Filozófia a nőről…

A nő a páros élet sója, részemről élmény, ha -lehető- a bele markola…
Minél finomabb ez a roppant éltető só, az élet annál nagyobb élményt adó!
Kinek van otthon ilyen -markola- tisztára párolt sója… ő létük álmodója!

Vecsés, 2025. március 3. –Kustra Ferenc József- íródott: leoninusban.

Pirkadatkor várom, hogy reggel legyen. De már jön is, látom…
Most hozok neked virágot, hogy az teljeséggel friss legyen…

Nézem csak micsoda hasadó ez a pirkadat,
Mosolygása szépé teszi kezdődő napomat.

Érzem a lelkem már emelkedne menne a mennybe fel,
Milyen jó érzés ez... a lelkem előre ünnepel.

(3 soros-zárttükrös)
Ti magatok is egy kedves és törékeny virágszálaink vagytok,
Reggel, nap sugára is várja, hogy nagy élvezettel süsün rátok...
Ti magatok is egy kedves és törékeny virágszálaink vagytok.

A marcona férfi lelke, csak nálatok keresheti az egyetlen vigaszt,
Aztán már kiolvashatod, hogy bizony ő csak téged szeret, mint valós „igazt” ...
A marcona férfi lelke, csak nálatok keresheti az egyetlen vigaszt.

(Septolet)
Álmomban ragyogsz,
Nem csavarogsz,
Belém ivódsz!

Tiszta a szíved,
Retteneted,
Nincs neked.
Van, szerelem-becsületed.

Jó veled a nagy szeretet, megyek is rögvest virágért,
Hogy bizony legyen több neked, de most egy nagy vázányiért...

Vecsés, 2024. március 5. – Kustra Ferenc József

Nyújtsd kezed felém,
Tedd aszalt tenyerembe
Csak tarthassam én,
S érezzem pulzusod
Ahogy szíved dobog belém;
Lüktetve olvad lélek-fény.
Ez több a szerelemnél...
Hiszen ifjúságod s egész léted
Ha e földi idővel méred-
Akkor...azóta
Igéretedhez hű volt véred.
Már unokáink ölelnek
Engem s téged.
Ez több a szerelemnél...
Szépkorúvá velem cseperedtél.

Nyútsd kezed felém,
Hogy merülhessek én
A végtelen peremén
Nyugalmadba, s ha majd hív az ég-
Így békés lesz a vég.
Ez több a szerelemnél...
Szépkorúvá velem együtt cseperedtél.
Két fél vagyunk egy Egésznél.

Füstkarikákat eregetek, mik beleütköznek a földbe,
Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe.

Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek,
Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének...
Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás,
Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás,

A köd nem oszlik el teljesen, napsütést szűrve engedi át
Én a tétlenségben téblábolok, ebédem meg csirke-farhát.
Gondolkoznom is kellene, hogy a továbbiakban mi legyen,
De nem látok a jövőbe, lehetőség meg... semmi-végtelen…

A füstkarikák sem oldottak meg semmit, köd is részben, maradt.
Folytatom a céltalan merengést, fent a terasztető alatt!

Közben eszembe jutott, hogy az élet véges, mégis mi lenne,
Ha mégis megmutatnám, hogy lehetek még az élet kegyeltje.
Pár hónap és már elmegy véglegesen a köd, és meglátom, hogy
Előbukkan-e nap, az elvonult felhők mögött, tél meg elfogy.

Akkor majd kivirul a lelkem, derűsen nézek majd... világra,
Igyekezni fogok, megtalálom én a helyemet... világba…

Vecsés, 2014. december 29. – Kustra Ferenc József

Koldus ül az út szélén és lesi az úri népet.
Az ő lelke gúzsba kötve, nem teszi a szépet.
Csodálják nézését, irigylik szabadságát,
De nem kérnek belőle, semmiért, világért.

Dobnak neki alamizsnát, de kevesen. Aki…
A többség azt hiszi, látja őt valaki.
A koldus változtatni nem tud, csak ül a padkán…
Ruhája rongyos, szabadsága nincs; nem akarván.

Küzd tetvekkel, őt leköpő fenegyerekekkel,
Küzd az életével, benne a nagy szellemekkel,
Ahol nem fogadják őt be, mert csóri és szakadt,
Még az életet sem érdekli, ez csak elhaladt.

Aki koronahercegnek születik, király lesz,
Kapjon bár, jó nevelést, a másik csak koldus lesz.
Csak irigylik szabadságát, de felkarolni? Nem…
Egy senkiházi koldust nem látogat senki! Nem…

Vecsés, 2002. július 1. – Kustra Ferenc József