kevés.
Remény túl kevés
Ha napom rossz.
Nem elég...
Erőt
Ad.
*
Nincsen lelki nyugalmam, honnan is lenne,
Bőszen támadó, sok szeretet kellene.
De nincs, csak papolás! Másnak, mily’ élete?
Nincs lelki békém,
Hiányzik a szeretet.
Mondják másképp is lehet.
Lelki egyensúly,
Hát olyan is van? Mondják...
Én azt bizony nem lelem.
*
Napok, hol szelídek,
Hol pletykák taposnak földbe.
Áramló végtelen…
Saját lejtőmön kell
Lecsúsznom, élet-szánkómon.
Végesség itt nincsen!
Szít
Fájást
A pletyka,
Sárba tipor,
Lelkem szennyezi.
Lelkem szennyezi,
Sárba tipor
A pletyka,
Fájást
Szít.
*
Állandó az öröm és mérhetetlen fájdalom vegyülete,
Ami olyan, mint a hurkatöltéskor az bél, belső töltete.
Életvihar nem hagy alukálni, bántott… ember lelkülete.
Érzelem káosz
Az életem. Lelkemben
Visszatér egyensúlya?
Öröm és bánat
Létem. Békéért kiált
A kínt szenvedett lelkem.
*
Sorstársak, nézzetek!
Tanulj, utam, hogyan járom.
Végtelen fájdalom.
Én egyre tisztábban
Látok… színpadon függöny nincs!
Lelkem csak… kórista!
Csak
Kínoz
A fájás.
Immár lelkem
Néma szereplő.
Néma szereplő
Immár lelkem,
A fájás
Kínoz
Csak.
*
Nyugalom kellene és tiszta lap a mérlegtől,
De egyik sincs, így csak dúlok-fúlok a méregtől.
Lélektelenség gleccsere csúszik a tényektől...
Megnyugvást vágyok,
Ám csak csúszok lefelé
Az életem lejtőjén.
Fohászt mormolok
A lelkem nyugalmáért,
Már az ima sem segít.
*
Lelkem a végségre
Vágyik, Szeretettelenül…
Vad a bénultságom!
Csendem hallgatom a
Bénultságom közepette.
Van lélekegyensúly?
Vecsés, 2010. július 30. – Szabadka, 2018. március 9. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ csokrot én írtam, a sedoka –t és a tükör apevát, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Immár lelkem néma szereplő.
Büszkeség, félelem vagy akár a kétség!
Ne engedd, hogy eluraljon a semmiség.
Lehet, azt gondolod, hogy az életed egy gyenge fércmű,
De bízz, hogy nem, hanem majd lesz egyszer igazi, élethű…
Hosszú utamon bandukolok, futok, loholok, vagy csoszogok,
És lehet, hogy az életművem, amit megszállottan hajszolok?
Örömmel fekszek le este, várom, hogy várjon a reggel,
Addig is éjjel, majd szépet álmodok a süket csenddel.
Lefekszem békésen és lehet, hogy ez az utolsó alkalom?
Így, ha ebbe belegondolok, akkor ez maga a fájdalom.
Ha majd megszűnik életem, a fontos létem,
Akkor fogod megérteni, hogy mit vesztettem.
Lehet az neked szélsőséges vigasz, ha utcán, mint bolond úgy szaladsz?
Igen vagy nem? Szinte biztos, hogy halál elől, élted vesztébe rohansz…
Múltad útját bejártad, karjaidat széttártad, értelmed átkarol,
Ő van, vele az ősvényen bízz, hogy neked segíthet jobb jövőt rajzol.
Az idő vasfoga, előbb-utóbb minden csontról majd a húst is lerágja,
Festék réteg alatt is dolgozik a világ jó pénzen edzett vasfoga…
A szívem virul, dobog és bár az eszem nem gondtalan,
Még télen is van olyan fa erdőben, mely nem lombtalan…
Vecsés, 2013. november 7. - Kustra Ferenc József
Ne engedd, hogy eluraljon a semmiség.
Lehet, azt gondolod, hogy az életed egy gyenge fércmű,
De bízz, hogy nem, hanem majd lesz egyszer igazi, élethű…
Hosszú utamon bandukolok, futok, loholok, vagy csoszogok,
És lehet, hogy az életművem, amit megszállottan hajszolok?
Örömmel fekszek le este, várom, hogy várjon a reggel,
Addig is éjjel, majd szépet álmodok a süket csenddel.
Lefekszem békésen és lehet, hogy ez az utolsó alkalom?
Így, ha ebbe belegondolok, akkor ez maga a fájdalom.
Ha majd megszűnik életem, a fontos létem,
Akkor fogod megérteni, hogy mit vesztettem.
Lehet az neked szélsőséges vigasz, ha utcán, mint bolond úgy szaladsz?
Igen vagy nem? Szinte biztos, hogy halál elől, élted vesztébe rohansz…
Múltad útját bejártad, karjaidat széttártad, értelmed átkarol,
Ő van, vele az ősvényen bízz, hogy neked segíthet jobb jövőt rajzol.
