Őszirózsás szombat délelőttön
Vásárlás után hazavetődöm.
Felkészülve egy újabb csatára.
Nyerni fogok végre-valahára.

Most is a konyha küzdelmem tere,
Ma azért is megbirkózom vele.
Magad uram, ha már nincsen párod.
Valami egyszerűt kitalálok.

Ha jubilálnám remekeimet,
Amit jó ha a kutyám megevett,
Gyásznapom lehetne minden napom,
De nem az vagyok, aki feladom.

Egyszerű legyen! - Van is ötletem.
Ma lecsót főzök, úgyis szeretem.
Egyébként is most van szezonja.
Ez győztes harc lesz. Irány a konyha.

Már serceg is a zsír a fazékban.
Eddig stimm. Lámpalázam azért van.
Belekerül a lelke, a hagyma.
Abálódik kétséget sem hagyva.

Amíg puhul, kolbászt szeletelek,
Hogy szaporább legyen, tojást verek.
Kutyámon látszik, nem bízik bennem.
Ő sem tudja elvenni jó kedvem.

Sót szórok az üveges hagymára,
Jöhet a paprika, az van hátra,
Na meg pár darab szép paradicsom.
Ezeket a hagymára aprítom.

Félig-meddig már kész az ebédem,
És ehető is,- végre megérem.
Isteni az illata, ahogy fő.
De jajj! Egyszer csak becsap a mennykő.

Az utolsó paprikát metélem.
Amikor belehatol a késem,
Egy rút hernyó fordul ki belőle.
Majdnem elrókáztam magam tőle.

Belepottyan a félkész kajámba,
Fakanál elő,- nyúlok utána.
Kavargatom, de nem tűnik elő.
Beledinsztelődik, biztosan szétfő.

Nem hagymától könnyes már a szemem.
Lecsót ennék, de ideget eszem.
Kutyám pislog, ő előre tudta,
Hogy ma újra kárba megy a munka.

Megmaradt a szeletelt kolbászom,
Bevetésre készen pár tojásom,
Belekerülnek egy serpenyőbe,
Onnan pedig korgó bendőmbe.

A kolbászos tojást lapátolom,
A lecsót meg kutyám elé tolom.
Megterítve a kis konyhaasztal,
Volt már ennél rosszabb,- ez vigasztal.

Versem aranyifja (nevezzük Gergőnek)
Nincsen híján önbizalomnak, erőnek.
Nem nevezhetném őserőnek erejét,
Szteroiddal tömi szép nagy kerek fejét.

Tetőtől talpáig tömör vázszerkezet.
Taréjfrizurája egy külön fejezet.
Ahova odacsap, olaj törhet elő,
Köztiszteletnek örvendő verekedő.

Csupasz széles vállán számtalan tetkója,
Biztos mindnek akad mondanivalója.
Fülében, orrában belelőtt karikák,
Körberöhögném, de félem a kritikát.

Kerülendő inkább világos nappal is.
Kivert kutya módra alantasan hamis.
Hogyha létezésed ütközik elvével,
Te is ütközésbe kerülhetsz öklével.

Próbálná leplezni, de agya alig vág,
Kopott mint a rajta levő farmernadrág.
Azért írástudó, hisz járt iskolába,
És úgy tudja ő egy szemétdomb királya.

Lehet, hogy szemétdomb ahol élsz egykomám.
Neked valóbb helyen lehetnél fenn a fán.
Elnézve gondoktól barázdált arcodat,
Ha rajtad múlik a szemét örök marad

Hogyha már elmúltál legalább egyéves,
És épp kedved támad egy kis nevetéshez,
Melegen ajánlom alábbi pár sorom.
Vigyázz kész és rajta: kíméletlen ontom.

Kacskaringós út fut nyugatról keletre.
Mákvirág virágzik hosszában mellette.
Az úton is látok egy szép mákvirágot,
Ő Ödön. Elindul, hogy lásson világot.

Egy másik út nyugatról halad keletre.
Az ökörnek épp poroszkálni van kedve.
Így hát ez az út már ott van őalatta.
Még fütyörészik is keletre haladva.

Van egy harmadik út északról dél felé.
Kocsi zötyög rajta, nincs fogva ló elé.
Ennek az útnak van némi kis lejtése,
Ezért nincs a kocsinak lóra szüksége.

Csoda lenne, ha nem lenne negyedik út,
Amely véletlenül délről északra fut.
Tetszik, vagy nem tetszik, itt senki sem halad.
Kezdi is unni az út a dögunalmat.

Három út három utasa tart egyfelé.
Hogy majd találkoznak, egyik sem sejtené.
Pedig de. Mert három vándor három útja,
Beletorkollik a most még üres útba.

Már látja is egymást Ödön és az ökör.
Meleg van, elkélne most egy vizes vödör.
Útjuk a kereszteződésnél összeér,
És előgördül a lelassuló szekér.