Az idő vasfoga, előbb-utóbb minden csontról majd a húst is lerágja,
Festék réteg alatt is dolgozik a világ jó pénzen edzett vasfoga…
A szívem virul, dobog és bár az eszem nem gondtalan,
Még télen is van olyan fa erdőben, mely nem lombtalan…
Vecsés, 2013. november 7. - Kustra Ferenc József
(Halmazrímes)
Ugyan már mondja meg valaki, éj miért visel éjjeli gyászruhát?
Sőt bizton állíthatom, hogy éjjel, sötétség teszi ki az álruhát…
Föltételezem, hogy éjben pödöri peckesre a huszár-bajuszát,
Meg azt is, hogy éjsötétben játssza ördögnek, a pokol-éj himnuszát.
Látnám sötétségben, de nem látom, takarja az eget, a volt vérvörös ég hamuját…
Meg gondolom, hogy éji izgalomban sajnálja meglátni... pirkadat nyíló kapuját.
*
(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös duó)
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből,
Vagy fránya vaksötét fakad, az elnémult sötétből…
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből.
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját,
Néztem, de nem láttam, hogy fedi be a közeli legelő sík alakját…
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját.
*
(Bokorrímes)
Engem most is érdekelne a táj disze, de már korai sötétben alszok, ízibe,
Igy aztán hogy éj gyászruhája fodros, loknis, régi abroncsos-e vagy netán mini -e,
Bizony nem érdekel, meg már korai mélyalvásban alszok, horkolok itt, most ízibe.
(Bokorrímes, belsőrímes)
Éj nagyon szerethette… akije meghalt és csak gyászruhában élhet?
Érdekes a sok esti beöltözése, jó látszik, még nem kivénhedt.
Együttérző gyászomban estére korán fekszek, hogy vele együtt érezzek,
Együttérző gyászomban igyekszek horkolni… valamit kell, én is élvezzek…
***
(Pirong a hajnal…)
Reggel, ha majd a pirkadat kinyitja a szemét, sőt égi lángot is vet,
Ezt a reggelt nem mulasztanám, kelek, örülök és nem keresek érvet.
Körbe nézek és látom, hogy mindent kiválóan, jól látok,
Mindenfelé, minden tele van... sok szép néznivaló csápok…
Vecsés, 2020. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: halmazrímesben, 3 soros-zárttükrösben, bokorrímesben és a pirongás versszakában!
Ugyan már mondja meg valaki, éj miért visel éjjeli gyászruhát?
Sőt bizton állíthatom, hogy éjjel, sötétség teszi ki az álruhát…
Föltételezem, hogy éjben pödöri peckesre a huszár-bajuszát,
Meg azt is, hogy éjsötétben játssza ördögnek, a pokol-éj himnuszát.
Látnám sötétségben, de nem látom, takarja az eget, a volt vérvörös ég hamuját…
Meg gondolom, hogy éji izgalomban sajnálja meglátni... pirkadat nyíló kapuját.
*
(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös duó)
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből,
Vagy fránya vaksötét fakad, az elnémult sötétből…
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből.
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját,
Néztem, de nem láttam, hogy fedi be a közeli legelő sík alakját…
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját.
*
(Bokorrímes)
Engem most is érdekelne a táj disze, de már korai sötétben alszok, ízibe,
Igy aztán hogy éj gyászruhája fodros, loknis, régi abroncsos-e vagy netán mini -e,
Bizony nem érdekel, meg már korai mélyalvásban alszok, horkolok itt, most ízibe.
(Bokorrímes, belsőrímes)
Éj nagyon szerethette… akije meghalt és csak gyászruhában élhet?
Érdekes a sok esti beöltözése, jó látszik, még nem kivénhedt.
Együttérző gyászomban estére korán fekszek, hogy vele együtt érezzek,
Együttérző gyászomban igyekszek horkolni… valamit kell, én is élvezzek…
***
(Pirong a hajnal…)
Reggel, ha majd a pirkadat kinyitja a szemét, sőt égi lángot is vet,
Ezt a reggelt nem mulasztanám, kelek, örülök és nem keresek érvet.
Körbe nézek és látom, hogy mindent kiválóan, jól látok,
Mindenfelé, minden tele van... sok szép néznivaló csápok…
Vecsés, 2020. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: halmazrímesben, 3 soros-zárttükrösben, bokorrímesben és a pirongás versszakában!
Filozofálgatás a jövőről
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt…
Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?
Lovak patája alatt porzik a beton, a fű,
Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.
Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?
Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora.
Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni.
Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod…
Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe,
Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.
Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat.
Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.
Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő.
Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő.
Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.
Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva,
Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?
Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának!
Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük,
Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk…
Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak?
Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögök…
Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte.
Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom.
Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom.
Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.
A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.
Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?
Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék,
Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék...
Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen…
Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók!
A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.
Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt…
Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?
Lovak patája alatt porzik a beton, a fű,
Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.
Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?
Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora.
Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni.
Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod…
Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe,
Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.
Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat.
Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.
Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő.
Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő.
Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.
Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva,
Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?
Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának!
Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük,
Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk…
Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak?
Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögök…
Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte.
Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom.
Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom.
Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.
A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.
Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?
Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék,
Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék...
Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen…
Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók!
A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.
Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József