Ödönszem, ökörszem egyszerre felcsillan,
Hiszen van bőven hely az üres kocsiban.
Urasabb a kaland kerékkel alattuk,
Csak akad egy gond, hogy innen nem lejt az út.

Sajnos patthelyzet,- ők ülnek a kocsi áll.
Az ökör nyugisan, Ödön nem, ő leszáll.
Ez kell az ökörnek, rádobja a hámot,
Érdekesebb szitut ember még nem látott.

Gázt ad az ökör egy ostorcsattintással,
Indul Ödön, nem húz ujjat kocsisával.
Az apró karaván elindul északra,
Északon alszanak már holnap éjszaka

A napsugár szórta a meleget.
Aztán felhő takarta az eget.
Megduzzadt és kiszakadt a felhő.
Eleredt a langyos nyári eső.

Csöpi az esőcsepp útnak eredt.
Millió társa közt ő is esett.
Felgyorsulva a föld felé hatolt.
Ő is az esőfüggöny része volt.

Ezt az utat már sokszor megtette.
A zuhanást mindig is szerette.
Aztán dobpergéskén földet érni.
Remek dolog esőcseppként élni.

Most is hamar földet értek sorban.
Csöpi viszont egy patakba csobbant.
Társai is szép számmal követték.
A patakot kiszélesítették.

Fürödtek és utaztak az árral.
Összecsillantak a napsugárral.
Megcsiklandozták a kishalakat.
Csöpiék jól érezték magukat.

A patak folyóvá szélesedett.
Gyors folyása lelassult lomhább lett.
A parton ivott egy marhacsorda.
Csöpi nem került tehéngyomorba.

A halak egyre nagyobbak lettek.
Csónakok helyett is hajók jöttek.
Miközben a hömpölygést folytatták,
A nagy hajókat meghintáztatták.

A folyó belefolyt a tengerbe.
Csöpi csapatával egyetembe.
A habok közt kicsit megpihentek.
Kipihenten újra útra keltek.

Feljött Csöpi a víz felszínére.
Napmeleget gyűjtött vízszívébe.
Könnyű párává változott teste.
Felemelkedett vissza a mennybe.

1. rész

Pistike ötéves, Holnap szülinapja.
Ajándékot vásárol az édesapja.
Hatalmas játékbolt játékokkal tele.
Papa jól tudja, hogy fia mit szeretne.

Pistike gyűjti az ólomkatonákat.
Ahogy belép, meglát egy polcon vagy százat.
Jó pár ezek közül már megvan fiának.
De hamar kiderül, hogy nem jött hiába.

Volt a seregben egy délceg ólomhuszár.
Bal kezében puska, jobbjával szalutál.
Mellette ólomló szépen felnyergelve.
Ilyen nincs még otthon. A papa megvette.

Megvirrad a másnap, Pisti szülinapja.
Szüleitől az ólomhuszárt megkapja.
Majd kibújik a bőréből örömében.
Örömkönnyek szöknek a szülők szemébe.

Mostantól a huszár a kedvenc játéka.
Elmúlt öt évének legszebb ajándéka.
Vele játszik nappal, vele alszik éjjel.
Ragaszkodik hozzá tiszta szenvedéllyel.

A huszár a vezér az ólomseregbe.
A történet ezzel befejeződhetne.
De még nincsen vége, van némi folytatás.
Leírom. Nektek pedig továbbolvasás.

2. rész
Nagyon sok év eltelt a történet óta.
Alig emlékszünk a huszárra s a lóra.
Pistike rég megnőtt. Ma már Pista bácsi.
Kisfia épp most kezd iskolába járni.

Az ólom sereget húsz éve kinőtte.
Hírmondó sem maradt a házban belőle.
Már távoli emlék a huszár és lova.
Régesrég eltűntek. Csak én tudom hova.

Sokáig hányódtak akkortájt a házban.
Először a polcon, aztán a kamrában.
Kikerült végül egy hulladéktelepre.
Halványan emlékszik még a szeretetre.

Érte jöttek aztán, autóra tették.
Lovával együtt egy nagy kohóba vitték.
Kemencébe rakták, és megolvasztották.
Öntöttek belőle új ólomkatonát.

Pisti bá fiának most van szülinapja.
Nagy ünnep ez. Játékboltba viszi apja.
És vajon mit látnak meg az egyik polcon?
Délceg ólomhuszár feszít ólomlovon.

Kis Pisti már döntött. A huszárt megvették.
Apja szeme könnyes, előjön az emlék.
Elérzékenyülve megy haza fiával,
És az újjáéledt ólomkatonával.

Pisti szülinapja pompásan sikerül.
Este a huszár a játékpolcra kerül.
Jobb kézzel szalutál, baljában puskája.
Vigyáz a családja éji nyugalmára.